Soros György amerikai médiabefolyásáról írtunk tegnapi lapszámunkban. Kérdés, ez Sorosról mond-e el többet vagy napjaink médiaviszonyairól. Legalább húsz éve olvasom a The New York Timest, és a „belső hírek” között évről évre felbukkan: a milliós példányszámban megjelenő liberális világlap ennyi és ennyi munkatársa vállalta lelépési pénz ellenében az előnyugdíjazását, vagy más módon volt hajlandó hátat fordítani a szerkesztőségnek, segítve a bérköltség csökkentését.
Amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak Európa kevésbé napos felén probléma a médiában – egyre szegényebb eklézsia, vegetáló szerkesztőségek –, az nem kerülte el Amerikát sem, különösen nem a 2008-as gazdasági válság idején. Az írott sajtó egy része gazdag emberek prédájává válik – ha kissé maliciózusak és cinikusak akarunk lenni, éles ellentétben az amerikai kereskedelmi televíziózással, amely mindig is az volt.
Nagyon szép dolog az amerikai sajtószabadság, de próbáljon már meg valaki országos tévécsatornát indítani akár potom félmilliárd dollárból. Ugyan már. De „oknyomozóképzőket” és más, látszólag jó szándékú támogatási formákat mindig lehet gründolni és finanszírozni, ha valaki a saját embereit akarja a médiába csatornázni. Egyszer, még az ezredfordulón, fiatal(abb) újságíróként én is részt vettem egy ilyen amerikai fejtágítón, Prágában.
Rendkívül didaktikus volt – ez nem meglepő az amerikaiaktól –, díszvendégnek Steven Erlangert, a The New York Times munkatársát kérték fel a kelet-európai, sőt közép-ázsiai kollégák okulására. A világlap nagy tudású, többszörös külföldi tudósítója ő – de nem felejtette el, honnan és miért küldték. Folyamatosan netwörkölt, azaz – ahogy divatszóval mondják – személyes hálót épített.
Mindamellett Amerikában – ha a demokrata háttértámogató Sorost kell ellensúlyozni – ott vannak a republikánus oldalon a Koch testvérek. Ők Sorosnál valamivel többet tudnak a tejbe aprítani, kettejüknek nagyjából százmilliárd dollárjuk van a bugyellárisban. Hja, a gazdag ember is csak addig gazdag, amíg egy gazdagabbat nem tudsz vele szembehelyezni.
De Macedónia már a legkevésbé sem Amerika. Macedóniában Soros György – mondjuk így – alternatív társadalomépítése azért ment túl minden határon, mert egy etnikai feszültséggel terhelt, kétmilliós balkáni társadalomról, az egykori Jugoszlávia egyik legszegényebb részéről van szó.
Izrael sem Amerika, és Magyarország sem az. Izrael különösen érdekes eset. Ott Sorosnak megvan a maga jobboldali megfelelője, Sheldon Adelson amerikai zsidó üzletember személyében. Leegyszerűsítve: Soros Izraelben egyenlő progresszív, értsd palesztinpárti baloldal, Adelson egyenlő nacionalista-szuverenista jobboldal. Adelsonnak médiabefolyása is van Izraelben, csak a Jiszrael Hajom (Izrael Ma) lapba, amelyet „Bibitonnak”, azaz Netanjahu-újságnak csúfolnak, dollártízmilliókat fektetett be.
A hatás ellenhatást, az akció reakciót vált ki a fizika törvényszerűségei szerint. Miért gyűlöli annyira Netanjahu Sorost? – cikkezett két hónapja az izraeli Háárec. Nos, azért, mert a nemzetek kiüresítésében, a globalizációban, a Földet benépesítő világfaluban, az azt irányító világkormányban gondolkozó Soros keresztbe tesz a cionizmus Netanjahu-féle nemzeti-radikális megvalósításának – vagy legalábbis erre törekszik.
– Soros nem közülünk való, egy öngyűlölő zsidó, aki mocskolja Izraelt – állítja Ánát Berko izraeli politikus. – Annak ellenére, hogy a magyar multimilliárdos származását tekintve zsidó, Izraelnek nem kell védelmébe venni, és tilos bármiben is támogatni. Nem védjük meg a saját hóhérainkat – írta Facebook-oldalára a likudos, azaz Netanjahu-párti képviselőnő a sajtójelentések szerint.
Ennyit a Soros-ellenes kampány antiszemita felhangjairól. De Amerikában is, amelynek pedig isszuk minden szavát – már aki, persze, embere válogatja –, így a demokrácia meg úgy a sajtószabadság, és nem feledkezünk meg a Charles Gati-kekszről sem („fékek és ellensúlyok”), osztják rendesen Soros Györgyöt. Csak ez egy 325 milliós országban nem olyan feltűnő, mint egy tízmilliósban.
Igaz, Scott Wagner Pennsylvania állambeli republikánus szenátor magyarázkodásra kényszerült, amiért nemcsak Amerika-gyűlölőnek, de magyar zsidónak is nevezte Sorost. – Ha katolikus lenne, akkor magyar katolikus lett volna a megfogalmazás. Nem volt ebben semmi sértő – mondta Wagner.
Galló Béla politológusé a meglátás, miszerint Soros György gyakran beavatkozik a politikai folyamatokba anélkül, hogy kiszámítaná annak társadalmi következményeit. Ebből fakad az is, hogy a Nyílt Társadalom Intézet – és környéke – munkatársainak védelmében most kármentésbe kellett fognia.
Felfoghatatlan, hogy egy minden mutató szerint intelligens ember, aki túlélte a nácizmust, volt alkalma beleszagolni a kommunizmusba, majd „nagy idők nagy tanújaként” ott volt, amikor a liberális megmondók világgá kürtölték, hogy vége a „nagy narratívák” korának, és mostantól minden gondolat relatív, 87 évesen is azon értetlenkedjék, miért vált ki ellenérzést a tevékenysége – legyen az társadalmilag hasznos vagy haszontalan. Lehet pénzzel tömni az ilyen vagy olyan médiát, de ez (is) visszaüt.
Családi ismerősöm, a tegnapi cikkünk szerint szintén Soros-kistafírozott Politico ügyeletes Magyarország-feljelentője nem újságcikkben, hanem Twitter-üzenetben bizonygatja, hogy Soros pontról pontra cáfolta a magyar kormány állításait. Majd Soros linkjére irányít. Ha ő írja, biztos így van, ő korunk „független” zsurnalisztája.