2018. január 18., csütörtök, Piroska napja
Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/velemeny/posztmarxista-baloldal-utja-jog-diktaturaja-fele-2617309/

A posztmarxista baloldal útja a jog diktatúrája felé

A vasfüggöny mögött élő kelet-közép-európaiak szűrt és kevés információval, tudással rendelkeztek az atlantista világról. Több-kevesebb pénzzel, illetve kapcsolatrendszerrel ugyan sokan eljuthattak az áhított Nyugatra – Bécstől Kaliforniáig –, ahol az igéző újdonság, az árubőség vakító fénye, a „mindenki azt csinál, amit akar” szabadságának látványa elhitette velük, hogy egy jobb világba érkeztek. Nincs egyéb dolgunk, mondták a rendszerváltoztatás alatt a függöny mögül a színpadra lépő dörzsölt sámánok, mint válogatni a különböző nyugati modellek közt. Megszabadultunk a kommunizmustól, most meg vár az igazi szabadság – gondoltuk. Naivak voltunk, drágán fizettünk érte. Ma már az identitásunkat kérik ráadásnak, és bíróságok útján piszkálgatnak.

A klasszikus szocializmus vadhajtásától, a kommunizmus erőszakjától rengeteg áldozat és lélekcsere árán megszabadulhatunk, de a posztmarxista nyugati baloldal új típusú kommunizmusával, a multikulturalista ideológia intézményi kényszerével nehéz lesz küzdeni. A nemes céllal létrehozott és nélkülözhetetlennek tűnő Európai Uniót, annak is a nemzetietlenített bürokráciáját az irányadó média és pénzügyi lobbik gondolkodásbeli paneljei megfertőzték, és jogászi diktátumok erejével próbálják kényszeríteni a keleti „lemaradókat”. Akik a kirekesztő, ósdi kereszténység és az elavult nemzeti érzés árnyékában sápítoznak.

A posztmarxista baloldal eredeti programja lassan, de biztosan érvényesül: a kereszténység szimbólumrendszere nem azért száműzendő, mert vallást fejez ki, hanem mert úgymond a többségi társadalom kulturális hegemóniáját jeleníti meg. A kommunizmus fenegyerekei – a posztmarxista baloldaliak – hatékonyabban érvényesítik akaratukat, mint megtagadott szüleik sarlóval, kalapáccsal a kezükben: sikeresen hintik a port a szemünkbe, hogy a nemzet és a nemzetet működtető többségi fehér, és főleg férfitársadalom a felelős korunk száz bajáért. Immár negyven éve hirdetik egyre erőszakosabban, rafináltabban, hogy a többségi társadalom akadály a paradicsomi egyenlőség útjában. Ezért például már nem tanítanak nemzeti történelmet a nyu­gati iskolákban.

A dekolonizáció untig hangoztatott „bűneit” importálták az európai nemzetek belsejébe. A nemzetnek még a gondolatától is szabadulni kell, mert így leszünk alkalmasak együtt élni azokkal, akiknek eddig bajt okoztunk – a bevándorlókkal. A gyűlölt imperializmus eszerint a nemzetállamok megszűnésével érne véget.

A közbeszédet, de a jogászi társadalom gondolkodását is uraló posztmarxista baloldal mielőbb véget vetne a nemzeti egység mítoszának. A történelmet tilos a nemzeti narratíva szerint értelmezni, mert zavarja a más civilizációs meghatározottságú ideérkezőket. Az identitás szót is száműzik a stúdiókból, a politikai kibeszélő show-jaikból. Aki mégis használja, azt kiközösítik, megbélyegzik Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában. Magyarországon is, persze. A minderről másként vélekedő, rendkívül tehetséges debattert, esszéistát, Éric Zemmourt a HVG karaktergyilkossággal intézte el, tisztességes elemzés helyett.

E fenti „mintaországokban” a nemzet egy szimpla, átmeneti többség, amelynek már nincs szuverenitása. A hazájuk sorsát féltőket a semlegesség álláspontjára kényszerítik. A feladat, hogy szerződést kössön mindenki mindenkivel, csoportok csoportokkal, ad hoc közösségek ad hoc közösségekkel, biztosítva a multikulturális együttélést. A piaci szerződések logikáján alapulna a közösségek működtetése. Szó sincs már Rousseau társadalmi szerződéséről, hiszen abban a többség a meghatározó fogalom, amitől a posztmarxisták úgy tartanak, mint az ördög a szenteltvíztől.

Hogyan süllyedhettünk oda, hogy a posztmarxista baloldal kódrendszere szerint kellene élnünk? Ebben bűnös felelőssége van a lomha konzervativizmusnak, még inkább a modernitás szlogenjéhez alkalmazkodó jobboldali politikusoknak. A baloldaliság a kommunizmus gyermekbetegsége, írta Lenin. Mi már tudjuk, hogy a kommunizmus a baloldaliság 72 éves kísérlete, amelyből kiábrándulva sikeresen nézett új lehetőségek után. A berlini fal leomlása is kétségbe­esett keresésbe hajszolta az élcsapatot. De ők kerestek és találtak! A jövőről csak halvány elképzelésük volt nekik is, viszont a nyugati civilizációt gyökerestül elutasították.

S mivel kiderült, hogy a munkásosztály, vagy ami még megmaradt belőle, nem hajlandó osztályharcot vívni a kedvükért, új kizsákmányoltakat kerestek: bevándorlókat, homoszexuálisokat, nőket, harmadik neműeket.

A kommunisták kapitalizmuskritikáját a posztmar­xista utódok a civilizáció kritikájával váltották fel. A gazdaság működésének bírálata helyett a fehér civilizáció bírálata lett a célpont. Az már más kérdés, hogy így – szándékaikkal ellentétben – a gazdasági globalizáció vadhajtásainak „hasznos idiótái” lettek. Ám az idő és a demográfia nekik dolgozik. Megtanulták Engels tételét: a mennyiségi változások minőségi ugrásba csapnak át.

Hol volt eközben a jobboldal? Sokáig a fasizmus billogját hordták homlokukon. Aztán? A múlt század legnagyobb politikusát, Charles de Gaulle elnököt érdemes idézni: nem szeretem a kommunistákat, mert kommunisták, nem szeretem a szocialistákat, mert nem szocialisták, és nem szeretem az enyéimet, mert ők meg a pénzt szeretik.
Franciaországban a hatvannyolcas diáklázadások korifeusai beépültek a médiába, a politikába, és gondolkodásmódjuk kötelezővé vált. „Amikor egy társadalom – írta Daniel Cohn-Bendit, az LMP kitüntetett meghívottja, szellemi inspirátora – nem hagy mást lehetőséget a frissen érkezettnek, mint az asszimilációt, az tagadása a polgári jogoknak.” A vörös fejű elvtárs Xénophobies című kötete, amelynek 149. oldaláról idéztünk, 1998-ban jelent meg. Ebből is látszik, hogy a bevándorlók ágyát ideológiailag régóta fabrikálják. Mi, helybéliek ilyen Prokrusztész-ágyba feküdhetünk bele naplemente után.

Látni kell, hogy demokráciát az áhított Nyugaton egy posztmarxista kisebbség kisajátította. Egy autoriter világ vár ránk, amely ügyel arra, hogy ne nevezze meg pontosan magát. Nekik egy mondatot tartogatunk válaszul: a demokrácia a többség döntésének tudomásulvétele – a haza érdekében.

A szerző politológus

Kiemelt

Okos, hűséges és egyéni

A robotok tervezése során inkább az állatok viselkedését kell alapul venni – javasolják az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszék munkatársai.

Poszt-trauma

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!