Munkát, kenyeret! Mi mást követelhetnének adott esetben a szakszervezetek, amelyek eredetileg azért a célért alakultak meg, hogy a munkavállalókat képviseljék a bérek és a munkavégzés kérdéseiben? Eredetileg, mert ugye ez Magyarországon – hasonlóan a volt szocialista tábor országaihoz – a kommunizmus éveiben kicsit másként alakult.
A hatalom 1948 után megszüntette a hagyományos érdekképviseleti rendszert és befolyása alá vonta a szervezeteket. A Szakszervezetek Országos Tanácsának az lett a feladata, hogy segítsen az éppen aktuális ötéves terveket végrehajtani és lenyomja a dolgozók torkán a kommunista párt remek ötleteit. Aztán eljött hazánkban is a rendszerváltozás, a szakszervezeti vezetők azonban ott maradtak a szocialista párt mögött, nem véletlenül ültek szép számmal az MSZP parlamenti padsoraiban. Így próbálták eljátszani azt a szerepet, amit valójában soha sem töltöttek be.
Most éppen Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke viszi a zászlót a tüntetéseken, bizonyítva azt, hogy az érdekképviselet és a balliberális tábor politikai céljai tartósan egybeforrtak. Ő volt az, aki amikor éppen nem éhségmenetelt, akkor Harley–Davidsonnal tűnt fel különböző motorosfesztiválokon. És ő volt az, aki Gyurcsány-kormány alatt a munkaügyi minisztérium politikai államtitkára volt.
A hazai szakszervezeti tábor megosztott. Ennek örülni kell, mert ez azt is jelenti, hogy nem mindenki hajlandó feláldozni a hitelességét a politika oltárán. A Liga és a Munkástanácsok nem csatlakoztak az elmúlt hetek erőszakos akcióihoz. Senki ne vegye be azt a maszlagot, hogy a nép tüntet, ez nem igaz. A teljes szakszervezeti szféra a munkavállalók tíz százalékát fedi le. A demonstrációkon hangadó képviseletek mintegy százezer dolgozó felett bábáskodhatnak úgy, hogy a közszféra dolgozóit a túlóratörvény nem is érinti. Ennyit arról, amikor Botka László és társai diadalmámorban bejelentik, hogy nem alkalmazzák a vitatott jogszabályt.
Ha már a követeléseknél tartunk, akkor munka van bőven, és kenyérre is telik. A versenyszférában mintegy 800 ezerrel nőtt a foglalkoztatás 2010-hez képest, míg a bruttó átlagkereset emelkedése tavaly meghaladta a 11 százalékot. Nem érdemes elfelejteni, hogy voltak olyan munkavállalói képviseletek, amelyek korábban azért tiltakoztak, mert az első Orbán-kormány idején túl nagy lépésben nőtt a minimálbér. Mi lesz a kis- és közepes vállalkozásokkal? – kérdezték egyesek, majd kiderült, hogy elmaradt a megjósolt tömeges cégbedőlés. Ezeket a szervezeteket így érthetően nem zavarta meg, hogy a balliberális kormányok alatt két-háromezer forinttal emelkedtek évente a legkisebb keresetek.
Az elmúlt nyolc év olyan gazdasági fellendülést mutat, amilyenre kevés példát találni. Nem túlzás azt állítani, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar. Hiány van a munkaerőből, azaz alkupozícióba kerültek a dolgozók. A túlóratörvény kapcsán pedig egyelőre szó sincs arról, hogy sorra köteleznék az embereket pluszmunkára.
Ellenben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára bevallotta, hogy van olyan munkavállaló, aki örül a lehetőségnek, mert egy adott munkahelyen dolgozhat többet, több pénzért, így nem kell másodállást vállalnia. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki tapsol örömében a több túlóra lehetősége miatt. De a lehetőség adott. Ha a munkaadók ezzel visszaélnek, minden bizonnyal a kormány is lépni fog. Ha nem, akkor jogosan tiltakozhatnak a szakszervezetek.
A munkáért és kenyérért nem kell kiabálni, mert azt biztosítja az ország teljesítménye. A szóban forgó szakszervezetek meg gondoskodnak a cirkuszról.