Az Európai Uniónak az alapszerződése szerint egyik legfőbb kötelessége lenne az egyenlőtlenségek kiküszöbölése, azonban úgy tűnik, ezen a területen is elbukik. Pedig célok kitűzésében már jók vagyunk. Az ENSZ tavaly szeptemberben fogadta el díszes külsőségek között a globális vállalatok nagy PR-támogatásával a következő 15 évre szóló fenntartható fejlődési célokat – köztük a szegénység felszámolását. Eközben 2010 óta egymilliárd dollárral csökkent a világ szegényebbik felének vagyona, a 62 szupergazdagé pedig félmilliárd dollárral nőtt.
A Szovjetunió felbomlásával megszűnt a kapitalista világnak a kényszer, hogy a szociális igazságosság látszatát fenntartsa. Az egyenlőtlenségek növekedésének egyik eszköze pedig a globális adócsalás, azaz adóoptimalizálás. Szintén az Oxfam civil szervezet hozta nyilvánosságra, hogy a davosi Világgazdasági Fórumot támogató vállalatok közül csak minden tizediknek nincs köze valamely adóparadicsomhoz, miközben az itt befektetett pénzek az elmúlt évtizedben a négyszeresére nőttek. Ez nem kivétel, ez a megszokott munkamenet. A globális vállalatok kívül helyezik magukat az átlagemberekre nézve kötelező adószabályokon. Így fordulhat elő, hogy a sarki fűszeres néha több adót fizet, mint a multinacionális vállalat. A fejlődő országok pedig az IMF becslése szerint is évente 100 milliárd dollár adóbevételtől esnek el, ami hasonló nagyságú, mint a nekik juttatott segélyek összege.
Az Európai Unió az elmúlt évben több kezdeményezést is indított a globális adócsalás megfékezése érdekében. Ez nagyrészt persze annak tulajdonítható, hogy az Európai Bizottság jelenlegi vezetője, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnöksége idején üzemeltették az egyik legnagyobb adóparadicsomot Európában, és lebuktak. Az Európai Bizottság 2015 júniusában fogadta el az adócsalások megelőzését célzó csomagot olyan támogatható célokkal, mint az adózás és a gazdasági tevékenység helyszíne közötti kapcsolat visszaállítása, a transzferárak szabályozása, az országonkénti jelentéstétel vagy az adómegállapításokkal kapcsolatos információcsere. Ez utóbbi részleteiről a tagországok is megállapodtak tavaly októberben, habár, mint várható volt, az eredeti javaslatot jelentősen gyengítették, és az alkalmazásának határidejét is kitolták egy évvel.
A bizottság a legutóbbi javaslatát január végén hozta nyilvánosságra, ami leginkább azt a célt szolgálná, hogy a cégek ott fizessék meg az adót, ahol a tevékenység zajlott és a nyereség keletkezett. Ahogy az várható volt, a tervezetet a vállalatok túl szigorúnak, a civil szervezetek túl enyhének tartják. Most a tagországokon múlik majd, lesz-e elég akarat a kormányokban, hogy az emberek mellé álljanak a cégek helyett.
Ebben a globális játszmában Magyarország is jelentős szereplő. A közvetlen tőkebefektetések tekintetében hazánk a régióban az első, és globálisan is a dobogó közelében vagyunk a gazdasági teljesítményünkhöz viszonyítva. Ezen pénzek nagy része azonban csak átfolyik az országon, többek között adóoptimalizálás céljából. Az IMF adatai szerint az elmúlt években kétszer több közvetlen tőkebefektetés érkezett Magyarországra, mint például Csehországba. Azonban míg Csehországban a működő tőke kiáramlása a befolyó források 20 százaléka volt, Magyarországon ez elérte a 80 százalékot. A kimenő pénzek célországai között az első helyen szerepelnek olyan adóparadicsomok, mint Luxemburg, vagy a 4. helyen álló 150 ezres népességű, likőrjéről is híres Curacao.
Habár az elmúlt hetekben az Uber kapcsán is számos esetben szóba került az adóelkerülés, a történet jóval régebben kezdődött. Az Adóigazságosság Hálózat (Tax Justice Network) szerint az elmúlt három évtizedben hazánk 241 milliárd dollárt veszített azáltal, hogy a vállalatok mindenféle kreatív trükkökkel elkerülik az adófizetést. Ezen források visszaszerzéséért az elmúlt években a magyar kormány többször hirdetett off-shore-adóamnesztiát. Ennek ereményeként több száz milliárd forintot hoztak haza honfitársaink. Tették mindezt büntetlenül. A végül legális jövedelmükre pedig az átlagnál jóval kevesebb adót fizettek. Miközben ez a rendszer lehetővé teszi az eddig külföldre menekített források visszaszerzését, újabb lehetőséget is ad. Aki újonnan szerzett adózatlan jövedelmét utaztatja külföldre, majd visszahozza, jutalmul az egyik legkedvezőbb adókulcsot kapja.
Kell és szükséges is az új globális gazdaságra és az ebben működő vállalatokra szabott erős, átlátható adójogszabályok megalkotása. Azonban ennél még fontosabb lenne azt belátni, hogy az országok közötti adóverseny – amelyben a kormányok egymásra licitálnak a társasági adó csökkentésében, adókönnyítésekben, kiskapuk megnyitásában – nagyon kevés nyertest eredményez, miközben a vesztesek száma milliárdokra tehető. Az egyik legnagyobb veszély, hogy az egyre bonyolultabbá váló, adócsalásokat megelőzni szolgáló új jogszabályokat elsősorban az információval és erőforrásokkal leginkább rendelkező vállalatok tudják kihasználni és ismét a maguk hasznára fordítani.
A versengés helyett az együttműködést kellene előtérbe helyezni az adózás területén is egy egységesebb, egyszerűbb és átláthatóbb adórendszer formájában, ami nem teszi lehetővé a vállalatoknak, hogy az országokat egymás ellen kijátsszák és cinkosukká tegyék.
A szerző a Magyar Természetvédők Szövetsége munkatársa