Ezen a meccsen fair play díjat nem
osztanak. Nem érdekelnek az etikai
és a választási kódexek.
(Tóbiás József, az MSZP korábbi elnöke)
Ron Werber kedveli Budapestet és a magyarokat. 2002, 2004 és 2014 után megint hazánk vendége, és tekintve, hogy 2010 óta tombol a diktatúra, igazán nagy megtiszteltetés részéről ez a fajta bátorság. Igaz, nem a vizes világbajnokságon magyar zászlóba csavarodva vagy a Halászbástya–Szent István-szobor epicentrumában látták napozni, hűtőmágnesekkel és nemzeti színű csecsebecsékkel körülvéve, de annyi baj legyen.
Miután rovatunk a szabad szellem otthona, kijelentjük: semmi jót nem jelent, hogy megint itt van. Botka Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel egyaránt tárgyalt. Nem kell hozzá fordítóprogram, hogy leírjuk: csak idő kérdése, és a két politikus kéz a kézben fog az óriásplakátokról és a hirdetőoszlopokról mosolyogni ránk. A plakátkampány második hullámában szépen odakerülhet majd melléjük Vona Gábor is. Nehezen lenne vitatható, hogy ebben a pillanatban a Gyurcsány–Botka–Vona-kormánykoalíció nem több egy szürrealista festőművész ecsetjére kívánkozó zavaros látomásnál. De annak idején az MSZP–SZDSZ-koalíció is hihetetlen elképzelésnek tűnt, szóval a kérdés az, hogy a három mosolygós úriember egy év múlva ilyenkor is reszkető délibáb lesz-e csupán a távoli horizonton.
Ron Werber feledhetetlen bűne, hogy 2002-ben kimozdította helyéről a magyar politikai életet. Horn Gyula „Hogy a szakértelem kerüljön kormányra” címmel futó matinéműsora egy kopott konténer mélyén végezte, miután a horni rögtönzéses populizmus evolúciós szintet lépett. A piszkos kampányt és a fanatizálást Ron Werber tette a magyar politikai kultúra részévé. Werber teóriája szerint a politika háború. Az ellenfél ellenség. A választópolgár statisztikai kellék, idomítandó tömegtermék. A megosztás maga az egység. A békétlenség a norma, és az elviselhetetlen feszültség a mindennapok része.
A közvélemény-kutatók egybehangzó jelentéseit ismerve nincs különösebb ok az ijedelemre, viszont elkényelmesedve hátradőlni a legkevésbé sem indokolt. Talán érdemes a kormányoldal kampánystábjának frissítenie a memóriáját a célból, hogy lássa, kivel és mivel áll szemben. A helyzet ellentmondásos.
Egyfelől a polgári oldalnak mindig emlékeznie kell 2002-re. Másfelől viszont Ron Werber elvesztette a meglepetés erejét. És igaz, hogy a politikai csatamező akkoriban másképpen festett, ám hasonló volt a levegő illata, az elandalító közvélekedés a tekintetben, hogy nincs különösebb teendő, a GDP edzőterembe jár, és ez látszik rajta, az adósság fogyókúrán van, a bérek növekednek, és minden felmérés egybehangzó Fidesz-győzelmet jósol. Sokan éppen emiatt maradtak otthon. Hogy úgyis győz a Fidesz. Ekkor lépett be az életünkbe ez a sok türelmet és toleranciát igénylő figura.
2001 decemberében az Orbán–Nastase-megállapodás külpolitikai konszenzust élvezett. Ez az egyezmény tette lehetővé a magyar kedvezménytörvény romániai életbe léptetését. Nem sokáig. Mert jött Werber, és az MSZP elemi erővel hátba támadta a paktumot. Így lett nemzeti konszenzusból példátlan politikai demagógia és kormányellenes uszítás.
A megállapodás szövegét kifordították, és napkeltétől napnyugtáig minden híradóból, a sajtóból, a médiából az folyt, hogy 23 millió román munkavállaló jelenik meg a határszélen, akik beözönlenek Magyarországra és ellehetetlenítik a hazai munkaerőpiacot. Ám mindösszesen egyetlenegy pincér özönlött be.
Közben elkészültek a reakciós klérus elleni rendszabályok is. Kezdőrúgásként Horn Gyula meggyanúsította a katolikus egyházat, mire felállítottak egy baloldali egyetemistákból álló besúgóhálózatot. Ennek a tagjai inkognitóban miséken vettek részt, majd „politizáló papokról” jelentettek a pártközpontnak. Medgyessy Péter ezalatt levélkampányba kezdett, hárommillió darabot postáztak, ám sajnálatos módon több száz halott is megkapta az MSZP miniszterelnök-jelöltjének behízelgő sorait. Az adatvédelmi biztos szerint törvénysértő volt ilyen módon adatbázist építeni.
A kampányfinisben jelent meg Kende Péter botránykönyve Orbán Viktorról. A könyvesboltokon túl a jelentősebb nagyáruházakban is dömpingszerűen szórták. A könyvbemutató díszvendége Kovács László, az MSZP-kongresszus díszvendége Kende Péter volt.
A Népszabadságban közölték, hogy Orbán állítólagos karambolja után a hidegben felejtette a fiát. Orbán Viktor felesége a 19.30-as híradóban kérte szépen, hogy őt hagyják ki a kampányból: arcát mutatva jelezte, hogy hazugság minden szó, ami arról szól, hogy veri a férje. Szoros volt a mezőny, de azért belefért az RTL Klub is. Az amorális ámokfutás újabb pályaszakasz-győzelmét Frei Tamás nyerte, mivel előkerített egy állítólagos orosz bérgyilkost, aki főműsoridőben számolt be arról, hogy egymillió dollárért megölné Orbán Viktort. Deutsch Tamásra egy körözött pedofil tett terhelő vallomást, de kiderült, hogy egymillió forintot kapott szolgálataiért.
Miközben a sajtó és a média tette a dolgát, Kovács László felbátorodván azon, hogy a 23 millió románnal való riogatással jelentős kommunikációs előnyre tett szert, azonnal emelte a téteket. Közölte, hogy a Fidesz dokumentumokat semmisít meg titokban, és közben más pártok képviselőit akarja megvásárolni. Bejelentette, hogy Orbán Viktor bíróság előtt fog felelni tetteiért. Előre csalással vádolta meg a kormánypártokat és kijelentette, hogy a Fidesz Csurka Istvánnal szövetkezve szélsőjobboldali diktatúra bevezetésére készül, ahol majd „kő kövön nem marad”. Erre rímelt az SZDSZ óriásplakát-sorozata, amelynek egyik részében egy fantásdoboz volt látható, amelyre ráírták, hogy „Fidesz = MIÉP light”. Ezután következett a „samponos plakát”, amelyen Orbán Viktor volt látható Csurka István társaságában „Kettő az egyben” felirattal, valamint egy szintén igen szellemes és eredeti reklámszöveg: „Csak a korpára mennek”. (A MIÉP 2002-ben 4,37 százalékkal kiesett a parlamentből.)
Kuncze Gábor eleve kitett magáért, amikor megadta piszkos kampánya alaphangját: mindegy, hogy hogyan, „de határozottan húzzanak el”. A Lop-Stop!- és a Tetthely-sorozatnak nevezett utcai ámokfutások mellett Orbán Viktor-hasonmásokat kerestek filmforgatáshoz. Mindezt a gatyaletolós, liberós plakátkampánnyal fejelték meg. Egy nagyon életszerű reklámfilm is készült hozzá, amelyben Kuncze tisztába teszi a gyermeket, leveszi róla a narancssárga pelenkát és kéket ad rá, amitől a kisbaba mindjárt jobban érzi magát.
A piszkos kampányt különösen súlyossá tette egy ártatlan kormányoldali nyilatkozat, amely ellen – hasonlóan a 23 millió románozáshoz – nem született hatásos ellenszer és stratégia. Ez Kövér László békéscsabai „köteles beszéde” volt, és elmondható, hogy kiforgatásban és hiszterizálásban végül ez a beszédrész szenvedte el a legtöbb politikai kárt.
Adjuk át a szót Gyurcsány Ferencnek: „Mi csináltuk meg a »köteles akciót is«. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” (Gyurcsány Ferenc szó szerinti közlése Debreczeni Józsefnek.)
Ron Werber ugyan megfordította az állást 2002-ben, de stratégaként megbukott. Mert azt olyan eszközökkel érte el, amelyek a politika tekintélyének a lerombolásával jártak. Tekintély nélkül viszont nincs politika, csak káosz és nihilizmus. Az emberi félelemre épített kampány a legaljasabb trükkök egyike, mert visszaél az emberi pszichében lévő természetes szorongással. Aki erre játszik rá politikai eszközökkel egy demokráciában, az nem kevesebbet állít, mint hogy a politikai ellenfele potenciális gyilkos. Ron Werber gyűlöletkarmester ezt a darabot játszatta el. Ám azóta a hazai belpolitika gyökeresen átrendeződött. Van egy széttöredezett, darabjaira szakadt, egymással is belső háborút vívó ellenzék, és vele szemben áll egy egységes és stabil, a külső és belső támadások hatására csak még jobban összezáró jobboldali politikai közösség. A félelemfaktort oly sok éven át lebegtette a baloldal, hogy már saját, megcsappant bázisa sem hisz neki. Nyugállományú rágalmakkal még nem nyertek csatát.
A másik werberi húzás a megosztás volt. Ám amit az ellenzék a mai napig megosztásnak nevez, az nem mást jelent, mint a kilencvenes években érvényes paktumok felbomlását. Azt, hogy kicsúszott az intellektuális ellenőrzés kizárólagos joga a balliberálisok kezei közül: már nem működik egyedüli érvénnyel a „megmondja majd a Nyugat”-féle politikai felfogás. Sokáig működött, de a politikának kialakult mára egy másik, a balliberális ellenzék felfogásával nem egyező áramlata is. A kvótanépszavazás 3,3 millió „nem” szavazata például erről tanúskodik, és új elem, hogy ez a bődületes szavazatmennyiség jócskán túllép az eddig hagyományosan behatárolható szavazóbázisokon.
Nem lehet tudni, miről tárgyalt egymással Botka, Gyurcsány és Werber. Annyi mindenesetre körvonalazódik, hogy a kormányoldal kampánytervezőinek magasabb fokozatba kell kapcsolniuk és fel kell készülniük minden ismert és nem ismert werberi forgatókönyvre.