Egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Néha percek alatt változik a véleménye, legyen akár személyes, szóbeli kinyilatkoztatás vagy Twitter-üzenet. Donald Trumppal az egész nemzetközi diplomácia máshogy működik, mint ahogy azt a téma szakértői és művelői ismerték. Egyszerűen azért, mert ő nem politikus vagy diplomata, hanem üzletember, nem ismeri azt a közeget, ahol jelenleg él és tevékenykedik, és minthogy ő az amerikai elnök, minden szavának sokszoros súlya van. Márpedig ő nagyon sokat beszél. A mellette álló tanácsadók és szövegírók pedig igyekeznek becsatornázni a szavait olyan ismert formákba, amelyekkel mindenki tud dolgozni odahaza és a nagyvilágban. Ez azonban látványosan nagyon nehéz munka.
Ezért az a világpolitikai játék, amelyet oly régóta ismerünk, minden kis rezdülésében rejtett üzeneteket látunk, minden hangsúlyosan megnyomott vagy épp mellékesen elejtett szót fontolóra veszünk, az óriásit változott. Mert Trump nem úgy játszik, ahogy a többiek, és minden tapasztalat hiábavaló. Talán Vlagyimir Putyint valóban meghívta Donald Trump a Fehér Házba, de most mindenki azon tűnődik, lesz-e ebből a találkozóból valami. Mint minden vezető, Trump is két fronton harcol, az egyik a nemzetközi porond, a másik a hazai farkasverem.
Az amerikai – főként liberális, azaz Trump-ellenes – sajtót olvasva mindig úgy tűnik, hogy az elnök a bukás szélén táncol, s teljesen alkalmatlan tisztsége betöltésére. De ahogy a diplomáciában, úgy a kormányzásban is új módszerekhez fordul Trump, és valahogy mégis eldöcög az Egyesült Államok. Valóban rettentő távol áll a harsány és egyszerű, de súlyos döntéseket hozó Trump a nagyon simulékony, nagyon óvatos, nagyon szépen polírozott imázsú Barack Obamától. Az előző elnök tökéletesen kiszámítható volt, s egyetlen húsba vágó döntést se hozott, a mostani viszont egy hurrikán ember formájában, aki talán kitervelten, talán önfejűen, senkitől se zavartatva tör arrafelé, amerre a sikeres jövőt sejti.
Az a kérdés, hogy ez hosszú távon működik-e így. Az Egyesült Államok van olyan tekintélyes és erős, hogy még a köhintése is megrengeti a világot, de a diplomácia játékszabályait mégis be kell tartani, mivel minden partner betartja. Nem tisztázott, milyen eredményt tud hozni egy csúcstalálkozó Trump és Putyin között, akár Helsinkiben, akár Washingtonban. Jelentett-e bármit a történelmi egyeztetés az észak-koreai vezető és az amerikai elnök között? Talán tényleg csak egy fotó a történelemkönyvekbe.
Szomorú jelenség, hogy miközben az amerikai elnök saját alternatív útját járja, a hazai farkasverem ugyanolyan iszonyú mélyrepülésben van, meghökkentően alacsony színvonalú támadásokat intéznek Trump ellen, az ünnepelt színészóriástól is csak annyira futja, hogy egy ocsmány szóval elküldje az elnökét valami távoli helyre. Mi, az elit elitje, az öreg kontinens dörzsölt rókái, akik kitaláltuk ezt az egész művészetet, pedig arról beszélünk, a mi szép kontinensünk elegáns vezetőinek első számú ura a fájó háta miatt puszilgatja az összes politikust, s ketten fogják közre a bizottság elnökét, nehogy letiporja Porosenkót.
Ez talán csak kortünet, hogy a nem megfelelő emberek utat találtak a nekik túlságosan is fontos posztokra, s olyanok irányítják a világ folyását, akiknek fogalmuk sincs, mit is kellene tenni; nemcsak az úti célt nem ismerik, de jogosítványuk sincs, csak egy szép autó, pedálokkal és kormánnyal. Rá lehet jönni persze a módszerre és az útirányra is. Van, akinek ez ösztönösen megy, s van, aki soha nem jut el addig.