– Az első Bajorország, majd megint Bajorország jön, azután egy trágyaszállító jármű, végül a szövetségi köztársaság többi része – fogalmazott egy frankföldi gazda. A népességét és gazdasági erejét tekintve a második legjelentősebb német tartomány, a kulturális-nyelvi jellegét, földrajzi adottságait, kedélyességét tekintve inkább Ausztriával rokonítható Bajorország sajátosságaival tisztában vannak a helybéliek. Egy tavalyi felmérés szerint messze a bajoroknál a legmagasabb – egyharmados! – azon polgárok aránya, akik a legszívesebben kiválnának Németországból.
Bajorország különállásának egyik fő jellegzetessége a Keresztényszociális Unió, a kizárólag ebben a német tartományban működő CSU is. Amely nélkül soha nincs kormányzás Münchenben: csak a legidősebbek emlékezhetnek arra, hogy a helyi vezető ne a CSU embere lett volna. Egyszer fordult csak elő az elmúlt bő fél évszázadban az is, hogy a legnagyobb párt koalícióra kényszerüljön.
Most egy új világ következik. A Seehofer–Söder-tandem vezette CSU jelentősen meggyengült a választásokon, noha a legnagyobb párt maradt. De áttörést értek el a radikálisan bevándorlásellenes erők: az AfD a CSU jobboldali ellenzékeként, komoly eredménnyel masírozhat be a müncheni gyűlésbe. Most először. Ezzel megdőlt egy régi axióma.
– A CSU-tól jobbra nem lehet demokratikusan legitimmé tett párt – mondta anno Franz Josef Strauss, a legnagyobb bajor politikus. Ám most bajorok száz- és százezreinek nem volt elég kemény a CSU-vonal. Hát még ha nem lett volna szigorú a bevándorláspolitikája! A CSU jobbra az AfD felé, balra a Zöldek irányában veszített el tömegeket. A szociáldemokraták – akik nemcsak Magyarországot, de egész Európát is szeretik kioktatni, hogy mit tegyen – csúnyán leszerepeltek.
A CSU támogatottságát erodálta Seehofer Merkel kancellárral való konfliktusa, amit csak tetézett a feleslegesen túlbonyolított Maassen-ügy. A keresztényszocialistákat a CDU-val és a szociáldemokratákkal való berlini együttműködés általában is lefelé húzza: egyre több német unja már Merkeléket, a nagykoalíció támogatottsága hétről hétre gyengül, már csak 41 százalék. A CSU-oroszlán mindezek miatt a fogait veszítette.
A következtetések egy része adja magát: nem belemenni kínos kompromisszumokba az ellenfelekkel, mert annak a baloldal és a radikális jobboldal közötti felőrlődés a következménye. Hanem olyan politikát hirdetni, szem előtt tartva a 2019-es európai választásokat is, amely egyszerre reflektál a helyi választók akaratára, valamint az uniós realitásra. Nevezetesen arra: lehet, hogy a DK-székházban a migráció nem fontos kérdés, Európában azonban az marad, márpedig a jelenlegi fősodor, a Juncker–Avramopulosz–Verhofstadt-vonal bevándorláspárti állásponton van.
Mindenesetre a CSU-nak helyet kell adnia másoknak is a hatalom asztalánál, és a lényegileg eltérő pártprogramok miatt beláthatatlan bonyodalmakhoz vezethet, ha a Zöldeket venné maga mellé. Mások az elképzeléseik a migrációs kérdésben vagy a környezetpolitikában is. Talán mondani sem kell, milyen fontos Bajorország stabilitása a győri Audinak és a debreceni BMW-beruházásnak otthont adó Magyarországnak is. Számos honfitársunk is dolgozik a bajoroknál, akikkel a német kormánnyal való nézeteltérések dacára is megmaradt a hagyományosan jó kapcsolatunk.
Emlékszünk arra is, hogy a vezető EU-posztra törő Manfred Weber kivételével a CSU uniós képviselői nem szavazták meg a Sargentini-jelentést. Mindezért is rendkívül lényeges számunkra, hogyan alakul a német politika, és aligha kérdés, hogy a bajorországi, majd két hét múlva a hesseni történések következményekkel járnak Berlinben is. Előbb vagy utóbb – de inkább előbb.