Éjszakába nyúlóan, érdeklődéssel nézek egy ismeretterjesztő filmet a televízióban. Minden képsora, mondata leköti a figyelmemet. A gondolat kellős közepén berobban a reklám – pillanatkép egy bevásárlóközpont bejárata elől, ahol többezres tömeg megrohamozza az éppen kinyíló kapukat és özönlik befelé egymást lökve, taposva.
„Black Friday” – csicsergi a bemondó sokat sejtető hangsúllyal, majd biztosít arról, hogy a felvétel valahol külföldön készült, de már itthon is részesei lehetünk ennek a nagyszerű ötletnek, mely a karácsonyi bevásárlás nyitánya a maga számos és csábító leárazásával.
A vásárlói igény bizonyítékaként egy, még az elmúlt percek birtoklási élményétől zaklatott középkorú hölgy nyilatkozik, hogy éppen most vett egy háztartási gépet 120 ezer forint helyett csak 90 ezerért. Kénytelen volt személyesen eljönni az áruházba, mivel online már sajnos elfogyott, de végre itt megvásárolta.
A riporter kérdésére, hogy szüksége van-e az eszközre, kissé bizonytalanul ismeri el, hogy nincs, de mivel kedvezménnyel vehette, hát természetesen megvette. Nem is igen érdekel, amit a hölgy mond, sokkal inkább mellbe vág a riporter megjegyzése, miszerint fenti esemény a karácsonyi bevásárlás kezdete. Csörtetés, egymás lökdösése, taposása, eszeveszett nyomulás – a szeretet jegyében!
Szabályos időközökben megjelennek bankkölcsön felvételére buzdító, alacsony kamatokkal csábító, egymással versengő ajánlatok is, hogy a karácsony ürügyén túlszárnyalhassuk a szomszéd, a rokon, az ismerős, a kolléga költekezését. Hogy a gyerek ne legyen zavarban társai előtt, ha eldicsekednek egymásnak az ajándékokkal.
De újra és újra, korát meghazudtoló fürgeséggel belibben a képernyőre a Télapó is, ugyancsak az ajándékozás véget nem érő lehetőségeit kínálva karácsonyra. Szinte már ötvenes évekbeli gyermekkoromban érzem magam, amikor a szeretet ünnepének kötelező vendége a Télapó volt.
Aki ugyan öltözékével emlékeztetett a hajdan volt és tisztelt Szent Miklósra, amint a szegény gyermekeknek titkon ajándékokat csempészett az ablakába, és akinek névünnepén, december 6-án ma is meglepjük gyermekeinket a Mikulás nevében. A Télapóhoz azonban semmi köze, sem december 6-án, sem karácsonykor.
A reklámoknak sincs semmi közük a karácsonyhoz, annál inkább az üzletek forgalmának megsokszorozásához, bevételeik újabb rekordokat elérő növeléséhez. Az ünnepet követő napokban aztán megjelennek a statisztikák, hogy az elmúlt évhez képest mennyivel sikerült több pénzt kivarázsolni az emberek zsebéből. Semmi angyalka, semmi Kisjézus a jászolban, semmi pásztorok és napkeleti bölcsek. Semmi keresztény hagyomány. Csak EU-konform készülődés.
Karácsony közeledtével gyakran időzöm egy emléknél, a gyermekkoromból. Négy-öt éves lehettem akkor. Szenteste, hazaérve édesapámmal tett délutáni sétánkról, már alig fokozható izgalommal vártam a csengettyű hangját, amely jelezte az angyalkák érkezését a karácsonyfával és az ajándékokkal.
Rövidesen hallatszott is a csilingelés a másik szobából, önfeledten szaladtam be, hogy aztán percekig megszólalni sem tudva csodáljam a csillogó gyertyafényeket, amint az üveggömbökön megsokszorozódnak, a csillagszóró ezernyi apró szikráját és szüleim csillogó tekintetét. Mennyből az angyal, énekeltük boldogan, egymás kezét fogva.
Akkor vettem észre a fa alatt Sári babát, gyermekkorom hatalmas, megvalósulatlannak hitt álmát. Kitömött textiltestét virágos ruhácska fedte, festett fején kék szeme, nevetős szája hívogatott. Egyedül ült a karácsonyfa alatt, karjait széttárva várta, hogy magamhoz öleljem, és majd felnőttként is óva őrizgessem. Később visszaemlékezve hálával gondoltam a szüleimre Sári baba miatt, nekik ez az egyetlen ajándék is hónapok kuporgatását, nélkülözését jelentette.
Igen, valamikor kétezer évvel ezelőtt megszületett valaki, aki élete 33 éve során megmutatta az emberiségnek, hogy egymást szeretni a legnagyobb örömünk és legfontosabb dolgunk ezen a világon. Nem a hatalom, nem a gazdagság, nem az egymás fölötti diadalmas győzelem, nem a versengés, a bosszúállás adja a boldogságot, hanem az összetartozás, a másik megbecsülése, a megbocsátás, az együttérzés, az áldozatvállalás tudja igazán kiteljesíteni életünket.
Karácsonykor ennek az Embernek a születését ünnepeljük, akár ha keresztényként tudjuk és hisszük, hogy ő Isten fia, akár ha sokan csak egy nagy hatású prófétaként tekintenek rá. Öröksége, a szeretet üzenete velünk maradt. Pontos születési idejét nem ismerjük. De a téli napforduló után a napok egyre hosszabbak lesznek, a fény, a lehetőségek, a remény, a testi-lelki gazdagodás időszaka következik, ezért került a Megváltó születésnapja, karácsony ünnepe erre a napra.
Elanyagiasodott korunkban egyre nagyobb reklámot szentelünk a jótékonykodásnak, cipősdobozba csomagolva, telefonhívásban, tartós élelmiszer gyűjtésében megvalósítva. Ezek természetesen nagyon sok segítséget jelentenek a rászorulóknak decemberben is, de ők feltehetően az év egyéb hónapjaiban is ugyanúgy nélkülöznek.
Karácsony ünnepén lehet, hogy örömüket megsokszoroznánk a szeretet gesztusaival: egy tányérka süteménnyel a magára maradt idős szomszédnak, egy vacsorányival az ünnepi asztalunkról, egy szép mesekönyvvel, esetleg egy-egy játékkal a sokgyerekes családnak, ami kétségkívül többe kerül, mint a 250 forintot érő kattintásunk a 1350-en. Esetleg saját csemeténktől csoportosítanánk át a negyvenharmadik kütyüt, amit súlyos ezrekért vásároltunk meg, és aminek addig örül, míg az ünnep fényében a kezébe veszi, aztán elsüllyed a többi fölösleges játék között.
Bár az üzleti forgalmak statisztikájában nem jelenne meg, mi lenne, ha elmagányosodott rokonunkat, ismerősünket, szomszédunkat ezen az estén meghívnánk velünk ünnepelni, hogy a szeretet melegét karácsony estéjén, Jézus születése napján megtapasztalják?
A szerző orvos