Európának a kezébe kell vennie a sorsát, mondta megdöbbentő bölcsen az öreg kontinens motorjának első számú olajozója, Angela Merkel.
Az idézet eddig tart, a következmények azonban csak most jönnek az elemzők, a szövegírók, a hírmagyarázók és az újságírók révén. Mert a stabilitás felkent apostolaként feltűnő német kancellár nem mondott igazán sokat ezzel az alapvetéssel, mégis meghökkentőnek tűnik a szájából. A Donald Trump vezette Egyesült Államok és a kevéssé békés válás időszakában lévő Egyesült Királyság a jövőben talán nem lesz annyira fontos partner, mint eddig.
Talán az általuk is vallott értékek, a demokrácia, az emberi jogok védelme meg az ilyenkor felsorolt, de nagyon hosszú és unalmas mantra mégsem jelenti azt, hogy elégséges a jövőre nézve. Lehet, hogy Oroszország mégse sátáni birodalom, talán Kína se kicsi sárgásvörös gyilkosok gyűjtőhelye, India is lehet nagyon stabil partner. Azaz lehet, hogy az értékekre koncentráló diplomácia nem más, mint egy káprázat, amelynek egyedüli célja az, hogy a zsíros szerződést mi írjuk alá, és ne ők.
A felvetés teljesen jogos. Az Európai Uniónak nem szabad azt várnia, hogy bárki is megküzd érte az ő jövőjéért. Az Egyesült Államokban a régi-új irányvonal arról szól, hogy Amerika az első, ezért míg stabilan fenn kell tartani az együttműködést az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben, végre fel kell ismerni, hogy az országok nincsenek összenőve, nem is voltak és nem is lesznek, csak a tudományos-fantasztikus regények egy bizonyos, nagyon optimista válfajában.
Az Európai Unió érdekszövetség, amelynek közös céljai és közös értékei vannak, de sokkal érdemesebb most az előbbit hangsúlyozni, mint a sosem volt európai identitást és a kulturális összeborulást. A helyzet most sokkal veszélyesebb ennél, hiszen egy másik lista is készülhetne azon városok nevével, ahol az elmúlt két évben Európában terrortámadás történt, amelyekre semmiféle választ nem tudott adni az unió. Mert mindig volt fontosabb az emberéletnél, a biztonságnál. Hiúsági kérdések akadályozták a megértést, köldöknéző politikai megfontolások, közelgő választások, no meg azok a zsíros szerződések, amelyeket mindenki el akar happolni a másik elől.
Merkel épp választások előtt áll, ezért is tud ilyen frappáns és határozott lenni, hiszen most szükség van a határozott vezetőre, legalábbis ezt súgták neki az elemzői és tanácsadói, miután megnézték a legfrissebb közvélemény-kutatási eredményeket. Merkel magabiztos és nyugalmat áraszt, kiáll Európáért és Németországért, ráadásul úgy tudja ezt megtenni, hogy utána el lehet magyarázni nagyon szép körmondatokban, mit is gondolt a kancellár.
A terv és a kivitelezés is tökéletes, nem véletlenül vezeti tizenegy éve Németországot és közvetve egész Európát a dörzsölt politikus. Senki sem fogja őt szélkakasnak nevezni, nem tör ki hisztéria amiatt, mert az első számú katonai-politikai nagyhatalmat és annak vezetőjét esetleg megsértette, és nem fogja őt senki azzal vádolni, hogy az antidemokratikus erőknek egy tál lencséért utat enged Európa szívébe.
Csak az lett volna örömteli, ha ez a kijelentés nem most, hanem két éve hangzik el, ráadásul úgy, hogy nem a választási kampány részeként, hanem hittel és következményekkel.
Akkor talán nem az egymásra mutogatás folyt volna a magyar kerítés miatt, nem nácizott volna minden német újság kétpercenként, nem belső viszály jellemezné a mindennapokat, hanem közös munkával, hatékonyan haladnánk; tudva, hogy Európa él, Európa értékes, Európa mi vagyunk.