Donald Trump január 20-án délben elmondta beiktatási beszédét, amely megdöbbentette a fősodratú nemzetközi liberális közvéleményt. Az amerikai demokraták, vagyis a liberálisok abban reménykedtek, hogy Trump is ugyanúgy beáll a sorba, mint az elődei, beleértve Barack Obamát is. Ő is belátja, hogy a globális elittel nem lehet szembemenetelni, nem lehet tartósan kilépni a politikai korrektség, a PC világából, s megelégszik azzal, hogy megszerezte az elnöki hatalmat, a többit pedig immáron rábízza a hatalmasokra.
Azonban a liberális közvélemény, politikusoktól az újságírókon át a tüntető nőkig, latinókig és LMBTQI-csoportokig egyet nem vett eléggé figyelembe: Donald Trump személyiségét és eddigi pályafutását. Az új amerikai elnökre ugyanis minden jellemző, csak a meghátrálás nem. Egész eddigi életében, az üzletben, a médiában és a kereskedelemben egyaránt irányító, vezető volt, aki makacs következetességgel valósította meg az elképzeléseit, s a legtöbb esetben sikeres volt. Olyan vezéregyéniség, aki nem igazán tűri el, hogy legyűrjék, hogy mások rákényszerítsék az akaratukat; ellenkezőleg, ahhoz van hozzászokva, hogy ő kényszerítse rá másokra az akaratát.
A beiktatási beszéd nemcsak amerikai és nemzetközi, hanem hazai bírálói is azon sajnálkoztak, hogy a kampányhoz képest Trump semmin sem változtatott, azaz újra kampánybeszédet mondott. Egyetlen apróságot felejtenek el a kritikusok: azt, hogy máskor meg éppen az a bírálat tárgya – egyébként teljes joggal –, hogy a kampányban elhangzott ígéreteknek az ellenkezőjét valósítják meg a kormányra kerülő politikusok és pártok. Nos, most itt áll előttünk egy megválasztott politikus, jelesül az Egyesült Államok új elnöke, a végrehajtás feje, s a világ számos pontján azon keseregnek, hogy komolyan gondolta azokat a célokat, amelyek miatt az amerikai állampolgárok megválasztották.
Trump beiktatási beszédében ismét, különös hangsúllyal kiemelte, hogy fel kíván lépni az establishment, azaz a politikai elit hatalmával szemben, hogy a nép visszakaphassa az őt megillető jogokat. Színtiszta populizmus – mondja a liberális tábor azonnal, csípőből. Színtiszta demokrácia – mondhatjuk erre, egy teljesen eltérő világszemlélet nevében. De talán érdemes arra figyelmeztetni a kissé feledékeny liberálisokat és amerikai „demokratákat” (érdekes itt ez a szó), hogy az az Abraham Lincoln, aki előtt a beiktatási előtti estén nem véletlenül tisztelgett Trump, valamikor azt merte mondani, hogy „a demokrácia nem más, mint a nép kormányzása a népért, a nép által”. Ezt a régi, az USA-ban kissé elfeledett mondást igyekszik az új elnök ismét tartalommal megtölteni.
Nyilvánvaló, hogy a politikában járatlan Trump talán nem is mérte fel, hogy milyen pokoli nehéz feladatot tűzött ki maga elé célul, amelybe könnyen bele is törhet a bicskája. Az azonban biztató, hogy pontosan tudja, a beszédében washingtoni establishmentnek nevezett csoport nem pusztán a kongresszusi képviselőket és szenátorokat jelenti, sőt, ők sok esetben nem mások, mint a mögöttük álló globális pénzügyi és gazdasági körök kiszolgálói.
Ő tehát a globális hatalom ellen kíván fellépni, amelyre példaként érdemes ideidézni egy fontos kampánybeszédét: „Ez egy globális hatalmi rendszer, mely felelősséggel tartozik a gazdasági döntésekért, amelyek meglopták a dolgozókat, az ország vagyonát szétlopták, és egy kis csoport hatalmas vállalatainak és politikusok zsebébe tették. Ez a harc a nemzetünk túléléséért folyik, és ez az utolsó esélyünk megmenteni azt. Ezek a választások határozzák meg, hogy szabad nemzet vagyunk-e még, vagy csak illúzió a demokrácia, és mi gyakorlatilag egy kis embercsoport kezében vagyunk, melynek globális érdekei a rendszer korrupciójában rejlenek […] A politikai elit, mely védi őket, be van vonva egy hatalmas, titkos és szélesen szétterjedt bűncselekménybe.” (Forrás: www.alternativhirek.blogspot.hu)
Trump beszédének másik fontos mozzanata a patriotizmus hangsúlyozása, amelynek a társadalmi csoportok közötti együttélés szempontjából is kiemelt jelentőséget tulajdonít. Az elnök – szemben például a Bush családdal – hangsúlyosan amerikanista, és nem globalista, s a nemzet iránti elkötelezettséget tartja a legfontosabb összetartó erőnek. Érdemes itt is észrevennünk a mély világszemléleti eltéréseket: míg a liberálisok szerint a társadalmi csoportok közötti békét az teremti meg, ha az egyes kisebbségek – nők, latinók, szexuálisan „mások”, etnikai és vallási csoportok stb. – pozitív diszkriminációban részesülnek és elsőbbséget élveznek, Trump szerint éppen a nemzeti összetartás, a hazafiasság közös tudata szünteti meg az előítéleteket az egyes társadalmi csoportok között.
Trump tehát a másság iránti türelmet és elfogadást a nemzeti érzésben, az Egyesült Államok érdekei iránti elköteleződésben látja feloldhatónak. Sokat mond ez akkor, amikor az ellentüntetéseken gyakran tűnik fel a tábla a következő felirattal: No border, no nation – nincs határ, nincs nemzet.
Trump amerikanizmusa sajátosan új értelmezést ad az USA világbirodalmi szerepének is. A korábbi elnökök – Obamát ebből félig leszámítva – az amerikai érdekek érvényesülését azonosították a globális uralommal, az Egyesült Államok által irányított egypólusú világgal, illetve az ezzel együtt járó világcsendőri szereppel, az állandó beavatkozásokkal, a demokrácia exportjával stb. A korábbi globalista szemlélet szerint tehát Amerika világuralmi szerepe megkérdőjelezhetetlen, a más országok ügyeibe való beavatkozás pedig ebből következő kötelesség.
Trump ezzel szakít: számára Amerikának nemzeti érdekei vannak, s nem globális csendőri szerepe. Elfogadja és realitásként kezeli, hogy a világ többpólusúvá vált, Oroszország és Kína olyan entitások, amelyeket nem legyőzni és uralni kell, hanem számolni velük, és jó, előnyös üzleteket kötni az amerikai gazdasági érdekek mentén. Ebből fakad, hogy a „Tegyük újra naggyá Amerikát!” nem azt jelenti nála, hogy a világ felett újra uralkodni kell, hanem ismét vezető nemzetté kell válni a nemzetek egyenrangú versenyében; majdnem azt mondhatnánk, hogy az általa az üzleti életből hozott pragmatizmus ebben a tekintetben hasznos lehet a világ összes országának (más összefüggésben persze hátrányai is vannak).
Az „America first” jelszó jól mutatja, hogy itt nem Amerika mindenekfelettiségéről van szó, azaz nem „America überall” a jelszó, hanem az Egyesült Államok elsőségéről egy, az egyenrangú nemzetek versenyében való elsőségéről. S ebben már nem találhatunk semmi kivetnivalót, hiszen az egymás szuverenitását elfogadó, nemzetek és régiók közötti versengés a jelenlegi állapotokhoz képest kifejezetten előrelépésnek számít – ha megvalósul.
Végül még arról egy mondatban: vajon hogyan érinti, érintheti Európát, az Európai Uniót és benne Magyarországot Trump ezen, bizonyos fenntartásokkal forradalminak is nevezhető felfogása és stratégiája?
Ha a fentiekből indulunk ki, akkor arra számíthatunk, hogy Trump számára az unió és Európa se nem kivételes, se nem kiugróan fontos nemzetközi kapcsolatnak számít. Sőt, ő abból indul ki, hogy az unióban piaci-üzleti szempontból egészségtelenül kiegyenlítetlenek a viszonyok Németország javára, ami nem egészséges, s a nemzetek feletti szuperföderációnak sem a híve.
Éppen ezért is helyeselte a Brexitet, s Nagy-Britanniával – persze nem csak emiatt – különleges kapcsolatokra törekszik. Vagyis, Európával is pragmatikusan, a kölcsönösen előnyös piaci kapcsolatok kialakításának szándékával fog tárgyalni, mindenféle előítéletek nélkül, a politikai tapasztalanságából adódó hátrányok mellett az elfogulatlanságokból származó előnyökkel.
Magyarország szempontjából egyelőre az látszik, hogy Trump alapelvei kifejezetten előnyösek számunkra: a népre alapozó demokráciafelfogása, a nemzeti érdekek és szuverenitás iránti elkötelezettsége, a globális pénzügyi hatalmak elleni fellépése, az unió Németország uralmára épülő szuperföderációjának elutasítása, a polgárok aktivitására és a közösség elvére épülő társadalomfelfogása, valamint a más országok dolgaiba való be nem avatkozás elve biztató jelek.
De ez küzdelem lesz a javából.
A történelem újrakezdődik.
A szerző politológus