Jürgen Habermas német filozófus és szociológus, a balliberálisok egyik fő ideológusa, a globalizmus elkötelezett híve, a polgári engedetlenségről szóló nézeteit a Die Zeitben tette közzé először 1983-ban, majd 2012-ben aktualizált formában. A magyar liberális aktivistáknak érdemes lenne Jürgen Habermas gondolatait közelebbről tanulmányozniuk, mielőtt az általuk polgári engedetlenségnek nevezett jogsértéseket kívánnak elkövetni a szerintük igazságtalan jogszabályok és kormányzati intézkedések visszavonásáért vagy megváltoztatásáért.
Felvetődik ugyanis a kérdés: miként lehet megállapítani egy adott szabályozásról vagy intézkedésről, hogy az valóban igazságtalan-e. Az igazságosság kérdésének eldöntéséhez a polgári engedetlenség egyik fogalmi eleme nyújt segítséget. Jürgen Habermas szerint ugyanis a polgári engedetlenség alapja „az állampolgárok többségének belátási képességére és igazságérzetére való apellálás”. Ez azt jelenti, hogy polgári engedetlenségre csak olyan esetekben lehet a jogsértő magatartás elkövetésekor hivatkozni, amikor az olyan szabályozás vagy intézkedés ellen irányul, ami az állampolgárok többségének igazságérzetét sérti, vagyis amikor az engedetlenkedő számíthat honfitársai támogatására.
A többség egyetértésére való apellálásból pedig logikusan következik a polgári engedetlenség egy másik elmaradhatatlan követelménye, amire Jürgen Habermas szintén felhívja a figyelmet: a polgári engedetlenség egy morálisan megalapozott tiltakozás, amelynek nem lehet alapja magánmeggyőződés vagy saját érdek. A mai ellenzéki „engedetlenkedők” azonban csak saját liberális meggyőződésükből és saját érdekből követnek el különféle jogszabálysértéseket, amelyeket saját maguk polgári engedetlenségnek minősítenek.
És ebben az összefüggésben jut jelentőséghez Orbán Viktor és Trócsányi László kijelentése, miszerint „a polgári engedetlenség nem része a jogrendszernek”. A polgári engedetlenségre vágyók ugyanis arra mint jogintézményre hivatkoznak. Úgy tesznek, mintha létezne egy törvény a polgári engedetlenségről, amely alapján jogsértés esetén elegendő kijelenteni, hogy a szabályszegés polgári engedetlenségből történt, és ez felmentést nyújt a szankciók alól, az államot pedig a törvény megváltoztatására készteti. Ilyen törvény azonban nincsen, és ezért jogalapként sem lehet rá hivatkozni.
Egyes NGO-k (nem kormányzati szervezetek) és liberális aktivisták a civiltörvény bojkottálását, a CEU melletti tüntetéseken elkövetett jogsértéseket, a bevándorlásellenes plakátok leszaggatását minősítik polgári engedetlenségnek, a jövőre nézve pedig ezen a címen különféle rendbontásokat ígértek a választási törvény és általában a kormányzati politika megváltoztatásának kikényszerítésére. Mivel a felmérések jól tükrözik, hogy az előbb felsorolt „engedetlenségi mozgalmak” szembemennek a többség akaratával, nem lehet azokat jogos polgári engedetlenségnek tekinteni, ezért az elkövetők felelősségre vonásakor a jogalkalmazónak nem kell enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy a szabálysértők saját maguk minek minősítik tetteiket. Továbbá a kifogásolt intézkedéseket vagy jogszabályokat sem kell az államnak visszavonnia vagy megváltoztatnia.
A polgári engedetlenségre hivatkozó jogsértők Jürgen Habermas szerint is tévedhetnek: „A szabálysértőnek aprólékosan meg kell vizsgálnia, vajon a látványos eszköz választása valóban megfelel-e a helyzetnek, és nem csak elitista meggyőződésből vagy önimádó indíttatásból ered-e.” Sajnos a liberálisokra mind az elitista meggyőződés, mind az önimádat jellemző, ami a kormányzati politika megítélésében és az az ellen irányuló fellépésükben is vezeti őket. Itt elegendő például Majtényi Lászlónak a polgári engedetlenségről tartott konferencián kinyilvánított fenyegetőzésére gondolnunk: „Ha az állam helyében lennék, kétszer is meggondolnám, kivel húzok ujjat, pláne, ha az okosabb nálam.”
A társadalmi támogatottság hiányát valószínűleg az engedetlenkedők is érzékelik, ezért az állampolgárok többségét annak deklarálásával próbálják bevonni akcióik körébe, hogy a polgári engedetlenséget lényegében az állampolgárok alkotmányos jogainak védelmében tanúsítják. Habermas külön felhívja a figyelmet arra, hogy a polgári engedetlenségnek mindig jól meghatározható, konkrét jogszabály vagy állami intézkedés ellen kell irányulnia, és nem kérdőjelezheti meg a jogrendszer egészét. Bár a jogsértők azt állítják, hogy valamely konkrét intézkedés vagy jogszabály ellen tiltakoznak, ha ez a társadalom többségét nem érdekli, nem hivatkozhatnak a továbbiakban arra, hogy ők az alkotmányos alapjogokat, szabadságot stb. akarják érvényre juttatni.
Jürgen Habermas szerint a polgári engedetlenség egyik fő kritériuma, hogy azt csak jogállamban lehet elkövetni: „A polgári engedetlenség csak egy teljesen ép jogállam keretein belül képzelhető el. A jogos polgári engedetlenség lehetősége egyedül abból a körülményből adódik, hogy a demokratikus jogállamban is lehetnek legális szabályok illegitimek.” Ebben a tekintetben „egyedül azok a mindenki számára belátható morális elvek mérvadók, amelyekre az alkotmányos állam azt az elvárást alapozza, hogy állampolgárai önként elismerjék.” Tehát egy jogállamban a társadalom tagjai önként követik a jogszabályokat. Ha azonban általánosan belátható morális okból egy jogszabály esetében ez az önkéntes követés megszűnik, a jogszabály illegitimmé válik, ami abból is kiderül, hogy az állampolgárok többsége a polgári engedetlenséget tanúsítók mellé áll.
A polgári kormányzat tevékenységét elítélő liberálisok jogellenes cselekedeteik elkövetésekor azonban sokszor arra is hivatkoznak, hogy azokra a jogállam helyreállítása érdekében van szükség. Jürgen Habermas logikáját követve azoknak az engedetlenkedőknek, akik tagadják a jogállam fennállását, a polgári engedetlenség intézményéről is le kell mondaniuk, hiszen akkor nem lennének olyan „mindenki számára belátható morális elvek, amelyekre az alkotmányos állam azt az elvárást alapozza, hogy állampolgárai önként elismerjék.” Megjegyzendő, hogy a nem jogállami keretek között működő hatalmi struktúrák esetén a polgári engedetlenség teljesen felesleges, mivel ilyen esetben a kormányzatot nem érdekli, hogy egy adott szabály vagy intézkedés legitim-e.
Jürgen Habermas fejtegetéseiből világosan kiderül, hogy a jogos polgári engedetlenség elkövetőinek mindenkor a többségi társadalom igazságérzetével ellentmondó szabályozással kell szembeszállniuk, ugyanis ez lehet annak a mércéje, hogy egy szabályozás ténylegesen igazságtalan-e, és nem csak az engedetlenkedők érzik azt annak.
Magyarországon a globalista NGO-k és liberális követőik ma kisebbségben vannak a nemzeti érdekeket szolgáló kormányzati politikával szemben.
Ezért a kormány intézkedéseivel és egyes jogszabályokkal szemben fellépő aktivisták nem nevezhetik a törvényszegő eljárásaikat polgári engedetlenségnek, akcióikat nem tüntethetik fel úgy, hogy azokat a nép alapjogainak védelmében hajtják végre. Vállalniuk kell tetteik következményeit, és bele kell törődniük abba, hogy a társadalom nagyobb része nem fogékony a liberális „értékek” iránt. Nem élhetnek vissza azzal, hogy az állam – Jürgen Habermas intelmét követve – túlságosan is respektálja azokat az engedetlenkedőket, „akik ma törvényszegést követnek el, és tetteik holnap is jogellenesek maradnak”.
Végül még egy megfontolandó figyelmeztetés Jürgen Habermastól minden polgári engedetlenségre készülőnek: „A ma bolondjai nem mindig a holnap hősei, sokan maradnak holnap is a tegnap bolondjai.”
A szerző egyetemi docens, Miskolci Egyetem