Tavaly októberben 400 ezerre becsülték azon migránsok számát, akiknek nem voltak megfelelő irataik, s így Nyugat-Európába érkezésüket követően nem bizonyultak jogosultnak a menekültstátusra. Ez a szám 2016 első negyedévében elérte a félmilliót, tehát minden második migráns kiutasításra vár. Svédország jelenleg nyolcvanezer, Finnország pedig az érkezettek kétharmadát, mintegy húszezer embert kíván visszatoloncolni.
A németek által javasolt és az európai vezetők legutóbbi csúcstalálkozóján nagy lelkesedéssel fogadott migránscsereprogram számos okból vitatható: egyrészt a visszatoloncolásra ítélt migránsok egyharmadának holléte ismeretlen. Tavaly Németországban a regisztrált migránsok 13 százaléka soha nem jelent meg a számára kijelölt szálláson. A visszatoloncolás eddig csupán a kiutasítottak tíz százaléka esetében volt sikeres, jóllehet a hazatéréshez és az újrakezdéshez komoly segítségben részesülnek. A közel-keleti és közép-ázsiai migránsok ingyen repülőjegyet kapnak a német államtól, másoknak vonatjegyet vagy – a boszniai és albániai hazatérőknek – 250 eurós benzintámogatást biztosítanak.
Az útiköltségek fedezésén túl úgynevezett utazási segély is jár, ami a 12 év felettiek esetében 200, a fiatalabbak után fejenként 100 euró. Az újrakezdési támogatás minden felnőtt és gyermek számára 500 euró. Ezekre a juttatásokra gyakorlatilag minden érkező jogosult, így egy hat-hét fős család esetén az összes támogatás eléri a három-négyezer eurót.
Az összegeket figyelembe véve nem meglepő, hogy számos visszaélést regisztráltak, amelynek során egész családok – elsősorban a Balkánról – csupán a hazatérési segélyért tették meg az utat Németországba és vissza. A német kormány egyelőre 10,1 millió eurót különített el erre a célra, de becslések szerint az összkiadások ennek tíz-, sőt ötvenszeresét is kitehetik. Mindez azonban eltörpül a mellett a 21 milliárd euró mellett, amelyet az eddig Németországba érkezett összes migráns lakhatási és szociális ellátására kellene fordítaniuk. A képzési és integrációs költségek ezt az összeget a duplájára emelnék. A kiadások fényében még ellentmondásosabb a tény, hogy az Európába történő legális beutazás, a vízumigénylés Szíriában és a környező országokban mind ez idáig lehetetlen volt. A német cégek és vállalatok semmilyen szerepet nem vállaltak a háborús zónákban rekedt, azaz menekültstátusra jogosult egykori munkavállalóik biztonságos kijuttatásában.
Mindeközben a törökök megpróbálják maximálisan kihasználni kulcspozíciójukat. Jól példázza ezt a Hürriyet török napilap angol nyelven is olvasható internetes kiadásában megjelent cikk, amelynek szerzője költői, ám cinikus kérdések sorozatát teszi fel az olvasóknak. Az első ezek közül így hangzik: ki gondolta volna akár egy évvel ezelőtt, hogy éppen a hatalmas, szókimondó és Törökország uniós csatlakozását nyíltan ellenző Angela Merkel lesz az, aki újrakezdi a csatlakozással kapcsolatos kérdések tárgyalását? Az újságíró szerint a német kancellár meggyőződése minden bizonnyal nem változott meg, csupán felismerte, hogy a migránsválság kezelése lehetetlen a törökök közreműködése nélkül. A szerző kifejti, hogy a törökökkel szemben támasztott 72 feltétel teljesítése nyilvánvalóan lehetetlen, de emiatt felesleges lenne aggódni, hiszen a németek számára az összes közül csupán az Égei-tenger ellenőrzésének van jelentősége. S ha ebben nézetellentétek támadnak az unión belül, Merkel bizonyára meggyőzi majd akadékoskodó kollégáit, hogy előnyösebb a törököknek vízummentességet biztosítani, mint a migránsok özönével megbirkózni.
Az unión kívüli országokkal kötött visszafogadási megállapodások keretében ezen államok jelentős szubvenciót igényelhetnek az EU-tól, amelyre tavaly 3,5 milliárd eurót különítettek el a Menekültügyi, Migrációs és Reintegrációs Alapból. A visszailleszkedésre, a lakhatási, oktatási és szociális támogatás biztosítására a kibocsátó és visszafogadó országok kormányzati szerveinek átutalt összegek azonban ritkán jutnak el a kedvezményezettekhez. A gazdasági migránsokat kibocsátó országokat ez egyenesen érdekeltté teszi a kivándorlás ösztönzésében. Az elképzelés tehát ebben az esetben sem jó másra, mint az Európai Unió zsarolására.
A szerző vezető kutató, Migrációkutató Intézet