Nem csak kenyérrel él az ember. Ezt mindenki tudja, nemcsak a Bibliából, de érzi, még akkor is, ha a mai kor embere leginkább a kenyeret helyezi előtérbe Isten igéjével szemben.
A Fülöp-szigeteken történt terrortámadás egyértelmű jelzés, hogy azokat, akik Krisztus követését választották, célba vették. Egyszerűen azért, mert ők nem csak kenyérrel élnek. Ilyenkor lehet nagyon könnyen elveszni a részletekben, hiszen a Fülöp-szigetek nem valami békés hely, régóta folyik a gerillaharc a különböző muszlim terrorcsoportok és a hadsereg között.
De roppant fontos, hogy ne vesszünk el, s legalább mi ne úgy tekintsünk erre a tragédiára, mint egy távoli ország belső eseményére. Keresztényeket öltek meg, mert valaki őket tette meg bűnbaknak.
Keresztényeket öltek meg, mert ők is olvasták a Bibliát, és azt hallották, hogy a másik arcukat is odafordítják a keresztények, ha megütik őket. Ebben igazuk is van. Nem fognak keresztény milíciák berontani a muszlimok imaházába, hogy vérfürdőt rendezzenek. Eltemetik a halottakat, és abban bíznak, hogy nem történik hasonló szörnyűség.
Pedig meg fog történni, pontosan azért, mert a kereszténység nem tud védelmet biztosítani az övéinek. A kereszt közel ezerötszáz évig uralkodott Európán és így az egész világon, és senki számára nem volt kérdés, hogy a hit védelmezőinek, képviselőinek milyen lehetőségeik vannak. Fegyverei és politikai ambíciói is voltak, elképzelése a jövőről.
Más vallásoknak még központi irányítása sincs. Csak követői. A keresztények maguk is azt hitték, hogy a hitért nem kell megküzdeni, az úgyis győzni fog, hiszen az egyház egy sziklaszilárd, tökéletesen hatékony gépezet, amely sosem téved, és a világ legnagyobb hatalmai is – elméletileg – Krisztust követik.
Közben pedig elfelejtettünk keresztények lenni, és kimondani, hogy azok vagyunk. Amikor valahol egy keresztény bajba kerül, felkiálthat, hogy „Testvéreim, védjetek meg!”. De egyetlen ország se fogja úgy érezni, ő a megszólított, mert egyetlen ország se vallja magát keresztény országnak. Olyanok vannak, akik elismerik, hogy a lakosság nagy része keresztény, de ezt amolyan magánügyként kezelik, mint azt, hogy valakinek milyen színű a szeme. Nem lényeges kérdés.
Magyarország így hihetetlen döntést hozott a Hungary Helps programmal. Már-már történelmi horderejű, hogy az egyenszürke Európai Unió tökéletesen toleráns, így teljesen karakterét veszített tömbjéből az egyik ország kijelenti magáról, hogy ő milyen értékeket követ, és hajlandó segíteni azoknak, akik a világ másik felén félnek.
Pedig Magyarország nem egy gazdasági szuperállam, nem atomhatalom, nem ül az ENSZ BT állandó tagjai között. Csak felismeri, hogy mi tesz valakit lelkiekben erőssé, s mi az erkölcsi kötelessége. Az a templom nemcsak szép épület, amelynek jó az akusztikája és aranyozott az oltárkép kerete, hanem egy közösség szíve.
A Fülöp-szigetekiek ezt jól tudják, hiszen egész Ázsiában filippínó asszonyok vigyáznak a kisbabákra, amíg a szülők dolgoznak, a kimenőnapjukon, vasárnap pedig misére mennek.
A templomban a mise után ott maradnak, megbeszélik hivatalos ügyeiket, a pap pedig segít nekik eligazodni a jogi útvesztőkben. Egy bébiszitter se marad magára, a többiek mindenképp mellé fognak állni.
Mert ő is Fülöp-szigeteki, ő is keresztény, ő is testvére itt az összes többinek. Ha ezt a nagyon alapvető gondolkodásmódot ők tudják követni, akkor mi, európaiak is tudjuk.
Nem is teljesen biztos, hogy a Hungary Helps program azoknak fog segíteni, akik nagyon távol élnek tőlünk, sokkal inkább azok szorulnak segítségre, akik azt hiszik, csak kenyérrel él az ember.
Pedig a kenyér mellett ott a bor is.