Nem biztos, hogy ezt a szép diplomáciai és sajtómanővert így tervezték Washingtonban, mindenesetre mindig az számít, ami elhangzik és megtörténik, azaz Donald Trump egy huszárvágással kiléptette országát abból a megállapodásból, amely elméletileg szavatolta a békés viszonyokat Irán és a nemzetközi közösség között. Bár a szlogen hangzatos, hogy Amerika az első, a végeredmény ebben az esetben nem túl hízelgő Trumpra nézve.
A lépésben ugyanis nagyon erősen érezni lehet, hogy Washington a magára osztott világcsendőri szereptől nem tud és nem is akar elhatárolódni, ha már kiterjesztette a befolyását az egész világra, továbbra is ő akarja osztani a lapokat mindenütt.
Trump döntésére számítani lehetett, mégis az a vélemény uralkodik a nemzetközi diplomáciában, hogy az amerikai elnöknek egy kicsit jobban át kellett volna gondolnia a kilépést, vagy legalább azt figyelni, követi-e valaki, ha rálép a veszélyes ösvényre.
Igen, Izrael és Szaúd-Arábia saját jól felfogott érdekében követi, hiszen a Közel-Kelet az ő érdekszférájuk, Irán pedig az ellenségük, így nekik természetesen jó hír az, ha a világcsendőr nem tűri az iszlám köztársaság ezen vagy azon lépését.
De a többiek nem álltak Trump mellé, az európai nagyhatalmak gyorsan hitet tettek az atomalku mellett, igyekeztek bebiztosítani a saját iráni befektetéseiket és virágnyelven mindenki értésére adni, hogy az amerikai elnök diplomáciai szempontból azért még tanulhatna. Ez pedig teljesen igaz.
A csendőr gumibottal együtt hatékony, de nem azért, mert nagyot tud vele ütni, hanem azért, mert mindenki megpróbálja elkerülni, hogy suhintson. Ezért senki se megy túl messzire, óvatosan jár el, hogy a csendőrnek ne legyen oka felemelni a gumibotját.
De ez a rendszer csak akkor működik, ha a csendőr valóban képes ütni, ha szükséges, és a résztvevők elfogadják, hogy az ott egy bitang erős valaki. A jelenlegi helyzetben viszont Trump nem olyan megkerülhetetlen és minden kétségen felül álló vezető, mint mondjuk Ronald Reagan volt.
Az iráni atomalku elhagyásával könnyen lehet, hogy saját befolyását fogja erodálni az Egyesült Államok, azért, hogy a közel-keleti szövetségesek meg tudják akadályozni Irán térnyerését. Nem szabad illúziókat kergetni, ebben a kalamajkában nincsenek jók és rosszak, Irán természetesen igyekszik növelni a befolyását, a regionális ellenfelei nem véletlenül próbálják minden eszközzel megakadályozni ezt.
A moszkvai Vörös téren tegnap vonult fel a hagyományos katonai díszszemlén a sereg színe-java, ezt sem azért szervezik, mert szép az idő, és a moszkvaiak szeretnek zászlókat lobogtatni. Ez egy kicsi pillantás arra a gumibotra, amelyet fel lehet emelni és le lehet vele sújtani.
Ahogy lenni szokott, ennek a lépésnek sem most lesz következménye, hanem hosszú hónapok tárgyalásai és katonai csapásai során derül ki, mennyiben befolyásolta a világ menetét. Mindezt le fogják önteni egy olyan mázzal, amely erkölcsöt hazudik a döntések mögé, szóba kerül majd az Iszlám Állam elleni közös fellépés, a Hezbollah, Jeruzsálem, a demokrácia és az emberi jogok kiterjesztése, de ezek csak azt a célt szolgálják, hogy a politikai döntés fogyasztható legyen a média számára. Háború lesz-e?
Természetesen, hiszen háború van, permanens, feloldhatatlan konfliktus. Donald Trump egy célt mindenképp elért: elneveznek róla egy teret Jeruzsálemben.
Ez akár szimbolikusan is felfogható, hiszen egyelőre senki sem tudja, hogy Trump valójában jót tett-e Izraellel, a Közel-Kelet milyen irányba halad a gumibot nélküli csendőr tevékenysége eredményeképp. De a Közel-Keleten nem szoktak hosszú távra tervezni. Ahhoz nagyon rövid az élet.