Ritka pillanat, amikor csíraállapotában láthatunk egy később nyilvánvaló politikai jelenséget. Ilyen most az, hogy Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke blogot indított. Az újdonsült blogger olyan pályát futott be, amely sokakban a megbecsüléstől a megvetésig ívelő reakciókat váltott ki, s magam sem állítanám erkölcsi példaképként a tinédzser fiam elé.
E szomorú szellemi hanyatlástörténetnek jó pár epizódján berzenkedtem a maga idejében (például amikor a „független” szakértő Debreczenit a miniszterelnök Gyurcsány Ferenc ordító szerepzavarral interjúvolgatta a Klubrádióban), ám titkon reméltem: ennél már nincsen lejjebb. Rosszkedvűen mondom: de igen, van.
A Debreczeni-blog indulását a PestiSrácok.hu portál dobta be a köztudatba. Nem valami reklámozási céllal: az egykori monográfus ugyanis kezdésként rögtön előhúzta az ügynökkártyát a főmumussal, Orbán Viktorral kapcsolatban. Az internetes posztban felmelegíti azokat a sosem bizonyított, a kormányfő által felháborodottan és kategorikusan cáfolt mendemondákat, hogy Orbán 1981–82-es sorkatonai szolgálatának idején „rendszeres beszámolókra” járt az elhárítótiszthez, s ilyen minőségében fedőneve is volt. Külön kidomborítja, hogy ilyen, bizonyítékokkal soha alá nem támasztott minőségében a katonatárs Simicska Lajosról is jelenthetett (lényeges a modalitás: nem jelentett, hanem jelenthetett), „de a beszámolók során nem mondott olyan dolgot, amivel tovább rontotta volna barátja helyzetét”.
A blogbejegyzés pikantériája, hogy Debreczeni úgy vádolja ügynökmúlttal a politikai ellenlábassá vált Orbánt, hogy lényegében (új adalékok nélkül) megismétli Simicska ilyen tárgyú vádjait. Mint emlékezhetünk, a hajdani barátok megromlott gazdasági-politikai kapcsolatában ez volt az a pont, amely a kívülálló szemében túlment a férfias küzdelem határain, és alapvető morális kérdéseket vetett fel. A Szürkedominanciás.blog.hu szerzője azonban az érintett életsorsok tragikumát nélkülözve, a puszta napi politikai érdeket szem előtt tartva tematizálta újra a kérdést. A „tréfás” névválasztás önmagában is árulkodó: szürke eminenciás helyett szürke dominanciás, vagyis (elsősorban gazdájának, másodsorban saját magának) dominanciát vindikál, hatalomra tör, s ennek érdekében a jelek szerint nem válogat az eszközökben.
A PestiSrácok.hu nem volt rest: felhívta Debreczenit, aki elismerte szerzőségét, miként azt is, hogy állításaira nincsenek bizonyítékai. Sőt nem is óhajtja bizonyítani állításait, mivel a bizonyítékokat szerinte bárki beszerezheti, és amúgy is a sajtóban már korábban megjelent, ugyancsak bizonyítatlan információkat közli újra. Figyelmen kívül hagyja azt is, hogy a miniszterelnök a korábbi próbálkozást követően több ízben is valótlannak, nevetségesnek és abszurdnak nevezte a róla szóló ügynökvádakat.
Az emberben ilyenkor óhatatlanul felforr az epe, de a neveltetése folytán igyekszik civilizált keretek közt maradni. A civilizált kereteket (nevezzük jogrendnek vagy kultúrának) ezen az égtájon egyrészt a tízparancsolat, másrészt a római jog jelöli ki. A mózesi kőtáblákon az szerepel, hogy felebarátod ellen ne tégy hamis tanúbizonyságot; a római jogban pedig az, hogy nem az ártatlanságot, hanem a bűnösséget kell bizonyítani. A diktatúra keretei között való besúgás dokumentumok nélküli vádja újabb kori történelmünkben hatásos jellemgyilkolási módszer az ősi lejáratási praxis, a „nem zörög a haraszt” metódusára alapozva. S kézenfekvő előnye a köztörvényes gyilkosság vádjával szemben, hogy nem szükséges bizonyítani, mégis elérheti a célját.
Debreczeni a DK alelnökeként könnyedén túltette magát e civilizációs és morális tabun, az ártatlanság vélelmének és az igazmondásnak a kívánalmán, sőt a blogposzt címében – afféle virtuális beismerésként – egyenesen Orbán szájába adja ezt a mondatot: „Jelentenem kellett rólad, Lajos…” Csakhogy ezzel szemben állnak a kormányfő jelzői: valótlan, abszurd, nevetséges. A komoly szépírói teljesítménynek (fiktív történetszövésnek) is beillő sztori több sebből vérzik, de a valószerűség érzetére tör. Debreczeninek jó a tolla: képes valós elemekből valótlan történetet is összeállítani. Igazán kár, hogy nem léteznek olvasható jelentések, csupán karton, amilyet bárkiről nyithattak a diktatúrában – legyen hát a besúgás szóbeli: arról bármit lehet hadoválni.
„A társadalmi kapcsolat nem tartozott a szorosan vett állambiztonsági hálózathoz, ám fontos információforrásnak számított… Nem kellett sem beszervezési, sem együttműködési nyilatkozatot aláírnia, írásban nagyon ritkán jelentett, így tényleges tevékenységéről kevés nyom maradt.”
A nagyon ritka írásbeli jelentés ez esetben annyira ritka, hogy nulla. Mégis szabadon lehet Orbánt rágalmazni. Lehet például arra asszociálni vele kapcsolatban, hogy leszereléskor Orbán nem Simicskáékkal utazott haza a vonattal, hanem elkülönítették a többi leszerelőtől, és visszatartották: Debreczeni szerint nyilván a polgári szolgálat próbálta a katonaiból átszervezni. Bizonyíték természetesen erre sincs, csupán az ellenérdekelt DK-s konfabuláció. (Bennünket egy évvel korábban, 1981 nyarán egy elveszett fegyver miatt tartottak majdnem vissza. A képzettársításban bajnok szerzőnek nyilván ezzel kapcsolatban is volnának remek ötletei.)
Ebben a Debreczeni-féle fiktív univerzumban Orbánt függelemsértéssel zsarolták parancsnokai (a krónikás szerint meg akarta pofozni hadnagyát), Simicskát viszont elfelejtették „futkosóra” küldeni, holott politikai kiszólásai voltak. Hogy a megzsarolatlan barátról a megzsarolt barát lényegtelen dolgokat jelentett, azt Debreczeni szerint az a komoly bizonyíték támasztja alá, hogy „minden jel erre mutat”. S a leszereléskor Orbánt már nem tudták megfélemlíteni, mert nem volt mivel. És azóta sem; mígnem megérkezett a keresztes lovag Debreczeni, és lerántotta a sötét titokról a leplet.
Ha az ismételten hírbe hozott kormányfő újra és újra cáfolna, megismételve e politikai csinn-bumm cirkuszra vonatkozó lesújtó ítéletét, rágalmazói elérnék a céljukat: huzamosan erről volna szó, nem pedig a kormányzásról, az ország sorsáról. Még a mai elfajult Debreczeni sem tudja elkerülni az előfelvételis katonaként megedződött Orbán férfivá, potenciális politikussá való érésének elismerését: „Dacosabb lett, a rendszer ellenfelévé vált. Ilyen értelemben is közelebb került Simicskához. De főként emberileg: a bizalom roppant szoros köteléke alakult ki köztük, a katonaság alatt lettek elválaszthatatlan barátokká. Bő harminc évig.”
Hogy aztán Debreczeni már másnap, a november 17-i második blogposztjában (Az adóhivatal elnöke) rátérjen a másik barát szakértői értekezésnek álcázott jellemgyilkolására: „A jelek arra utaltak tehát, hogy Simicska impulzív, sőt rabiátus alkata hosszabb távon alkalmatlanná tette őt a közéleti reflektorfényben való szereplés megkívánta fegyelemre és önmérsékletre. Hogy lelkileg felőrölték az állandó támadások, s egyszer csak elszakadt nála a cérna.”
Itt is ez volna a cél: hogy elszakadjon a cérna. A szürke dominanciás nem is burkolt szándéka pedig esszéző denunciálással sorra kilőni a potenciális politikai ellenfeleket, mígnem csak egy marad, az általa az egekig bálványozott Gyurcsány. Debreczeni pocskondiázási módszerei azonban nem férnek össze a demokratikus küzdelemmel. Abban ugyanis tiszteletben tartják az ártatlanság vélelmének és a hamis tanúbizonyság tilalmának az elvét.
Debreczeni joggal számíthat arra, hogy nevelő célzattal egyszer csak rádől ama mózesi kőtábla.