Lehet játszani a számokkal, százalékokkal, statisztikákkal vakítani el a szemeket és szívfájdító fotókkal bombázni a szívvel még nyomokban rendelkező olvasóközönséget, de a lényeg a migránsválság ügyében nem fogható meg ilyen egyszerűen.
A napi politikai érdekeknek megfelelően hallani nagyon befolyásos és megbízható forrásokból, hogy voltaképp már nincs semmi gond, az ügy megoldva, hiszen ennyi meg annyi százalékkal csökkent az érkezők száma. Pedig erről szó sincs.
A valóságban Európa most is csak tologatja maga előtt a problémát, nácizza a más megoldást szorgalmazókat – most épp Matteo Salvini olasz belügyminiszter az ügyeletes rosszfiú, aki megkapja a populista és ellentmondásos állandó jelzőt a nyugati sajtóban –, és szándékosan vagy egyszerű butaságból nem látja a fától az erdőt.
Szíria egy húszmilliós ország, ahol a háborús dúlás csillapodni látszik. Csodák csodája, a menekültek – akiket kibombáztak a házukból, de nem jöttek Európába – hazatértek, százezrével. Mert az ő életük ott van, Szíriában. Ez csak egyetlen ország, ahol harcok folynak. Afrikában, a Szaharától délre nagyjából ötszázmillió ember él, akik nyomorúságukban bármikor elindulhatnak északra.
Erre a hullámra az emberkereskedők is készülnek. Ismerik a megfelelő útvonalakat, a pihenőhelyeken ott állnak, várva a nincsteleneket, akik útközben fogják összegyűjteni az átkeléshez szükséges pénzt. Valaha ezek a szegény emberek megálltak Líbiában, Algériában, és ott próbáltak szerencsét.
Ma olyanná vált a helyzet Kadhafi ezredes egykori államában, hogy kevesen kockáztatják meg az utat arrafelé. Az örökös gyűjtőzóna, Niger megállapodást kötött az Európai Unióval, így egy csapásra 80 százalékkal kevesebb migráns érkezett az öreg kontinensre. A nigeri hadsereg ugyanis fellépett a csempészek ellen ideig-óráig, tudva, hogy hosszú távon ez a helyzet nem lesz tartható.
A koldusszegény térségben ugyanis vagy embercsempészetből élnek, vagy jön az iszlamista terrorizmus épp aktuális képviselője fegyverrel, pénzzel, határozott tervekkel. Ha pedig a nigeri Agadez városát megszállja valamely iszlamista csoport, akkor hirtelen nem migránsválságról fogunk beszélni, hanem potenciális terroristák szervezett beözönléséről Európába.
Az öreg kontinens így fellép – fél szívvel, mert ez nagyon sokba kerül, és nem túl népszerű otthon elmagyarázni, miért kell Afrikában agyonlőni rengeteg olyan fiatalembert, akik egy másik napon valamely NGO segélyhajóján érkezhetnének Európába –, és pénzt ad arra, hogy tiszta viszonyok legyenek a zűrzavaros környéken. Ez a pénz jószerivel egy lyukas zsákba is kerülhetne, mert nincs semmiféle szankció, ha nem arra költik, amire Európa szánja.
A nagyhatalmaknak ugyanis megvannak a maguk piszkos és kevésbé piszkos ügyletei a térségben. A hivatalos pénznem a szóban forgó térség jó részén a CFA-frank, amely valaha a francia frankhoz volt kötve, amikor a CFA még az Afrikai Francia Gyarmatok rövidítése volt. Ma az euróhoz van kötve, és Afrikai Gazdasági Közösségként kell feloldani a betűket, mert a világ ugyebár megváltozott.
Nincs is nagyobb veszély, mint amikor egy európai vezető nem veszi észre, milyen súlyos felelősség nyugszik a vállán, és azt gondolja, egy békés nácizással mindent meg lehet oldani, de legalábbis azt, hogy ütött-kopott koalíciója fenn fog maradni a következő választásokig.
Márpedig Európa nyugati részén pontosan ez folyik, iszonyatosan lassú felocsúdással, hogy itt valamit tényleg tenni kellene. Már tegnap is késő lett volna.