Bizonyára nagyon népszerű lenne az a krimi, amelyben egy kis, közép-európai ország egykori ifjúkommunista vezetőjéről, későbbi miniszterelnökéről kiderül, hogy „kémeket engedett a sasfészekbe” vagy „oroszokat a spájzba”, hogy csak a legismertebb klasszikusokat idézzük.
Az orosz kémek beengedésében ráadásul aktívan részt vett a kis ország titkosszolgálata is, például kisgépes terminált biztosított az eszközök zavartalan behozatalához, a műszaki berendezéseket pedig bevitték az elhárítás központi épületébe is.
És ha még ez sem lenne elég, fokozódhatna tovább a történet például azzal, hogy úgynevezett hazugságvizsgálatokat végeztettek bolgárnak nevezett külföldi „szakemberekkel” a hivatalos állomány körében, hogy megszerezzenek bizalmas információkat a munkatársakról, illetve a munkatársaktól. Az „orosz munkanyelvű” kollégákról pedig hiába jelentette az elhárítás tolmácsa és pszichológusa is, hogy az illetők nem az EU-tag Bulgáriából érkeztek, hanem valójában oroszok, a riasztás ellenére nem állíttatták le az akciót.
Ez azonban nem egy ponyvaregény, hanem a Gyurcsány-korszak Magyarországának valósága, ha igazak azok az adatok, amelyek titkosságának feloldásáról döntött a napokban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Az ügy pikantériája, hogy Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök családjában ráadásul nem egy olyan személy található, akinek köze lehetett az orosz, pontosabban a szovjet érdekek kiszolgálásához a kommunista titkosszolgálatok embereként.
A katonai ügyészség egyébként a szocialisták kémügyében folyó perben Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, Gyurcsány volt titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándort – Galambos Lajos utódját – hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, míg az „átvilágítást” intéző P. Lászlót, a Zömök Kft. vezetőjét bűnpártolással vádolta meg.
A magyar igazságszolgáltatás gyengélkedő állapotát mutatja, hogy az ítélőtábla végül felmentette ezeket az embereket a vádak alól. Arról azonban, hogy miért döntöttek így, továbbra sem sokat tudhatunk meg, hiszen az erről szóló iratok nagy része titkos maradt.
Nyilván a bíráknak is kínos lett volna egy olyan ítélet, amely arról szól, hogy Magyarország titkosszolgálati vezetői a saját munkatársaik ellen kémkednek, érzékeny információkat nyújtva át ezzel az orosz hírszerzésnek. Ezzel az is egyértelmű lett volna, hogy hazánk mennyire sebezhetővé vált egy ámokfutó (és csapata) miatt, aki nagy szerencsénkre már nem vezeti ezt az országot, és belátható időn belül erre nincs is semmi esélye.
Gyurcsány most inkább a határon túli magyaroktól venné el a választójogot, miközben megpróbálja értelmezni a saját vagyonbevallását, kölcsönöket ad a milliárdos adócsalással megvádolt ügyvédje cégének, börtönbe vonult gazdasági bűnözőket ölelget a büntetés-végrehajtási intézmény kapujában.
Párttársa, az egykor jobb sorsra érdemes kvízmester, Vágó István meg antiszemita élű megjegyzésekkel járatja le az egész Demokratikus Koalíciónak nevezett bagázst az interneten, mintha a kormányzása alatt éjjel-nappal hazudozó és korrupciógyanús ügyletekbe keveredő Gyurcsány nem lenne már e nélkül is eléggé szégyellni való.
Még jó, hogy a Putyinnak pulikutyát ajándékozó Gyurcsány Paksot már nem emlegeti mint Orbán Viktor miniszterelnök sakkban tartásának megcáfolhatatlan bizonyítékát, meg az orosz kémek megszaporodását az országban. A kémügy nyilvánosságra került elemei ugyanis éppen azt bizonyítják, hogy ő volt az a bohóc, aki a „nagy medvét” próbálta meg táncoltatni a vásárban, miközben észre sem vette, hogy inkább őt táncoltatják.