A magyar ellenzék sok hamis állítása közül az egyik, hogy a jelenlegi kormánynak nincs programja. A választók azonban tudják, hogy a kormány nem ilyen. Nagyon is világos programja van, hozzá világos terve arról, hogy miként érheti el. Egyetlen mondatba összefoglalva: tegyük újra erőssé és sikeressé Magyarországot.
Az elmúlt fél évezredben a magyarságra jöttek rosszabb és jobb idők, de még a jobb időkben is az erőből és a sikerességből az egyik mindig hiányzott. Most esély mutatkozik rá, hogy egyszerre valósuljon meg mind a kettő. Ennek az esélynek a letéteményesét látja a magyar választóknak legalább a fele a jelenlegi kormányban, annak minden hibájával együtt, fél év múlva ezért fog rászavazni.
Az erős és sikeres Magyarország terve nem valami ködös ábránd, hanem realitás. Ami mindenekelőtt higgadt és vágyvezérelt gondolkodástól mentes helyzetértékelésen alapszik. Hiszen olyan bizonytalan helyzetben, amilyenben ma élünk, nagyon világosan kell gondolkodni. Most van az a korszak, amikor nem lehet zavaros spekulációk alá rendelni a kormányzati döntéseket. A realitásokból kell kiindulni, viszont nem kell félni a lehetőségektől.
Az első, amit kimondhatunk, hogy az előző, magát szocialistának nevező rendszer örökségét és a rendszerváltásból eredő belső nehézségeinket mára lényegében magunk mögött hagytuk. A rendszerváltás ilyen értelemben befejeződött. Ez jó kiindulási pont. A jövő tervezhetőségének második pillére, hogy konszolidáltuk a rendszerváltás után, elsősorban a nyolcévi szocialista kormányzás alatt szétzilált állami, gazdasági és társadalmi struktúráinkat: az eladósodást sikerült megfékezni, a pénzügyi egyensúly létrejött, a munkaalapú gazdaság működik, a családalapú társadalom immár gyakorlat és épül tovább, a parlamentáris politikai rendszer stabil. A harmadik pillér az alkotmányos keret: Magyarország az alaptörvényben meghatározta az értékeit és érdekeit, ezzel letisztította a nemzetközpontú identitását.
A polgári kormányzás elmúlt két ciklusa alatt Magyarország erőt és energiát halmozott fel ahhoz, hogy a jövőben szabadon cselekedhessék. A legnagyobb politikai erő ma a világban, különösen Európában a stabilitás – Magyarország az egyetlen az összes európai ország közül, ahol 1990 óta minden megválasztott parlament kitöltötte a négyéves mandátumát, politikai stabilitás jött létre alkotmányos szinten. És anyagi erőt is sikerült felhalmozni, a nemzeti össztermék növekedése jól mutatja az ország gazdasági gyarapodását. Van pénzügyi-gazdasági mozgástere Magyarországnak, van alapja tehát a jövőtervezésnek, a célok kitűzésének.
A legfontosabb cél a nemzet új formában, új keretek között történő egyesítése. Erre lehet fölhasználni azt az erőt, ami az elmúlt években felhalmozódott. Nevezzük nevén a helyzetet: Trianon meghaladásához sohasem álltunk közelebb, mint ma, a de facto nemzetegyesítés lehetőségéhez sosem volt annyi erőnk, mint most.
Magyarország ambíciója reálisan az lehet, hogy a térség legerősebb állama legyen, amely a saját határain túl is befolyást képes gyakorolni, a körülöttünk elhelyezkedő térséget is képes megszervezni. Csak egyetlen példa: Horvátország nem lett volna az Európai Unió tagja Magyarország határozott támogatása nélkül. És Szerbia sem lesz az unió tagja hasonló magyar támogatás, intenzív magyar diplomáciai erőfeszítés nélkül. Idetartozik a határon túli magyarok fölemeléséhez szükséges gazdasági programok megindítása is.
A lényeg az, hogy Magyarország úgy gondolkodjék magáról, mint a térség legerősebb állama, amely képes rá, hogy a Kárpát-medence teljes területének a megszervezésében kihagyhatatlan kulcsszereplő legyen, sőt azon túl is képes legyen befolyást gyakorolni. A kormány ambíciója Magyarország számára a stabil, európai középállami státus. Nem középhatalmi, hanem középállami státus. Ez reális célkitűzés, a népességünk, a területünk, a GDP-nk és a szellemi erőnk erre feljogosít bennünket.
A nemzetegyesítés közjogi feltételei a kettős állampolgársággal létrejöttek, habár nem teljes egészében, mert Szlovákiában e tekintetben is van még feladat. A nem jogi feltételekből azonban több még hátravan, ezekben gyakorlatilag dimenzióváltást irányzott elő a kormány.
Az első ügy a demográfia. A demográfiai helyzetünk lehangoló és biztató egyszerre, hiszen kevés gyerek születik, de a magyarokban még megvan a vágy arra, hogy teljes családban éljenek, gyerekekkel. És az a körülmény, hogy képesek voltunk a gyarapodási mutatónkat hat év alatt 1,24-ről 1,5-re fölemelni, egyáltalán: emelkedő pályára állítani, azt mutatja, hogy a tendencia igenis megfordítható.
A tudatos építkezés egyik eleme az a történelmünkben eddig példátlan fejlemény, hogy tavaly szeptember óta minden hároméves gyereknek kötelező óvodába járnia, és van is hova járnia. Az 1,5-ös gyarapodási mutató persze még messze nem elég. A kormány azonban el van szánva arra, hogy egy évtizeden belül elérjük a természetes reprodukcióhoz szükséges 2,1-es mutatót, és rendelkezik azokkal a tervekkel is, amelyekkel az eredmény elérhető.
Az ország iparosítása hatalmasat fejlődött az elmúlt két ciklus alatt, de az iparon belül túl alacsony a magyar szellemi hozzájárulás aránya. A kormányprogram ebben is dimenzióváltást irányoz elő: az úgynevezett innovációnak, az ipari termelésen belül a szellemi hozzáadott értéknek jelentősen meg kell nőnie. Ami jelenleg van, kevés ahhoz, hogy a nemzetközi munkamegosztásban megőrizzük, vagy még inkább javítsuk a pozíciónkat. A legjobbakkal kell szinkronba kerülnünk a digitalizációban, a mesterséges intelligencia fejlesztésében, az ipari kutatás-fejlesztésben.
A berlini fal leomlása után az egész világon optimistán ítélték meg a béke feltételeit, és nagyon sokan abban bíztak, hogy a hadseregekre egyre kevésbé lesz szükség. Igaz volt ez Magyarországra is, amely a rendszerváltás után a NATO-hoz csatlakozva saját biztonságát a NATO garanciájára alapozta. Ez a megfontolás jogos és indokolt volt, de jelenleg olyan folyamatok zajlanak a világban, hogy nem tudható, az USA, mint a NATO meghatározó tagja, milyen döntéseket fog hozni a saját kivételezett helyzete fönntartására. Nem zárható ki, sőt éppenséggel várható, hogy új alapokra kívánják helyezni Európa és Amerika viszonyát a katonapolitika területén.
Ebben a helyzetben a nemzeti hadseregek jelentősége felértékelődik. Bizonyos mértékig saját magunk megvédésére képes nemzeti hadsereg nélkül nem lehet biztonságosan tervezni a jövőt. Márpedig ilyen hadseregünk ma nincs. Mindnyájan tudjuk, hogy az 1989 után létrejött világrend fölbomlásából fakadó katonai kihívások nem állították közvetlen katonai megmérettetés elé Magyarországot, az államadósság miatti összeomlás, a költségvetés konszolidálása, a gazdasági lemaradás azonban nyolcévi szocialista kormányzást követően igen, ezért az ország az elmúlt két kormányzati ciklusban is jóval kevesebbet fordított katonai kiadásra, mint szükséges lett volna.
Másra kellett a pénz: adósságtörlesztésre, oktatásra, kórházfelújításra, innovációra, cigányintegrációra és még rengeteg másra. De a magyar hadsereg helyzete tovább nem romolhat, ezért a kormány részletes hadseregfejlesztési programot is készített, ideértve új fegyvergyárakat is, hogy ne mindent importból kelljen beszerezni.
Az orvostársadalom vezető rétegének ellenállását legyőzve neki kell gyürkőzni az egészségügy reformjának, békét kell teremteni az oktatásban, folytatni kell a vasút korszerűsítését, utak, hidak kellenek, meg kell újulniuk a megyei városoknak. Mindez nyilvánvaló és szükséges. Hiszen az újraegyesülő nemzet otthona lesz.
A szerző újságíró