Naponta találkozunk olyan emberekkel, akikről gyorsan meg tudjuk állapítani, hogy alkalmatlanok arra, amit csinálnak, amivel megbízták, amiért fizetik őket. Ők azok, akik kisebb-nagyobb károkat okoznak tetteikkel, munkájukkal nekünk, a közösségnek, az országnak.
A szomszédos Romániában most éppen egy olyan ember ül a miniszterelnöki székben, aki alkalmatlan a feladatra.
Mihai Tudose vélhetőleg soha életében, még ittas állapotban sem álmodozott kormányfőségről. Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök a priusza miatt nem ülhetett a miniszterelnöki székbe pártja választási győzelme után, így előbb egy Sorin Grindeanu nevű embert húzott elő a kalapból, s miután csalódott benne, szólt Tudosénak. Előbb csak azon hüledezett a romániai közvélemény, hogy az új miniszterelnök mély ráncai sehogyan sem találkoznak ötvenéves korával. Aztán azon, ahogyan beszél. Pedig Romániában láttak már egyet s mást. A cipészinasból lett diktátor emléke még eleven…
Tudoséhoz hasonló emberekkel a világ minden táján találkozhatunk. Kocsmákban, piacon, a szomszéd lakásban. Olykor nagyon cifrákat mondanak azokról, akiket nem szeretnek vagy akik éppen felbosszantották őket. Tudose csak a formáját hozta. Kicsit bepöccent, s a lógás, lobogás jutott eszébe a magyarok kapcsán.
Lehet most politikai elemzést írni arról, hogy a nagyromán centenárium évében miként virul ki a Ceausescu nemzetiszocializmusát idéző magyarellenesség. Hogy a román miniszterelnök most látta elérkezettnek az időt a magyarkártya bedobására, elterelve a figyelmet a rossz kormányzásról.
Geopolitikai környezetbe is illeszthetnénk Tudose lépését: az Egyesült Államokból bőkezűen fegyverkező Románia külpolitikai izomzatát mutogatja a mindig duzzogó szomszédnak. Csakhogy nem erről van szó. Még az sem igaz, hogy ez a Tudose egy tőrőlmetszett magyargyűlölő. Nem, ő csupán a tahó a sarokról, akinek a bunkóság természetes, akkor is, ha az élet úgy hozta, hogy egy országot vezethet. Ez talán a legveszélyesebb fajta, mert tökéletesen kiszámíthatatlan.
Megszoktuk már az erdélyi magyar autonómiakövetelések román elutasítását. Egy közösség vezetőinek joguk van igényeiket nyilvánosan közzétenni, ahogyan egy ország vezetésének is jogában áll azokat – lehetőleg hitelesen érvelve – elutasítani. A tudatos vagy tahóságból adódó sértegetések viszont a politikai színtéren is a legártalmasabbak. Olyan sebeket ejtenek, amelyek hosszú távon is rendre felszakadnak.
2018 a román centenárium éve. A Nagy-Románia megalakulását előkészítő gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulójának szimbolikája nem kerülhető meg a magyar–román kapcsolatok egyetlen szintjén sem. Ennek következtében minden olyan politikai nyilatkozat, amely a kétoldalú viszonyt érinti, átmegy a centenárium miatti érzékenység szűrőjén is. Ami félreérthető, azt félre is fogják érteni mindkét oldalon. A bizalmatlanságot jól mutatja a Román Akadémia álláspontja, amely szerint Bukarestnek nem szabad a magyarokkal vitába bocsátkoznia sem az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatról, sem Trianonról, mert azzal azt üzenné a világnak, hogy megoldandó vitája van a szomszédaival.
A dokumentum leszögezi: Romániában nincs etnikai feszültség, más államok számára is modellként szolgál, az 1918-as egyesülés és „az akkori etnikumközi konszenzus fontos lecke azok számára, akik ma zavarosban halásznak”. Az akadémikusok abból következtettek a száz évvel korábbi egyetértésre, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat nem polgárháború eredménye volt, az Erdélyben élő magyarok vagy németek „nem harcoltak sem az egyesülésért, sem ellene”. A párbeszédet elutasító Román Akadémia végül a lehető legképmutatóbb módon leszögezi: mindent megtesz azért, hogy a centenárium ne váljon a széthúzás vagy az etnikai feszültségek ürügyévé.
A szimbolikus mezőben márciusra várható a csúcsra járatás. Addigra eldőlhet, hogy megalapítható-e a helyi önkormányzat procedurális hibái és a korrupcióellenes ügyészség túlbuzgó, jogilag egyáltalán nem meggyőző igyekezete miatt megszűnt marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyett létrehozandó új, magyar tannyelvű felekezeti iskola.
Az idei március 15-i nemzeti ünnepet minden valószínűség szerint román nacionalista reagálások sora kíséri, annál is inkább, mert Kelemen Hunor nyilatkozata, miszerint a magyaroknak nincs mit ünnepelniük a nagyromán centenárium évében, nyilvánvalóan bukaresti visszavágást eredményez. Kiemelten kerülhet célkeresztbe a székely szabadság napja néven évente megtartott autonómiapárti marosvásárhelyi felvonulás.
Ami Tudosét, a legfrissebb botrány kirobbantóját illeti, hamarabb eltűnhet a képből, mint gondolnánk. Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke őt is félreállítaná, ahogy azt a korábbi PSD-s kormányfővel, Sorin Grindeanuval tette tavaly júniusban.
A bukaresti Adevarul szerint a kormányfő a pártvezetést is meg akarja kaparintani, és arra vár, hogy a korábban jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt PSD-vezér második korrupciós ügyében megszülessen legalább az elsőfokú ítélet. Dragnea azonban nem akarja megvárni a nyílt lázadást, s megpróbálja lemondásra kényszeríteni a kormányfőt.
Elemzők január végére jósolják Tudose megbuktatását.