„A krumplileves az legyen krumplileves!”, mondta anno Kádár János. Ettől persze nem lesz jó fej, bűnei nem szublimálnak el; de ez a szállóige akkor is találó. Nevezzük nevükön a dolgokat!
„Nincs ilyen, hogy Soros-terv”, halljuk ma politikusoktól, véleményformálóktól. Szellemi nagyságaink előszeretettel gúnyolódnak is azokon, akik szerint viszont van. Hát akkor röhögjünk egy jót együtt, elsőként Soros Györgyön. Ugyanis saját blogján írta meg a migrációval kapcsolatos álláspontját, és a szövegben hét (!) alkalommal szerepel a „Plan” szó. Itt tulajdonképpen meg is állhatnánk – ha nem élnénk abban az abszurd világban, amit a baloldal teremtett az elmúlt körülbelül húsz évben. Ahol semmit sem annak nevezünk, ami.
Érthetetlen az a bornírt vehemencia, amivel még értelmes emberek is ragaszkodnak doktrínáikhoz: ahhoz, hogy „nincs Soros-terv”. Amikor le van írva! Persze, írt már ő sok mindent, ma már nem pontosan ugyanúgy gondolja, mint 2015-ben, blabla… Lehet szokás szerint relativizálni. De aki tagadja, hogy Soros Györgynek nagyon is konkrét elképzelései vannak Európa teljes átalakítására, annak önszántából került piros céltábla a saját homlokára. Mint amikor a gyalogkakukkban a prérifarkas feje fölött megjelenik egy „Én vagyok a hülye” felirat.
A Soros-tervet tagadók ugyanarra a szintre süllyednek, mint azok, akik két éve még nem létező, a Fidesz által generált álproblémának nevezték a migrációt, és akik szerint betelepítési kvóta sincs. (A két csoport között persze feltűnően nagy az átfedés.) Persze jól tudjuk, hogy ez mind ugyanarról szól. Mindenáron ellentmondani Orbán Viktornak, a patás ördögnek, a józan eszet is kútba dobva, akár totál hülyét csinálva magukból. A migrációval kapcsolatban még Konrád György is beismerte, hogy Orbán Viktornak igaza van – persze kell is azóta mosakodnia bőven, amiért ezt merte mondani.
Nem értem viszont, hogy például Navracsics Tibor miért adta elő a „Nincs Soros-terv, az Európai Bizottságban nem beszélünk ilyenről” stb. performanszát. Persze nem nevezik így, és nem teszik reggel a bizottság tagjainak asztalára a kávé (plusz egyeseknél még a konyak) mellé bőrkötésben, esetleg kódexlapokon, csupa nagybetűs címmel (SOROS-TERV).
De vajon milyen formát kellene magára öltenie ahhoz, hogy annak nevezhessük, aminek ő maga is nevezi? Miután az Európai Bizottság elnöke demonstratív jelleggel, látványosan fogadta a semmilyen politikai funkciót be nem töltő Soros Györgyöt, minek utána nevetségesen tagadni, bagatellizálni? Mivel Navra-fan vagyok, szeretném hinni, hogy ez is a játék része, és meg van beszélve, hogy ő valamiért ezt mondja.
De mit is akar Soros?
Soros György jótékonysága, filantróp elkötelezettsége tündérmese. Soha semmit nem tesz hátsó szándék, elképzelés, érdek nélkül. Az idők során az elképzelések némileg persze változtak, kristályosodtak. És egyre ambiciózusabbá is váltak, párhuzamosan a vagyon és a befolyás növekedésével. A 80-as években indult, majd a 90-es években bontakozott ki Soros György politikaformáló pályája: a Szovjetunió felbomlását követő káoszban az ő – vélt vagy valós – kelet-európai ismereteire sorozatban támaszkodtak az amerikai kormányzatok.
Így lett milliárdos tőzsdespekulánsból világpolitikai tényező. El kell ismernünk, nem kizárólag saját vagyonának gyarapítása érdekében cselekszik. A történelem nagyjai közé akar kerülni. Világfelforgató küldetése van, ahogy annak idején Leninnek, Maónak, Hitlernek stb. Koncepciója leginkább Richard Coudenhove-Kalergi páneurópai utópiájára és a rasszok keveredésének doktrínájára épül.
A szuverén (nemzet)államokat gyűlöli. Az általa vizionált nyílt társadalomban nincsenek népek, országok, csak egyének. A hagyományos kötelékek (család, vallás, nemzet) helyébe új identitások lépnek. Ezeknek a mesterségesen felnagyított öntudatú csoportoknak folyamatos veszélyben kell érezniük magukat az állítólagosan elnyomó többségtől, így rá vannak utalva az elit védelmére, az pedig morzsák leszórásával nyeri meg az egyes, akár egymással szemben álló csoportokat is.
Ezek alacsony érdekérvényesítő képességük és a fogyasztás mint egyetlen mozgatóerő révén veszélytelenek a politikai elitre, amely így könnyen, de álcázottan uralkodik, szimbiózisban a vehemens fogyasztást biztosító, sőt biztató, ugyanakkor a tömegek felől az elit felé a folyamatos pénzelszívó hatást is fenntartó globális vállalatokkal.
Mindez Amerikában már majdnem meg is valósult. A társadalom vastagon átitatódott ideológiával, és ha még nem is börtön, de tiltás, megbélyegzés, ellehetetlenítés jár az uralkodó gondolati kánonnal szembeni megszólalásért. Ez a kommunizmus enyhébb változata; gazdaságilag ugyanakkor a kapitalizmus, a szabad piac szélsőséges formája érvényesül. Az óriáscégek nemcsak egyre erősebbek, a politika által szabályozhatatlanok, hanem maguk válnak a politika legfőbb formáló tényezőivé is.
Hillary Clinton győzelmével ki is került volna a „mission accomplished” tábla. Nem véletlenül támogatta őt Soros György, és nem véletlenül jelentett mindkettejüknek óriási pofont (a világnak pedig talán egy utolsó lehetőséget) Donald Trump győzelme. Soros és az amerikai baloldal elitjének törekvései a legkevésbé sem baloldaliak, mégis, el tudják hitetni az emberek egy részével, hogy Donald Trump az ellenség. Ahogy a gyűlölettel teljesen megfertőzött magyar baloldali szavazók számára is bármi legyen a valóság, akkor is Orbán a mumus.
Európában is zajlanak már a hasonló folyamatok. Németországban a sajtó- és szólásszabadság gyakorlatilag megszűnt. Sőt ott már valóban börtönt kaphat, aki nyilvánosan szidja a bevándorlókat. A szabadságjogok tekintetében Németország túlzás nélkül Kínával van egy szinten. Gazdasági értelemben persze óriási a szabadság. (Mindkét országban.)
Németországban a jólét sokkal magasabb fokú, így igazából keveseket érdekel, ha őszinte véleményét csak szűk családi körben fejezheti ki. Európa többi része pedig végzetes tempóban robog a németek után. A lakosság mindennapi életén lopakodó módon lesz úrrá az új, multikulturalista, az európai tradíciókat megsemmisítő, Soros György által (is) propagált világrend.
Soros György egy utópiában hisz, amely mint minden utópia, ezer sebből vérzik, még ha a felületes szemlélőnek, a tájékozatlan szépléleknek gyakran szimpatikusnak is tűnik. De ahogy a kommunista és a fasiszta ideológiák, úgy a multikulturalizmus is életveszélyes doktrína. Propagálói kémiai laborok fölött diszponáló, teljhatalmú kísérletirányítóknak képzelik magukat. A társadalmi mérnökösködés mindig zsákutca, ugyanis nem veszi figyelembe az emberek természetes, emberi mivoltát. Soros is egy ilyen zsákutcába akarja vezetni a világot.
Semmiképp sem mondanám, hogy ízig-vérig gonosz lenne, sőt kifejezetten valószínű, hogy pusztító elképzeléseiben ugyanúgy hisz, ahogy Lenin vagy Hitler is hitt saját missziójában. Hiúságának, küldetéstudatának és az ehhez társuló (esetenként országok gazdasági lenullázásával szerzett) vagyonának köszönhetően meg van győződve arról, hogy ő az, aki az utópiát meg is tudja valósítani. És ehhez bárkin és bármin átgázol; semmilyen gátlása, kételye, önreflexiója nincs.
Számos sakkjátékost is fölállított a világ tábláján, és Orbán Viktornak sosem bocsátja meg, hogy letért a kijelölt pályáról. Az elmúlt napokban be is indult az úthenger. Soros György maga többször is megszólalt, megmutatva, hogy konkrét elképzelései vannak Európa átalakítására. Ezeket kiterjedt hálózatán, különböző szervezetein és az iránta lojális politikusokon keresztül igyekszik megvalósítani. Mindezek tagadása végképp nettó ostobaság azok után, hogy ő maga is előbújt. Ezzel szívességet is tett Orbán Viktornak: ő maga mutatta meg ugyanis, hogy a plakátokon szereplő „csúnya bácsi” nem egy kitalált mumus, hanem nagyon is valós; tényleg gátlástalanul bele akar szólni a választásokba, és Magyarországot is fundamentálisan meg akarja változtatni.
Magyarország pedig próbálja megőrizni, megvédeni szuverenitását. Kicsit hasonlóan, ahogy Izrael is folyamatosan küzd a saját létéért – nem véletlen, hogy Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu jól megtalálják a hangot. Soros mindkettejükkel szemben ádáz küzdelmet folytat, és gátlástalanul felhasználja a nemzetközi politika szereplőit.
Egy nagyon gazdag ember, bármiféle legitimáció, politikai támogatottság nélkül egyszerűen belobbizta önmagát és társadalomátalakítási ötleteit a politikai döntéshozatali rendszerekbe. Ez önmagában nem lenne újdonság, hiszen a gazdag emberek máskor, máshol is lobbiznak, befolyásolják a politikát.
De ilyen nyíltan, gátlástalanul, ennyire magas trambulinról még soha, sehol nem vizeltek a medencébe. Soros most már végképp nyílt kártyákkal játszik. Abszolút nem titkolja, hogy meg akarja változtatni a világot, félre akarja söpörni az útjában állókat. Maximilien de Robespierre forradalmi hevülete és gátlástalansága dolgozik benne. Mínusz a guillotine – ennek azért örüljünk. Akasztani egyelőre csak a magyar baloldal újságírói és egyes rajongói szeretnének.
De az isten szerelmére, nevezzük már nevén a krumplilevest! Soros-tervnek hívják.
A szerző a Karc FM szerkesztője