Egy születésnapi köszöntő még véletlenül se szóljon a szerzőről, de nem tudom kikerülni a személyes kötődést. Zöldfülű sportújságíróként kiküldött az MTI a belgrádi kajak-kenu-világbajnokságra. Bár Wichmann Tamástól Szabó „Istyuig” a sportág megannyi óriását láthattam közvetlen közelről, bennem mégis Vass István Zoltán távolságtartó, olykor fanyar hangvételű, mégis magával ragadó rádiós közvetítései maradtak meg, és az, hogy a napokban hetvenötödik születésnapját ünneplő legenda a tizennégy évnyi korkülönbség ellenére egy hanyag tegezés formájában befogadott a zártkörű „céhbe”. (Az idő relativitásának leginkább kézzel fogható bizonyítéka, hogy az eltelt harminchat évben csak én öregedtem, „Vasspista” nem…)
Attól kezdve minden évben számoltam a napokat az aktuális kajakvébé kezdetéig, és nem annyira a futószalagon érkező magyar aranyérmek reményében, hanem hogy újra meg újra szellemi és szakmai muníciót meríthessek a Pistával folytatott beszélgetésekből.
Apropó, tegezés. Pista – lett légyen szó villámbeszélgetésről a Körkapcsolás aktuális futballista hősével, netán többszörös olimpiai bajnok kajakossal folytatott nagyinterjúról – minden sportolót szigorúan magázott. Ezzel kirítt, s a mai napig kirí a sorból, pedig nem csinált mást, csak a sportolót is emberszámba vette. Számára a világ legtermészetesebb dolga volt Kovács huszonhárom József NB II-es jobbhátvéd magázása, mint ahogy az aktuális miniszterelnököt vagy köztársasági elnököt sem jóskázta vagy péterezte le. Ha úgy tetszik, Vass vezette be a demokratikus rádiós újságírás sajnálatos módon a mai napig igen kevesek, talán egyetlen kolléga által sem követett sztenderdjét. Nála a törvény előtti egyenlőség egyet jelentett és jelent a mikrofon előtti egyenlőséggel.
Számomra – többek között – ezért is vált utolérhetetlen szakmai etalonná az ünnepelt. Persze hajnalig sorolhatnám szállóigévé vált aranyköpéseit, de nem ez a lényeg, ez csak a máz, a csillogás. Hanem például a szarkazmus, a csakis az ő (futball)közvetítéseit jellemző méla gúny, amellyel nyugtázta a pályafutása évtizedei alatt korábban nem tapasztalt mélységekbe süllyedő magyar labdarúgás szörnyűségeit. Íme egy példa: „Szabadrúgáshoz jutott a Tatabánya, nagyon szorít az idő, ahogy elvégezték a rúgást, azonnal továbbkapcsolunk Szombathelyre. Kovács fut neki a labdának… [röpke hatásszünet] Szombathely.”
Egy kevésbé tehetséges rádiós percekig ecsetelte volna a pocsék lövés borzalmait, ehelyett a zseni azzal ért el utolérhetetlen hatást, hogy – csendben maradt. Ahogy Vass csendben maradt, nem tudott úgy csendben maradni senki.
Persze Pista legendás közvetítései közül nem csak a gunyorosak maradtak fenn az idő rostáján. Amikor 1979-ben, Phenjanban világbajnok lett a Jónyer, Klampár, Gergely, Takács, Kreisz összetételű asztalitenisz-válogatott, a siker élvezeti értéke negyedakkora lett volna Vass utolérhetetlen tolmácsolása nélkül. Bár Pista nem kifejezetten a siker krónikása volt, akkor sem jött zavarba, ha diadalokról kellett tudósítani. Már csak azért sem, mert szívéből, vagy talán még annál is mélyebbről fakadó magyarsága minden közvetítésén átsütött, s átsüt talán még jobban manapság, amikor a velünk egy épületben működő Karc FM hallgatóinak szívét dobogtatja meg műsoraival. Pista már két évtizede nem – elsősorban – sportújságíró. Persze soha nem is volt kizárólag az.
Vass István Zoltán szimplán a magyar rádiózás óriása. Megszorító jelző nélkül.