A demokrácia csak liberális lehet – ebből a dogmává merevedett téveszméből eredeztethető minden értetlenség és ellenszenv, ami a Magyarországot elítélő jelentést és annak támogatóit motiválja.
Természetesen a háttérben az ideológiai és érzelmi szempontok mellett masszív hatalmi harc, érdekek és nem kevés pénz is befolyásolja az unióban zajló folyamatokat. Az európai parlamenti választáshoz közeledve mindenki helyezkedik, szervezkedik, pozíciót akar fogni, mert érzik, hogy a jövő évi voksolás tétje nagyobb, mint azt megszokhattuk az elmúlt évtizedekben.
Most az uniós intézményeket régóta uraló elit hatalmi helyzete kérdőjeleződhet meg, fennáll az esély, hogy jelentős átrendeződés következik, mert az európai emberek azt tapasztalják, hogy a régi vezetők a régi gondolkodásmóddal és módszerekkel képtelenek garantálni a nyugati jólétet és biztonságot. Sőt kifejezetten nekik köszönhető, hogy a citizenek kedélyes mindennapjaiból elfogyott a derű, a mosoly, és ezeket felváltotta az aggodalom, a félelem.
Az elit érzékeli a problémát, de nem a valódi megoldásokon dolgozik, csak a saját pozícióit próbálja tartani, amíg lehet. Talán nem is képesek már felfogni, hogy milyen mértékű a baj, hogy a szakadék felé kormányozzák Európát, annyira eltávolodtak a valóságtól és a saját népeiktől.
Bíznak a régi rutinban és a 40-50 éve sulykolt liberális dogmákban – a befogadásban, a nyitottságban és a toleranciában –, amelyekkel majd ezen a válságon is úrrá lesznek. Még mindig a bevándorlók integrációjáról, legális migrációról, közös határvédelemről beszélnek, miközben a hatóságok számára megoldhatatlan feladatot jelent akár egyetlen elutasított menedékkérő kitoloncolása is.
Közben pedig a társadalmaikban napról napra nő a feszültség, a generációk óta totális véleményterrorban felnőtt németek is egyre többen mennek az utcára. Chemnitz azt ordította az elitnek, hogy elegük van.
Az uralkodók minderre annyit tudnak válaszolni, hogy összezárnak. Az állítólagos kereszténydemokraták inkább nagykoalíciót kötnének a baloldallal és a liberálisokkal a következő uniós parlamentben, mint hogy pártcsaládjuk nevéhez hűen a nép oldalára állnának. Mert ők is abban az ideológiai csapdában vannak évtizedek óta, amelyet a liberálisok állítottak fel anno.
Holott a demokrácia nem ideológia kérdése, mi, az egykori kommunista blokk népei tudjuk leginkább, hogy hiába nevezik népinek, ha egy törpe kisebbség erőlteti rá az akaratát a többségre, abból nem lesz demokrácia. Az diktatúra. Nyugaton a liberalizmus élharcosai bolsevik módra, évtizedek óta erőltetik rá a társadalmakra a saját értékrendjüket, ha kell cenzúrát alkalmazva, egzisztenciális nyomást gyakorolva, megbélyegezve azt, aki másként gondolkodik.
Finomabbak az eszközök, de a lényeg és a végeredmény ugyanaz. Ha valaki ezt túlzó párhuzamnak ítélné, elég, ha csak felidézi, hogy a német Bundestag nagy többséggel elfogadta az azonos neműek házasságkötését.
A demokrácia klasszikus értelemben a nép, azaz a többség uralmát jelenti. Például azt, hogy a társadalom többsége által elfogadott normáknak és értékeknek kell meghatározniuk az élet minden területét, így az együttélés szabályait is. Magyarországon az emberek döntő többségének akaratán alapuló kormányzás zajlik, míg a minket elítélők éppen egy liberális diktatúrát építenek Brüsszelben.
Budapesten a gyurcsányi ellenzék a népet hívta utcára, hogy megbuktassák az Orbán-kormányt. És a nép otthon maradt. A magyaroknak egyáltalán nem tetszik, ha külföldön ítélkeznek a hazájukról, csupán torz jellemű politikusok gondolhatják ezt az emberekről. Ezért buknak meg újra és újra.