Pedig az ellenzék nagyon rákészült. Az októberi forradalom 60. évfordulója előtt először is összevesztek azon, ki csatlakozik, hol és kihez. Ezek a különböző töredék és maradványpártok elvileg kormányra akarnak kerülni, de egy rendes megemlékezésre sem futja tőlük, utcára hívni pedig a legfeljebb pár ezres létszámú bérletes tüntetőveteránjaikon kívül senkit nem tudnak. Sőt, amit a baloldal tegnap megmutatott magából, abból teljesen érthető, hogy miért a Fidesz lesz kormányon nagyon hosszú ideig.
Most Gyurcsány Ferenc ugyan nem lövetett gumilövedékkel a tömegbe, mint amikor kormányon volt, valószínűleg azért, mert nem volt rá lehetősége, de tudott ő ellenzékből is szégyent hozni az ünnepre. A volt miniszterelnök a közös ellenzéki megmozduláson egy „Lemossuk a gyalázatot” felirat mögött ágált, bár a mai napig nem kért bocsánatot a tíz évvel ezelőtti rendőri brutalitás miatt. (Karácsony Gergely volt az egyetlen a felszólalók közül, aki a 2006-os erőszakot szóba hozta, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Nyilván megkapja majd érte a magáét a Gyurcsány-szekta felkentjeitől.)
Mindegyik szónok az összefogásról és a kormány leváltásáról, sőt megbuktatásáról beszélt, de világosan kiderült: egyelőre az is erősen kérdéses, hogy egymással képesek lesznek-e összefogni.
Az Együtt nevű kis létszámú párt például még balhézni is külön akart. Ezer síppal készültek, de Juhász Péterék csak pár száz önkéntest találtak, akik hajlandók voltak vállalhatatlanul viselkedni egy nemzeti ünnepen, akiknek ’56 szellemisége mindösszesen annyit jelent, hogy „Orbán, takarodj!”. Bár tény, hogy nem kímélték Andzrej Duda lengyel államfőt sem, bárki jelent meg a pódiumon, egyformán mérték nekik a füttyszót.
Érthetetlen, hogy egy ilyen csoporthoz miért csatlakozott Ungváry Krisztián történész is, akit sajnálatos módon bántalmaztak a tömegben. Bár a jelek szerint Ungváry eleve rossz helyre ment. Az őt ért atrocitás után Facebook-oldalán ugyanis így fogalmazott: „Sajnálom azokat, akiket a mai tüntetésen a fütyülés megzavart.”
Nos, bár most már késő szólni neki, talán mégsem hiábavaló rögzíteni: nem tüntetésen volt, nem is valami lakossági fórumon, hanem egy ünnepi megemlékezésen. Az ellenzék nem tudott tömegdemonstrációt szervezni, nem tudott az utcára vinni békésen hömpölygő embertömeget, amely megtámogatná a politikájukat és elgondolkodtatná a kormánypártokat, csupán azt az üzenetet hozták október 23-ra, hogy ők ennyit tudnak. Az ő Magyarországuk a provokáció, az alpári színvonal és a közös megemlékezésükre jellemző, össztársadalmi közönytől övezett semmitmondás.
S ami a legemlékezetesebb ünnepi húzásukat illeti: noha már futballhuligánok körében is ciki himnuszt szétfütyülni, Juhász emberei a magyar és a lengyel himnusszal is megtették ezt.