Az újkori demokrácia persze nem csak pártpolitikai alapon szerveződik. A legkülönfélébb típusú emberek alkotnak legkülönfélébb célú szervezeteket. E szervezetek legismertebb formája az egyesület, amely jogi személy, tagsága, szervezeti szabályzata, választott tisztikara, alapszabályban meghatározott célja van. Az egyesület tevékenysége alapvetően befelé, a tagság felé irányul, a külső tevékenység is a tagság érdekeit szolgálja. Vannak ennél kötetlenebb közösségek is, ezek cselekvési képessége azonban még a tagság érdekében is csekély.
Az utóbbi néhány évtized kitermelt egy új szervezeti formát is: a magát civil szervezetként azonosító olyan közösséget, amely célja és tevékenysége szerint kifelé, az egész társadalomra akar hatni, a pártpolitikai versengés része, formájában azonban vagy egyesület, vagy az egyesületnél is lazább, jogi személyiség nélküli szerveződés. Ennek a megoldásnak hatalmas előnye van: az ilyen szervezet úgy vehet részt a pártpolitikai küzdelmekben, hogy a támogatottságát nem kell nyílt versenyben bizonyítania.
Mi több, élvezi mindazt az előnyt és védelmet, amelyet a társadalom a civil szervezetek számára létrehozott (az Oktogon nejlonsátrában ülő ember természetesen pártpolitizál, de a civil társadalom védelmében alkotott szabályok védik a sátrát a lebontástól), és mentesül mindazon hátrányok alól, amelyeket a társadalom a politikai pártok féken tartásáért kialakított (nem kell például számot adni arról, ki miből él).
Ha a szervezet nem jogi személy, még a belső működését sem kell szabályoznia, nem kell tagságot igazolnia, a gazdálkodásáról számot adnia, a tagság előtt senkinek nem kell a vezetésért versengenie. Az ilyen szervezetek rendszerint az úgynevezett részvételi demokrácia vagy bázisdemokrácia fogalma mögé húzódnak, a működésüknek nincsenek előre rögzített, nyilvánosan megismerhető szabályaik, a belső ügyeikről senkinek nem kötelesek beszámolni. A nem jogi személyiségű szervezet azt állíthat magáról, amit akar, és ezt senkinek nincs joga ellenőrizni.
Az új típusú civil szervezet önmagában persze semmit sem ér, erőtlen. A média azonban képes rá, hogy valódi erőként mutassa be, így aztán valódi erővé is válik. Összeáll három egyetemista, és kijelentik, hogy ők diákszervezet, és bár soha semmilyen választási versenyben nem vesznek részt, a támogatottságukat soha semmilyen formában nem igazolják, mivel a pártpolitikai céljaikkal rokonszenvező média nagy terjedelemben az egyetemi hallgatók reprezentánsaiként mutatja be őket, előbb-utóbb tárgyalni kell velük, legalább néhány követelésüket teljesíteni kell.
A civil társadalom körül ma Magyarországon kialakult vita mélyén ez az ellentmondás húzódik: egy sor szervezet és csoportosulás a tényleges civil szervezetek mögé húzódva tisztán pártpolitikai aktivitást fejt ki, pártpolitikai célok megvalósítására tör, fölmentve azonban önmagát az alól, hogy e célok társadalmi támogatottságát a pártok számára megalkotott szabályok szerint bizonyítsa.
E szabályok egyike, hogy a politikai pártok csak meghatározott formában és úton juthatnak pénzügyi forrásokhoz, bizonyos utak és módok egyenesen tilalmasak számukra. Nem titok, hogy a pártok igyekeznek kijátszani e korlátozásokat, azok azonban akkor is megvannak és hatnak. Nyilvánvaló és a tapasztalat által igazolt például, hogy a politikai pártok bevételei szoros összefüggésben vannak a választásokon megszerzett támogatottságukkal; a támogatás elvesztése a források elvesztését is magával hozza. A civil szervezeteket nem sújtják ilyen korlátozások , bevételeiket sem a jog, sem a gyakorlat nem köti semmilyen közösségi támogatottsághoz – hiszen annak objektív mérése soha nem is történik meg.
Az új típusú politikai civil szervezetek tehát úgy vesznek részt a politikai játszmákban, hogy azok szabályait nem kell betartaniuk – mintha egy futballmeccsen néhány játékos kézzel is vihetné a labdát.
Mindez még nem volna igazán veszélyes jelenség. A politikacsinálás csak rövid távon és csekély hatásfokkal folytatható önkéntesen, szabadidőben, még médiatámogatással is. Tartós eredmény eléréséhez pénz kell, sok pénz – a politikát, éppen úgy, mint a háborút, pénzzel csinálják. És itt jön be az új fejlemény: mi történik akkor, ha valaki pénzzel, nagyon sok pénzzel száll be a politikacsinálásba, de nem a politikai pártokat használja erre, ami a demokrácia keretein belül lévő, jogszabályi keretek közé illeszthető, legitim döntés volna, hanem civil szervezetek formájában működő csoportokat?
Erre az új helyzetre nem könnyű alkalmas szabályokat alkotni. A polgárok szabad civil szerveződése Európa egyik fundamentális, évszázados múltra visszatekintő értéke, amelyet óvni és fejleszteni kell. A civil szervezeteknek természetesen közéleti kérdésekben is joguk van megszólalni, véleményt mondani, kérdéseket feltenni és igényeket megfogalmazni. A jelenlegi helyzet mégsem tartható, mert azzal fenyeget, hogy az újkori demokrácia alapját, azt a rendszert rombolja le, amely a társadalom vezetésének és formálásának jogát a többség támogatását nyílt versenyben elnyerő embereknek tartja fenn, és egy soha meg nem mért támogatottságú kisebbség vagy akár egyetlen ember akaratát juttatja érvényre a többséggel szemben. Az pedig a demokrácia végét jelentené.
A szerző újságíró