Felbukkannak tudósítások arról is, hogy most már küszöbön áll az állandó kötelező, felső korlát nélküli kvóta bevezetése, ami az automatikus elosztásról szól majd.
Azt is kezdték rebesgetni, hogy Dimitrisz Avramopulosz görög bevándorlásügyi biztos arról beszélt valahol valakiknek: a luxemburgi bíróság ítéletét biztatásként veszik arra, hogy most már tényleg és igazán be lehessen vezetni a folyamatos migránselosztást. Egy közös jellemzőjük volt ezeknek a médiaszivárogtatásoknak: egytől egyig hápogó kacsának bizonyultak. Valójában tesztelni akarnak minket, bekapjuk-e a horgot és meghajlítjuk-e a gerincünket. Hátha önként, kis rásegítő presszió hatására, dalolva járomba hajtjuk a fejünket, s behódolunk a felsőbb, magasságos globalizátori európai bizottsági akaratnak.
De vajon mi szükség van ezekre a manipulációs technikákra, ha annyira nyeregben érezheti magát a luxembourgi jogosztó testület verdiktje nyomán az európai bizottságos, szektás-dogmatikus sorosizmussal fertőzött kemény mag? Talán azért, mert ez az ítélet egyáltalán nem ad okot számukra önfeledt, eksztázisos hejehujára. Így tehát nem marad más választásuk, mint a blöff: megnyert háborúként kommunikálni egy vérszegény pirruszi győzelmecskét.
Honnan lehet sejteni, hogy nem egészen ilyen lovat, vagyis ítéletet akartak, illetve miért kétséges, hogy oly jól járt vele Brüsszel? Mert számukra az lett volna az ideális, ha az ítészek azt mondják ki, hogy a belügyminiszterek tanácsa által meghozott alacsonyabb rendű határozat nem jár le két év elteltével, azaz idén szeptember 26-án. Így viszont bezár a bazár pár napon belül, és utána már nem lehet számonkérni senkin semmit. Brüsszelben is jobban tennék, ha a méltóságteljes visszavonulás módozatait kutatnák, hisz pontosan tudják, hogy a bíróság döntése mit tartalmaz.
Akinek kétségei vannak eziránt, olvassa el a tokkal-vonóval hatvanvalahány oldalas irományt. Hely hiányában elegendő, ha a számokat soroljuk, mert azok nem hazudnak: a két évvel ezelőtt, a migrációs válsághelyzet zenitjén meghozott intézkedés jellemzésére az „ideiglenes” jelzőt éppen tizenháromszor (!) írták le, az „átmeneti”-t pedig nem kevesebb, mint 51-szer (!).
Az ítélet szövege ezenkívül kilencszer (!) emlegeti a 2017. szeptember 26-i határidőt, mint ami érvénytelenné válik, lejár, csak addig és nem tovább alkalmazandó, és csakis azokra, akik addig érkeztek. A bírók hangsúlyozni kívánták, hogy csak kivételes alkalom lehetett az Európai Tanács megkerülése az alacsonyabb rendű grémium határozathozatalával a jogszerű eljárás helyett.
Mindezek után arról ábrándozni, hogy konszenzusos döntés születik, több mint naivitás. Természetesen egy út még kínálkozna a migránskvóta áterőltetésére: ha az Európai Tanács egyhangúlag újabb befogadási kvótáról, netán automatikus elosztási mechanizmusról döntene. Ennek azonban cirka annyi esélye van, mint annak, hogy Osztapenko lépést vált a szoborparkban, tekintve, hogy a tagállamok államfőinek és miniszterelnökeinek egyhangú döntést kellene hozni róla.
Egyetlen lehetőség még így is adódna a brüsszeli akarat véghezvitelére: ha megint megkerülnék a jogszerű utat, és ismét a belügyminiszterek tanácsának egyszerű többségével szavaztatnának meg egy újabb ideiglenes és átmeneti határozatot, a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Csakhogy kizárt dolog, hogy a tárcavezetők megkockáztatnák azt, ami két éve egy rendkívüli kényszerhelyzetben tévesen mentő ötletnek tűnhetett. Ma már sajnos nincs abban semmi rendkívüli, hogy migránsok grasszálnak és erőszakoskodnak Európa nem védekező felén.
Persze ne tévedjünk mi sem: fel kell készülnünk arra, hogy tovább fognak szívóskodni a befogadandó „menedékkérők” tukmálásával, megpróbálnak minket és a többi ellenálló országot minden módon fenyegetni, zsarolni. A Soros-projektet, a kontinens illegális bevándorlókkal való elárasztását nem adják fel a megrendelő, szponzor elvárását teljesítve. Ennek azonban nem szabad bedőlni, mert ha valaki gyengének, engedékenynek mutatkozik, a maffiamódszerek logikájának megfelelően annál inkább áldozattá válhat.
Valójában azért vagyunk mi a célkeresztjükben, azért nem nyugszanak bele abba, hogy nem hajtjuk végre az eszement terveiket, mert el akarják érni, hogy mi se legyünk különbek. Hogy ne lehessünk bezzegország. Ne mutassunk példát, mert ez bátorítja a többi tagállamot. S akkor hová lesz az a szép lidérces-hagymázos álmuk az uniformizált Európai Egyesült Államokról, amelynek asztalánál csak az kaphat helyet, aki a haladó liberalizmus feltétlen, kritikátlan híve?