A világtörténelemben soha senki nem indított úgy háborút, hogy az agresszor szerepét vállalta. A háború művészetéhez tartozik, hogyan állítsuk be saját brutális hadigépezetünket ártatlan parasztok gyülekezetének, akik csak legelőt akartak sovány kecskéiknek szerezni.
A sajtó majd megoldja a többit, a közvélemény pedig politikai beállítottságtól és előítéleteitől vezettetve eldönti, ki a bűnös. Oroszország szerint Ukrajna provokált a Kercsi-szorosban, előre megtervezve, tudván, milyen reakciót ad az eseményekre a nemzetközi sajtó, s azt milyen diplomáciai lépések követik.
Az orosz narratíva szerint a végletesen korrupt és idegen érdekeket szolgáló ukrán kormányzat ezzel a trükkel tudja megakadályozni, hogy a szavazók leválthassák Petro Porosenkót az ország éléről, egyúttal újabb csapást tud mérni Oroszországra az ellene hozott szankciók megerősítésével.
Ez pedig nem feltétlenül butaság. Akárhogy nézzük, Oroszország ma már tényező, nagyhatalom, amelynek befolyása sokkal messzebbre elér, mint a saját gigászi területe. Ma már nem a vörös ideológia nevében hódít, hanem Oroszország Anyácska hírét viszi távoli földekre. Szíriába, Törökországba, Kínába, Afrikába, Amerikába.
Ukrajna és Oroszország egy befagyott konfliktust melegít fel időről időre, amely túlságosan is közel van hozzánk ahhoz, hogy legyintsünk rá. Ukrajna területi integritását féltve őrzi, függetlenül attól, milyen játszi könnyedséggel veszítette el a Krím félszigetet, teszi ezt azért, mert ez nem csupán ukrán érdek.
Ebben az ügyben mögötte van azok serege, akik tartanak az orosz előrenyomulástól, szeretnék a medvét ott tartani, ahol van. Így válik az RT (Russia Today) eposzi jelzőjévé a BBC-nél a „Kreml által irányított”, ezt úgy is le lehet fordítani, hogy az ellenség propagandaadója.
Vagyis nem szabad hinni neki, mert akar valamit. Pedig a BBC pontosan ugyanolyan mesterien játszik a hírekkel, csak sokkal jobb az imázsa a nemzetközi színtéren, mint a ma is kicsit darabos és oroszosan nyers RT-nek.
A túlságosan is veszélyes ukrajnai válságban az egyik fontos szereplő épp tágabb hazánk, az Európai Unió, amely régóta megszűnt egységes tömbként működni.
Ha így volna, Magyarországnak a közjó és az „ügy” érdekében le kellene mondania a kárpátaljai magyarok érdekeinek védelméről, hagyni, hogy Kijev aktuális politikai játszmái során felhasználja ágyútölteléknek a túlságosan is kézenfekvő magyarokat.
Ha Magyarország elutasítja az ukrán oktatási törvény vérlázító igazságtalanságait, hirtelen az oroszok zsoldosaként jelenik meg a megfelelő médiában, és persze trójai falóként az EU sorain belül, görögök helyett muszkákkal a gyomrában. Az a bizonyos közvélemény pedig elvben arra a következtetésre jut, hogy az ukrán kormány a „jó”, az orosz meg a „rossz”.
Csakhogy a fagyos szelek idején nincsenek se jók, se rosszak, erkölcsi győztest pedig még véletlenül se szabad kihirdetni ebben a konfliktusban. Az ukrajnai viszály tökéletesen feloldhatatlan, mert nem csak a medvétől tartanak, a medve maga se menne neki a túlságosan is erős ellenségnek.
Ezért aztán a fagy fenntartása, az elhúzódó konfliktus, a zavaros viszonyok fenntartása érdekében áll jelenleg mindenkinek.
Hosszú távon bármi elképzelhető, Ukrajna viszont túlságosan is értékes, és stratégiailag túl fontos pozícióban van ahhoz, hogy igazán békében tudjon élni, és teljesen független lehessen a külföldi befolyástól.
De legalább a Sahtar vitézkedik az európai futballporondon, milliárdos büdzsével, távol otthonától. Majd később kiderül, hogy vajon Doneck vagy Donyeck a futballcsapat eredeti városának a neve.