Kezdetben úgy kerülgették a témát, mint macska a forró kását. 2010 után még óvatosan bánt az ellenzék azzal a 2 732 965 emberrel, aki a Fidesz–KDNP-re szavazott. Legyünk pontosak, és a kedvükért írjuk le betűvel is, mint a postai pénzesutalványon: kétmillió-hétszázharminckétezer-kilencszázhatvanöt.
Kezdetben ugyanis, két és fél millióról beszélve, rendre önkényesen lefelé kerekítették a számukat. Ez volt az első lépés. A sértegetés ezenkívül akkor még csak abban merült ki, hogy a kiszolgált bolsevikok a tömegek megtévesztéséről beszéltek, mint 1956-ban; a belvárosi ficsúrok és vájt fülű entellektüelek pedig a maguk tolvajnyelvén „zembereknek” kezdték nevezni a kormánypártok szavazóit, mert a rájuk hivatkozó politikusaik túl gyakran használták ezt a szép szót, és sokszor valóban egybemosták a határozott névelővel.
A jövőben tessék egy kicsit többet törődni édes anyanyelvünkkel, tessék használni olyan szavakat is, mint választó, választópolgár, szavazó, és legfőképpen tessék jól tagoltan elválasztani azt a névelőt: az emberek. Mert ezek kínjukban már mindenbe belekapaszkodnak.
2014-ben 2 132 996 „megtévesztett zember” voksolt a kormánypártokra. Az ellenzék, ismét eljátszva kisded játékát, persze folyton kétmilliót vagy alig kétmilliót emlegetett, akikkel eleinte még kesztyűs kézzel bántak, hiszen a csökkenés azzal kecsegtetett, hogy lehet ezekkel beszélni, csak ki kell várni az idejét, majd kinyílik a csipájuk! Az idő azonban telt-múlt, és a közvélemény-kutatások egyáltalán nem azt mutatták, hogy kinyílt volna. Sőt!
A balliberális oldalon lassanként kezdett szakadozni a cérna. A kormányt gyalázó minősítések mellett pedig a „megtévesztett zemberek” helyett egyre gyakrabban hangzottak el a sajtóban, a politikusok és az általuk felhergelt maradék híveik szájából az egész jobboldali szavazótáborra vonatkozó olyan kedves jelzők, mint a birkanépség, a fidesznyik, a vidéki vagy a mucsai, a vakbuzgó keresztény.
A gyökeres változás 2016 októberében, a kvótás népszavazás után következett be. Ekkor a kormány javaslatára 3 361 000-en mondtak igent, akik ettől kezdve xenofóbok, idegengyűlölők, rasszisták, sőt vakbuzgó keresztény létükre istentelen pogányok lettek.
Az idén pedig végleg elszabadult a pokol. A vesztüket érző balliberálisok, kibővülve a hozzájuk csatlakozó Jobbikkal, „Hadd hulljon a férgese!” jelszóval mára már gátlástalanul támadják a jobboldali tömegeket, sőt úgy általában minden választásra jogosultat tizennyolc év és a halál között, akiben többé nem látnak semmi fantáziát. Ócsárolják, diszkriminálják őket politikai meggyőződésük, nemzeti elkötelezettségük, hitük, életkoruk, lakhelyük vagy éppen iskolázottságuk ürügyén. Mikor hogy.
A néptribun szerepében tetszelgő Vona Gábor, közhelyek pufogtatásával és zavaros szóképek fabrikálásával, egy dunaújvárosi utcafórumot felidézve azt állítja a neki beszóló nyugdíjasokról, hogy szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt.
Vajon hogy kerül oda az a szennyvíz, kérdezné meg tőle az ember a legszívesebben, és ha már oda került, miért folyik ki onnan? A tusványosi incidens kapcsán pedig már egyenesen lincselési szándékkal vádolja a nyugdíjasokat, amiért – az ő romlatlan magyarságukkal szólva – megleckéztettek egy fehérnépet, akit ki tudja, milyen oknál fogva még a jobboldali sajtóban is állandóan hölgynek tiszteltek. Itt meg az lenne a kézenfekvő kérdés: honnan ismerte fel több száz kilométer távolságból a tömegben a nyugdíjasokat, mikor mind a tettes, mind a feladatát ellátó biztonsági őr szemmel láthatóan a fiatalabb korosztályhoz tartozott?
Dúró Dórának az a rögeszméje támadt, hogy meg kell fosztani szavazati joguktól a nem megfelelő iskolai végzettséggel rendelkezőket. Mindezek tetejébe a szkinhedtempóitól szabadulni képtelen Sneider Tamás fogadott prókátorként próbálja magyarázni a magyarázhatatlant és menteni a menthetetlent. Okfejtésének lényege az, hogy árnyaltabban kell nézni a dolgokat, mert nemcsak a nyolc általános lenne alapkövetelmény, hanem az idősebb korosztály esetében a ki tudja, hány elemi is.
És úgy már egészen más a leányzó fekvése. Úgy még többen nem szavazhatnának. A vak vezeti a világtalant. Ráadásul egyszerre kettőt. Képzeljük el ezt a triumvirátust az ország élén! Vonát miniszterelnökként, a másik kettőt miniszterként…
Még elevenen él az emlékezetünkben, hogy a vizes világbajnokságon a kezdetektől fogva minden csípte a szövetségbe forrt ellenzékiek szemét. A tökéletes rendezés, a gyönyörű létesítmények, de legfőképpen a velem együtt ötszázezres, azaz félmilliós nézőszám. Ez utóbbi mellett egy neve elhallgatására érdemes liberális politikus nem is tudott elmenni szó nélkül, és megfigyeléseit összegezve arra jutott, hogy a világbajnokság ideje alatt feltűnően sok fehér, vidéki busz kóválygott a fővárosban.
A jobboldali tömegek vidékinek bélyegzése, és egyáltalán, a vidékiség pejoratív értelemben való használata már régi dal. A fehér busz azonban új a diszkrimináció, az emberi jogok megsértésének történetében. A busz színe szerinti megkülönböztetés nagyjából olyan, mint a bőr színe szerinti. Az Amnesty International nyugodtan kibővíthetné vele az emberi jogok megsértésének amúgy szinte minden apró részletre kiterjedő listáját.
Egy szintén a neve elhallgatására érdemes liberális észkombájn, elismerve a kormánypárti szavazók nem csekély számát, egy tévéműsorban arról elmélkedett, hogy nekik ezekkel az emberekkel a jövő évi győztes választások után dolguk lesz, nehogy sokáig magukkal cipeljék a vereség traumáját. Magyarán mondva át akarja nevelni szegény tudatlanokat.
Az ATV-ben Havas Henrik azon élcelődött, hogy Knézy Jenő a közvetítések során dicsérni, sőt magasztalni merte a Duna Arénát. Aztán egy rövid filippika után az újságíró, aki rendszeresen és durván támad kormánypárti politikusokat valamilyen előnytelen testi tulajdonságuk miatt, az alábbi szavakkal fordult a célszemélyekhez: „Kedves Fidesz-szavazók, ha Knézy azt mondja, a Duna Aréna a legeslegszebb a világon, akkor maguk azzal is egyet fognak érteni.”
A mondat konnotációja egyértelműen azt sugallja: Mert maguk annyira hülyék. Vagyis a sértegetés immár nyílt provokációba ment át. Ez hát a perspektíva: provokálni, lehülyézni a tömegeket, és egy esetleges választási győzelem után átnevelni őket. Az ehhez hasonló műsorokat remélhetőleg kevés kormánypárti szavazó követi figyelemmel. Bizonyára van jobb dolguk is. De nem árt tudniuk, hogy ezt tartják róluk és ezt tervezik velük. Ha hagyják.
A szerző író, műfordító