A XXI. század meghatározó, lassan minden más konfliktust maga alá gyűrő törésvonala (az angolszász politológia nyelvén: cleavage) a globális uralmat gyakorló elit és a nemzetállami szuverenitást védő erők küzdelme. A globális uralkodó elit számára a nemzetállamok jelentik azt az utolsó akadályt, amely még képes ellenállni az új, egypólusú világrend létrehozatalának. Természetesen ez a globalizációs folyamat nem megy zökkenőmentesen, ám a világelit egyre több cinikus és gátlástalan eszközt vet be annak érdekében, hogy a globalitással szembeni, még létező ellenállást megtörje.
A globális elitet – amelyet elképesztő mértékű vagyonnal rendelkező bankárdinasztiák irányítanak, ezek oldalvizén jelenik meg Soros György – egyetlen meggyőződés vezérli lépéseiben, mégpedig az, hogy a világ gondjai csak egy felülről irányított világtársadalom létrejöttével oldhatók meg. Az elit tagjai, helyzetüknél fogva, felette állnak a nemzeteknek és helyi társadalmaknak, közösségeknek és az egyéneknek: pusztán embermilliárdokat látnak maguk előtt mint problématömeget, amivel kezdeni kell valamit. S miután egyént és közösséget már nem látnak és nem érzékelnek, ezért a morális és etikai megfontolások is hiányoznak belőlük. Ennélfogva fellépéseik során soha nem a „szabad-e megcsinálni?” kérdése merül fel, hanem a „mi a leghasznosabb eszköz céljaink elérése érdekében?”.
A kelleténél kevesebb figyelmet fordítottunk arra, hogy a globális elitokrácia az utóbbi harminc évben több fontos területen ért el áttörést, s ezek már valóban fenyegetően jelzik egy új, univerzális átrendeződés veszélyét.
A legfontosabb átalakulás a gazdaságban zajlott le: a dollár aranyfedezetének megszüntetése 1971-ben, a szabadkereskedelem előtt álló nemzeti korlátok fokozatos lebontása, az 1989-es washingtoni konszenzus a liberalizációról, privatizációról és deregulációról, amelyet a felszabaduló közép- és kelet-európai országokra erőltettek, a pénzpiac országok és nemzetek feletti globalizálódása, a spekulatív műveletek általánossá válása, a 2008-as pénzügyi válság után az államok meghajlása a globális bankok hatalma és akarata előtt stb. Mindezek eredője, hogy mára a globális piac nagymértékben már maga alá gyűrte a helyi piacokat, és a nemzeti gazdaságok a globális piaci szereplők függvényévé váltak.
A nyugati társadalmak kulturális, mentalitásbeli és szemléleti átalakítása is megkezdődött és erőteljesen halad a multikulturalizmus, a kozmopolitizmus és a politikai korrektség „eszméinek” szellemében, amely mögött a frankfurti iskola által megalapozott kritikai marxizmus áll. Ennek következtében Nyugat-Európa lassan elveszíti önazonosságát, elveszíti hagyományait, hitét és erkölcsi normáit. Ugyanakkor a politikai áttörés, tehát a nemzetállamok és a nemzetállami szuverenitásra épülő demokráciák megszüntetése még nem sikerült teljesen, különös tekintettel a közép-európai államokra, és ezen belül is az olyan „renitens” országokra, mint Magyarország és Lengyelország.
A globális elitokrácia számára kulcsfontosságú Európa hagyományos szellemiségének felszámolása, mert még annak ellenére is e kontinensen a legnagyobb a szellemi szuverenitás, hogy Nyugat-Európa immár millió sebből vérzik. Európa – de leginkább Közép- és részben Kelet-Európa – a hagyományai miatt két okból erős még mindig: a kereszténység által, amely hitbéli alapon teszi az egyént, az individuumot szabaddá minden külső erőszakkal szemben, illetve a nemzettudat által, amely egy nagy közösséget tesz szuverén „személlyé” a nemzetközi viszonyokban, s a globalitással szemben is védi identitását. Erős hitbéli és erős nemzetközösségi szuverenitás – nos, ez az a két dolog, amely csípőből ellenáll a globális uralomnak, hiszen utóbbi létében fenyegeti.
Éppen ezért és efelől érthető meg a globális háttérhatalom azon célja, hogy Európát meghatározott időn belül átformálja és egy új Európát építsen fel. A globális elitnek azonban éppen az a jellemzője, hogy nem nyílt kártyákkal játszik, mert az nem áll érdekében. Ebből kifolyólag az európai, és az általában vett nemzettudattal szemben proxy, tehát helyettesítő háborút folytat. Ez azt jelenti, hogy más erőkkel végezteti el a piszkos munkát, s ő közben mossa kezeit.
A globális elit legfontosabb – bár nem az egyetlen – proxyja, helyettese az iszlám, illetve az iszlamizmus. A háttérhatalom az Egyesült Államokat maga előtt tolva, katonai eszközökkel beavatkozott a Közel-Keleten, Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Líbiában, amelynek következményeként migránsáradat indult meg Európa felé. Könnyen kalkulálható volt, hogy a döntő mértékben muzulmán népességű országokból induló embertömeg nemcsak önmagát, hanem az iszlámot és az iszlamizmust is rázúdítja Európára, s ennek nem lehet más a következménye, mint a vallások megütközése, mely ütközetből a gyengülő, erejét vesztett kereszténység kerülhet csak ki vesztesként.
Bárki bárhogyan próbálja elmismásolni, vagy PC-módon elhazudni a valóságot, attól még tény marad, hogy az iszlám terjeszkedő vallás, amelynek központi célja az ő istenük uralmának megvalósulása a föld minden szegletében. Tévedés tehát azt hinni, hogy pusztán az iszlamizmus és a dzsihád az, amely terjeszkedni akar; az iszlám lényege – amely nélkül nem érthető meg – az igaz vallás törvényesítése a saria által, és a többi vallás háttérbe szorítása a világ minden részében.
Márpedig, ha iszlám vallású emberek százezrei és milliói érkeznek meg Európába, akkor egyértelmű, hogy előbb vagy utóbb felbomlasztják a hagyományos, kereszténységre és egyéni szabadságra épülő nemzeti közösségeket, s egy kevert, szinkretikus vallás jön létre, a határok elmosódnak, az európai identitás elhalványul. S akkor egyre kevesebb akadály lesz az előtt, hogy a globális háttérhatalom emberei újabb, hét mérföldes lépést tegyenek az új világrend és kozmopolita világtársadalom felé.
De! Mindez azt a látszatot kelti felénk, mintha az iszlám és az európai kereszténység közötti vallásháború dúlna, s ez által a legnagyobb ellenfeleink a közel-keleti muszlim államok és népeik lennének vallásukkal együtt. Ezzel szemben nagyon fontos látnunk, hogy itt valójában proxy háború zajlik: az iszlámot beküldték erre a „frontra”, és ők azt teszik, amit a helyzet diktál számukra. Azonban a valódi ellenfél, aki a szálakat mozgatja, a valódi fenyegetés Európára és Magyarországra nézve a globális, részben még háttérben maradó elit.
Persze a proxytól, vagyis a muszlim migránsinváziótól is meg kell védeni magunkat. De közben ne tévesszük szem elől, hogy valójában ki mozgatja a szálakat.
A szerző politológus