Forró nagyhetet produkáltak Budapestre a központi spontán forradalomszervezők, de a fiataloknak is megvan a magukhoz való eszük: a bulika csak egy pontig bulika; az Oktogon azért nem Majdan. Talán ha végleg kitavaszodik: egyszer, majdan. Igazából csodálom a kormánybuktatósdit játszó X, Y, Z és ZS generációkat: ennyire keveset tanultak volna a letorrentezett szappanoperákból meg a kontinensfoglaló videojátékokból?
Nem fognak gyanút, hogy mit keresünk mi, magyarok, egy átfogó balkáni hadművelet perifériáján, amely „civil” front Szkopjétól Belgrádig ível? Véletlenül arrafelé, ahol a zavartalan migránsutánpótlásnak kellene érkeznie. A zsigereikbe volna kódolva, hogy éppúgy ülnek a flaszterre, mint a szerb ifjúgenerációsok egy legitim elnökválasztás eredményét kétségbe vonva? S valóban fel sem merül bennük: Merkel asszony északon meg épp a csehszlovákokat igyekszik leszalámizni a visegrádi kemény magról?
De mit is lehetne várni, ha Uj Péter, a haza egyetlen teljességgel szabad publicistája még a bensőséges felügyelőbizottsági üléseken sem ismeri fel, ha „jönnek a csehszlovákok”? Persze az izlandi feminista férfiak tapasztalatai is fontosak, de kétlem, hogy egy muzulmán többségű Európa törvényekkel fogja majd piszkálgatni a tengerentúli postafiókcímre bejegyzett CEU ballibekkel levajazott pest-budai privilégiumait.
A nagyheti nagymenet nagyszombaton, a déli határra organizált happeningen tetőzött, sőt a feltámadás napján a röszkei plébános is időt szakított egy kis demonstrációra: minden álszentségtől mentes, befogadó szellemű prédikációt tartott. Ilyenkor áldja az ember az eget, hogy nem röszkei: most járhatnék be misére Szegedre. Beleélő alkat lévén elképzeltem, mit érezhetett Isten szolgája, amikor végignézett ezen az importgyülekezeten, ezeken a hivatásos forradalmár nőkön és férfiakon. A közéleti bátorságnak is vannak fokozatai: antiszemitának lenni veszélyes, antikrisztianitának viszont kifejezetten trendi.
Erre persze Konrád György „világhírű író” (gondolom, a nagyobb kattintásszám miatt írták így a baráti portálokon) engem is haladéktalanul leantiszemitázna, mivel álláspontja szerint mindennemű Soros-kritika látens, projektált antiszemitizmus. Mivel ez nyilvánvaló rasszista alapállás, s azt hirdeti, hogy egyesek a származásuk révén bírálhatatlanok, Konrád vagy demenciával küzd, vagy az évtizedeken át hirdetett demokrata hitvallását tagadta meg látványosan. A demenciát nem hiszem, hiszen Konrád tavaly még felismerte a déli határkerítés honvédő és filoszemita funkcióját – az Orbán Viktor lemondását szorgalmazó „helyreigazító” akció tehát kifejezetten antidemokrata gesztus.
Ennek – illetve Nádas Péter könyvpromóció keretein belül elküldött hasonló levelének – persze társadalmi léptékben körülbelül annyi a súlya, mint a belterjes Soros-párti demonstrációknak: öt magyar választó közül négy azt sem tudja, mi az a CEU. Ettől persze az a húsz százalék még felhúzhatja magát az előjogok csorbításán, de az a gyanúm, hogy ez csupán egy számjegyű százalékos probléma.
De még a Soros-egyetem „megtámadása” ellen tüntetők számottevő része is külföldi hallgató: a demonstrálósdi afféle gyakorlati foglalkozás a janicsárképzőben, amely tapasztalatot szerte Kelet-Európában és Közép-Ázsiában kamatoztathatják majd. El kellene hinnünk, hogy nincs nemzetközi ügynökhálózat, hogy egészen Sydney-ig spontán demonstrációk szerveződtek, s hogy a közgazdasági Nobel-díjas rohamosztag véletlenül épp Orbánra meg Marine Le Penre uszul fel önként. Kedvenc érvük: hazugság, hogy Franciaország nem gazdagodik a muzulmán tömegek integrációja révén, mert épp ellenkezőleg: gazdagodik. Mindig meghajoltam az észérvek előtt, főleg ha olyanok adják elő egyöntetűen, akik egymást kioltó közgazdasági teóriákért kaptak Nobel-díjat.
Konrád persze a tévéstúdiókban turnézva azt is érzékeltette, hogy ha a kormányzat nem ért a szép szóból, jön majd az erőszak. Ezzel egy szép díszes láncolatba illeszkedett be. Hajdani párttársa, Magyar Bálint volt SZDSZ-elnök például egyenesen forradalmat hirdetett a baráti tévéműsorok bolymelegében. Ritka nagy gátlástalanság, hogy a „fiatalok” genitáliájával verné a csalánt: gondolom, a szabad demokrata veteráncsapat azért nem gondolta személyesen is a vérét adni a képzelt barikádokon. Érezni azonban az ugrásra kész feszültséget, amely a remélt káoszban a „nemzeti megmentés” áldozatos misszióját osztaná magára. Ez is az antidemokratikus mentalitással függ össze: mivel nagyon úgy néz ki, hogy törvényes választásokon nem tudnak nyerni, következzék a „fékek és ellensúlyok” sajátos abszolutizálása, a forradalom.
A habókos fiatalokra kirótt feladattal csupán az a gond, hogy a Soros-recept szerinti „magyar tavasz” egyelőre önmaga paródiája; a „narancsos forradalom” pedig még kontraproduktívan értelemzavaró is lenne. Vízfestékes forradalom? Ezt nem gondolhatják komolyan. Közmunkára ítélt hősei (ezúton javaslom, hogy graffitipucolást rójanak ki rájuk) finoman szólva sem vezéralkatok. A híres balliberális értelmiségből tényleg nem tudott senki szólni a pökhendi Gulyás Mártonnak, hogy ha barátjával a Moszfilm-embléma feltartott karú és összekulcsolt kezű pózába merevednek, önkéntelenül azt kezdi el találgatni a kibic: melyikük a kolhozparasztasszony?
És most nem az általa rétori emelvényen tematizált „buzeráns” tematikára gondolok (ő a hatalmat „buzerálja”, mondta büszkén és igényesen): képes vajon jelképpé válni egy ilyen teátrálisan narcisztikus aktor, túlmozgásos aktivista? Persze ha elfogadjuk, hogy mindenki hasznos, aki Orbánnak árt, akkor ő az e heti ellenzéki hérosz. Egészen addig, míg győzelem esetén a technokrata Magyar Bálintok hátrébb nem tessékelik. S ha egyszer a forradalom vezérproblémája ily megnyugtatóan megoldódott, már csak a tömegbázis kérdését kell megoldani: ebben bízvást lehet számítani a vérbő, élettől kicsattanó, a mindennapok világához ezer szállal kötődő momentumosokra.
De félre a mókával: engem a vízfestékes forradalom esztétikai alapozása is hiányérzettel tölt el. Olyan talmi dolog ez, mint a tetoválás lemosható hennával. Értem én, hogy a provokációfelelősöknek rendőrterror kellene a CNN-anyagba és a The New York Times címlapjára: de ennyire átlátszóan, ilyen komfortosan, ennyire csekély áldozatvállalással? Ez a Soros-vezérelte Balkán-periferiális erőlködéssorozat ráadásul nemcsak roppant nívótlan, de a magyar fordítással is elemi bajok vannak.
Az angol importtranszparensek még szórványosan szellemesek, de a magyar szlogenek jobbára annyira primitívek, amit New Yorkból nézve elképzelni sem lehet. (Persze kit érdekelnek a bennszülöttek a maguk idejétmúlt kultúrájával?) Rendben van, hogy az Alinsky-kódex szerint nevetségessé tétellel kell megsemmisíteni a kipécézett politikai ellenséget, de most komolyan: a csendőrpertuba bevont köztársasági elnököt visszatérően arcszőrzetes fekáliának nevezni miféle elcsökevényesedett arcizmot mozgat meg?
Ha a fiatalokét tényleg megmozgatja, akkor jobb nekem vénen. Igaz, ez is az alternatív valóság része: a Soros-birodalom sajtója például hite szerint nap mint nap megnyeri a végső harcot, s minden reggel sértődötten konstatálja, hogy a háromdimenziós valóság nem óhajt feltétel nélkül alkalmazkodni a virtuális diadalhoz.
Ami kicsit aggasztó, hogy ez a virtuális hadviselés a heccfórumokról a pesti flaszterre is képes átszivárogni. Vagy átszivárogtatják. Ezen nem csodálkozom, ugyanis mindkettőnek az esztétikája és etikája a rombolás: a plakátok átigazítása, a nyelv redukálása, a választott hatalom eliminálása. Amikor például a közjogi méltóságok semmibevételét panaszolom fel, nem a végtelen tekintélytisztelet mozgat, hanem a demokráciáért való aggodalom.
A vízbázisú narancssárga festékkel megtöltött lufik szétcsapkodása a Sándor-palotán, a Parlamenten, a Terror Házán, a Képviselői Irodaházon, sőt a szovjet emlékművön (!) mindent kétségbe von, ami demokratikus. S miként a leköpött és letörölt arc sem tekinthető meg nem történt atrocitásnak, ezt a Soros-sorvezetős provokációt is fel kell írnunk a kéménybe.