Nyolc évvel ezelőtt nagy volt a riadalom Szlovákiában – néhány szlovák ismerősöm komolyan aggódott amiatt, hogy mi lesz a szlovák–magyar kapcsolatokkal, ha a Fidesz kerül hatalomra. 2010-re ugyanis mélypontra süllyedt az északi szomszédunkkal való viszony, hála Robert Fico magyargyűlölő koalíciós partnerének, Ján Slotának és az inkompetens, Göncz Kinga fémjelezte magyar diplomáciának. A 2010 előtti években történhetett meg az, hogy Ján Slota szlovák tankok Budapestre vonulásával fenyegetőzött, Sólyom László köztársasági elnök nem léphetett Szlovákia területére, a megvert Malina Hedvig pedig áldozatból bűnös lett.
A megromlott viszony hozadéka volt az is, hogy az Orbán-kormány egyik első intézkedéseként meghozott, az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényre reagálva a Fico-kormány elrendelte a kettős állampolgárság tilalmát, amelynek értelmében megfosztották szlovák útlevelüktől azokat, akikről kiderült, Szlovákián kívül más ország állampolgárai is egyben.
A Fidesz hatalomra kerülésével riogatók minden bizonnyal attól tartottak, hogy súlyosbodik a konfrontáció, lévén a Fidesz a nemzeti érdekek határozott védelmét szorgalmazó külpolitikát képvisel. A félelmek azonban alaptalannak bizonyultak, éppenséggel a nemzeti érdekek határozottabb védelme miatt.
Orbán Viktor és a 2010-ben megbukott, majd 2012-ben újra kormányra jutó szociáldemokrata Robert Fico ugyanis ebben a tekintetben értékközösséget alkot. Mindketten a pragmatizmusra, az ideológia mellőzésére, a szuverenitás fontosságára helyezik a hangsúlyt, a gazdaságpolitikában pedig nélkülözhetetlennek tartják az állam szerepét. A hasonló gondolkodásmód vezethetett ahhoz, hogy a kétoldalú kapcsolatokban jelen lévő problémák ellenére sikerült kifejezetten baráti viszonyt létesítenünk egymással.
Ugyanez igaz a többi szomszédunkra is. A menekültválság során tapasztalt feszültségeken túllépve ma Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával és Ausztriával is kiváló viszonyt ápolunk, de a magyarkártyát az aktuális belpolitikai haszonszerzés reményében kijátszó Romániával is sikerült normális mederbe terelni a kapcsolatunkat.
A határon túli magyarok tekintetében pedig ne feledjük: az elmúlt évtizedekben a Fidesz volt az egyetlen párt, amely jelentős politikai és gazdasági támogatást nyújtott a magyar közösségeknek. Hogy Vona Gábort kifütyülték Erdélyben, Gyurcsány Ferenc pedig a határon túliak szavazatának elvételével kampányolt, nem puszta véletlen.
A jószomszédok sorából azonban kilóg Ukrajna. A Kijevvel ápolt viszonyunkat nehéz manapság értelmezni, hiszen az ukrán fővárosban hozott döntések sokszor értelmezhetetlennek tűnnek. Vegyük Grezsa István példáját: a magyar miniszteri biztos Kárpátalja fejlesztéséért felel, ez pedig szúrja Kijev szemét, hiszen Kárpátalja – mondják – Ukrajna szuverén területének egy része.
A Budapestnek emiatt tiltakozó jegyzéket küldő ukrán külügyminisztérium ugyanakkor nem tiltakozott Grezsa István korábbi tisztsége miatt, amikor is a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos volt.
A helyzet az, hogy a kijevi politikát ma minden szinten a zsigeri oroszgyűlölet szövi át, amelynek a – kisebbségellenes jogszabályok révén – a kárpátaljai magyar közösség is áldozatául esett. Amíg pedig ez az állapot nem oldódik fel, Magyarország kénytelen lesz fenntartani az Ukrajna euroatlanti integrációjával szembeni vétóját. Kijev érthetetlen keménykedése azt bizonyítja, hogy mindig is lesznek Ján Sloták. A határozott, nemzeti érdekeket védő külpolitika ezért a Kárpát-medencei magyarság számára nélkülözhetetlen.