Ő egy bunkó – mondta nekem kiváló amerikai barátnőm Donald Trumpról, hangsúlyozva, hogy bizony a demokraták vissza fogják szerezni az arizonai szenátori széket.
Legalábbis meg fogják próbálni, és mikor, ha nem most, amikor ilyen az elnök. Egy másik amerikai fiatalember szabadkozott, hogy bizony nehéz így büszkén hirdetni hazáját, amikor ilyen elnök alatt sínylődnek, s reménykedve, boldogan nézte a Balaton-felvidék lankáit, amelyek talán a jövőben az otthont jelentik majd számára.
Mivel ott, Trump-Amerikában élni nem lehet. Ez két kiragadott, személyes élmény. Ebből van naponta százezer a nemzetközi sajtóban, hosszú lére eresztve, azt mutatva be, hogy az Egyesült Államok nem működik, egy tirannus uralja a Fehér Házat, akit egy tömbként gyűlöl mindenki, és visszasírják Barack Obama kedélyes, mosolygós nyolcévnyi kormányzását.
Majd a szenvedő amerikai nép elmegy szavazni, és kiderül, hogy a képviselőházat valóban átvették a demokraták, ám a szenátus republikánus többsége megerősödött.
Természetesen lehet ezt az ellenkező politikai oldal aknamunkájának tulajdonítani, a hamis hírek özönének, a hazugságáradatnak, de talán jobb nem elrugaszkodni a valóságtól. A nép nem olyan massza, amely tetszőlegesen keverhető és irányítható, befesthető és kisüthető. A szavazások végeredménye az esetek többségében a népakaratot fejezi ki, és a vesztes általában mérges.
Ennek megfelelően Trump valószínűleg nem annyira rossz elnök, mint az a szinte teljes egészében a demokratákhoz közel álló emberek irányította amerikai sajtóból kitűnik, sőt van egy stabil bázis, amelyre ma is építhet. Minden híresztelés dacára máig nem omlott össze az Egyesült Államok, nem kezdődött el világháború.
A sajtó nem tükör, vagyis az, de görbe, s torzít, bárhonnan is nézzük. Akkor a legtorzabb, ha azt hazudja magáról, hogy mindent kristálytisztán visszavetít a nézőjére.
Az amerikai félidős választások eredményei azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban teljesen más hangulat uralkodik, mint ami átszűrődik ide, Európába. Ez egy kozmetikázott, túlmagyarázott, érdekektől megfűszerezett, alternatív valóság, amelyet akár el is lehet hinni, de valójában csak propaganda.
Ezzel összevetve vajon egy Amerikánál jóval kisebb, ahhoz képest elhanyagolható ipari teljesítménnyel bíró, atomfegyver nélküli, Honduras és Izland között található ország állapotáról mit tud meg az egyszeri olvasó-tévénéző-internetező, ha a nemzetközi sajtóhoz fordul?
Az egyik kimondhatatlan nevű portál pontosan ugyanolyan forrás, mint a másik, a nevek tetszőlegesen felcserélhetőek, a messziről jött újságíró pedig azt ír, amit akar. Márpedig mindig céllal érkezik ebbe az országba egy újságíró, és hozzáigazítja a valóságot a fejében létező világhoz. A megjelent cikk pedig azonnal igazsággá válik.
Legalábbis ez a recept. Aztán eljön a választás napja, a sajtó pedig megdöbben, hogy az ezerszer elátkozott szörnyeteg nem hullott alá szenvedve, hanem egy csomó ember arra szavazott, akire – szerintük – nem lenne szabad.
Majd este lesz és reggel, így váltakozva, még két éven át, míg ismét eljön a választás napja, addig pedig újabb több százezer cikk jelenik meg az amerikai tirannusról, a világbéke ellenségéről és az élhetetlen amerikai mindennapokról.
Valamint az orbanizálódó Trumpról és a fideszesedő Republikánus Pártról, erre pedig valóban csak azt lehet mondani, minden szó fölösleges, hiányzik a józan ész, valakik valami miatt olyan aknamunkát végeznek, amelynek a végén magyar lesz az első telepes a Marson.
De ha így lesz, azért vizsgáljuk meg jól az erről készült filmfelvételeket!