Miért támadják a mai magyar kormányzatot és személyében Orbán Viktort azzal, hogy reálpolitikus? Mint valami bűnös, koszos köpenyt aggatják rá. Egy ekkora nemzet és egy ekkora ország (ez nem esik egybe) nem teheti meg, hogy utat mutasson, hogy alternatívát dolgozzon ki, hogy kimondja, kin van ruha s ki meztelen? Minél jobban szidják a reálpolitikus Orbánt, annál tehetetlenebbek. Akkor lenne gyanús, ha dicsérnék. A fonák az igaz.
Mit állítok?
Első állítás: a reálpolitika egyre fontosabb lesz a számunkra, Orbán Viktor országunk méretétől függetlenül narratívát, narratívákat ad, vagy ha kell, lehetséges szcenáriókat vázol fel Európa számára, s olyan alternatívákat, amelyeket évekkel ezelőtt nem akartak észrevenni, kinevették, kifújolták. Most pedig egyre több szövetségest talál, és legalább már vitatkoznak a megvalósítás lehetőségein.
Második állítás: a globalizáció a jelenlegi nyugati világ világuralmi formája, egyfajta szimbólum nyelve, de annyira rosszul dekódolt, hogy a saját kultúráját is aláássa, kikezdi, feloldja. Válságtünetként van már jelen. Más formát kell kitalálni. Ez a nyelv nem jó.
Harmadik állítás: geopolitikai fontosságunk nő. Ezt talán nem árt kifejteni. A Pireneusok mellett a Kárpát-medence volt Európa végvára. A Pireneusok az arab időkben, a Kárpátok és a Kárpát-medence a török időkben védte az idősödő kontinenst. A mai időkben megint erősödik ez a szerepkör, két okból: a földrajzi helyzet – logisztikai szempontok, közlekedési csomópontok, a balkáni útvonal – miatt, és természetesen politikai akaratból és felismerésből. Kihívás és válasz törvénye. Reális veszély, reális válasz.
Negyedik állítás: hasonló helyzetben lévők keresik egymás közelségét és próbálgatják egymáshoz hasonló narratívájukat. Mi vagyunk a fortyogó Balkán-félsziget edényén a fedő, és nem mindegy, milyen erősek és határozottak vagyunk. Ehhez hasonló Törökország fedőszerepe a fortyogó Közel-Kelet edényén. Hát természetesen beszéljünk erről. A zsidó–keresztény védőbástya, Izrael az arab tengerben ugyancsak felértékelődik, nemcsak Amerika, hanem Magyarország számára is, és természetesen viszont. A tapasztalatcserének, a narratívák kicserélésének velejárója a gazdasági, kulturális, sportkapcsolatok erősödése. Ezt láttuk a napokban. Mi ezzel a probléma? Hol van ebben antiszemitizmus? Ja, hogy pont az a baj, hogy választás előtt nem lehet erről „keseregni”, „barna eső” meg egyebek…
Ötödik állítás: a személyes erkölcsi parancsolatok átértékelődnek a tömegszámok változása alapján. Az erkölcsi tanítások igen fontosak a zsidó–keresztény kultúrkörben. Bár pont azoknak a szájából igen furcsán hangzik ez, akik évtizedekig megtettek mindent, hogy ezt a gránitalapzatot szilánkokra törjék, és megakadályozták, hogy a kereszténység az Európai Unió alapító okiratába bekerüljön. Azok, igen, azok most pálcát törnek felettünk, hogy minden erre jövő milliót, majd tíz-, esetleg százmilliókat befogadjunk, a személyes erkölcsi parancsot teljesítve. Mert a közeljövőben a migráció egyre erősebb lesz, ezt csak a strucc nem látja. Nyilván nem mindegy az oldat–oldószer aránya: azt nyilván semmiféle erkölcsi parancs nem teheti kötelezővé, hogy a muzulmán tengerben feloldódjon a kultúránk. Visszafordítom: ezt józan, erkölcsös emberek egyszerűen nem kívánhatják tőlünk. Ez egy igen gonosz, kártékony narratíva.
Hatodik állítás: a szokatlanul gyorsan változó krízisek szokatlan és gyors válaszokat igényelnek. A hagyományosan lassú válaszok egyenlők a vereséggel. Új helyzet, új narratíva. Az Európai Unió helyzetét, működését radikálisan meg kell változtatni, különben rossz válaszokat ad és belepusztul. Újra kell értékelni Oroszország szerepét, Oroszország nélkül nem fog menni. Egyszerűsítve: német technológia, német pénz, orosz nyersanyag, orosz munkaerő és orosz piaci reláció. Párizs–Berlin–Moszkva tengely kell. Ebbe kell becsempészni Budapestet, Magyarországot és a V4-eket. Ez a jövőnk.
Végső állítás: azt állítom, hogy a következő választás arról is szól majd, hogy melyik európai narratíva győz.
A szerző egyetemi docens