A bírói függetlenség a jogállam egyik garanciája – erre emlékeztetett legutóbbi határozatának indoklásában az Alkotmánybíróság (AB). Éppen jókor, hiszen napjainkban élénk vita zajlik az igazságszolgáltatás pártatlansága, elfogulatlansága körül, de ahhoz, hogy ezt komolyan átgondolhassuk, nem árt egy-két ma is érvényes tételt figyelembe vennünk.
Az AB egyébként Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének utasítását bírálta fölül. Néhány ponton megsemmisítette, kijavította a szöveget.
A napirenden szereplő elnöki utasítás – a kor divatját követve – voltaképpen azt határozza meg, miként kell a bíráknak viselkedniük ahhoz, hogy még a látszatát is elkerüljék az elfogultságnak.
A jogszabályok persze – az alaptörvénytől a különféle kétharmados rendelkezésekig – eddig is megkövetelték, hogy az igazságszolgáltatás képviselői Justitia nyomdokain haladva tisztességesen lássák el feladatukat. Ajándékok, anyagi javak elfogadásáról ebben a szervezetben szó sem lehet, de a befolyásolás más formái sem engedhetők meg.
Az OBH elnöke lényegében ezeket az alapvető rendelkezéseket próbálta konkrét formába önteni, a terjedelmes, részletező utasítást ugyanakkor egy bíró megtámadta az Alkotmánybíróságon. A szabályok többsége végül átment a szűrőn, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy két alkotmánybíró párhuzamos véleményt, vagyis eltérő indoklást fogalmazott meg, négyen pedig különvéleményt csatoltak a testület közös határozatához.
Idetartozik az is, hogy a döntés nyilvánosságra hozatala után az OBH azt tudatta közleményében, hogy szakmai észrevételek, tapasztalatok alapján maga is fontosnak tart bizonyos korrekciókat.
Az OBH elnökének utasítása egyébként a rettenetes hangzású integritási szabályzat elnevezést viseli. A latin eredetű kifejezés valójában arra utal, hogy a bírói szervezet tisztességes, érintetlen, feddhetetlen. Nem lehet megkörnyékezni. Ősidők óta fontos követelmény ez minden hivatali apparátusban.
Az, hogy mégis viták alakultak ki a szabályozás körül, szintén magától értetődő, mert miképpen érje el a bírósági vezető, például a törvényszéki elnök, hogy az általánosságban mindenütt elfogadott elv tényleg valóra váljon. A bíróság belső ellenőrzése különösen kényes kérdés, az ítélkező testület ugyanis független.
S nemcsak a szervezet élvez meglehetős önállóságot, hanem az egyes bírók is. Maga az Alkotmánybíróság utalt most rá, hogy a bírák egymástól és az igazgatási vezetőktől is függetlenek – így kell meghozniuk döntésüket. Ebben persze önmagában nincs semmi rendkívüli, hiszen nagyon sok szakma képviselői elmondhatják magukról, hogy kollégáiktól függetlenül, önállóan működnek.
Ha ez nem így lenne, akkor a szellemi vagy bármilyen munkások mások helyett dolgoznának, egyúttal magukra húznák a többiek felelősségét. A bíróságon ez még inkább így van: az még csak véletlenül sem fordulhat elő, hogy az ítélet egyik bekezdését az egyik bíró írja meg, a másikat pedig a másik.
A legfőbb érdeme az AB határozatának mégis az, hogy rámutatott: a függetlenség nem a bíró kiváltsága, hanem az ügyfelek érdeke, egyúttal a feddhetetlen, befolyásmentes döntés feltétele. Ez a lényege az egésznek. Aki bírósághoz fordul, joggal várhatja el a tisztességes, részrehajlás nélküli döntést, de ez nem képzelhető el az ítélkezés megfelelő nyilvánossága nélkül.
Ennél fontosabb kontroll ugyanis nem lehet. Hiába írná elő bármilyen utasítás a szigorú ellenőrzést, a bírák belső számonkérését, mert ezt a közvélekedés önmagában végül csak piszlicsáré akadékoskodásnak tekintené, amely elveszi az időt az ügyintézéstől és felőrli a szakemberek energiáit.
A bizalom akkor teremthető meg, ha az elfogultság, a befolyásolás és annak látszata nagyban és kicsiben is egyértelműen kizárható. Külső magánszervezetek és társaságok például se a bírák képzésébe, se a konferenciák megszervezésébe illetéktelenül ne avatkozhassanak bele, és háttérbeszélgetés címén se próbálják ráerőltetni saját elképzelésüket azokra, akik a különféle érzékeny ügyekben majd dönteni fognak. Fejtse ki mindenki a tárgyaláson a véleményét, s így próbálja meg-győzni a bíróságot.
Arra tehát nincs szükség, hogy a hasonló kérdésekben most bárki is csodát tegyen. Elegendő, ha az ítélkezés korrektül ellátja a feladatát: szakavatott döntéseket hoz, és feltűnés nélkül kiszolgálja a hozzá forduló ügyfeleket. Annál is inkább, mert az ügyfelek megfizetik a pervitel költségeit. A tiszteletért az igazságszolgáltatásnak mindennap meg kell dolgoznia.