Sokan felteszik a kérdést, vajon miért is keresnek jobban egy-egy országban a magyar fizetésekhez képest, vagy miért gazdagabb egy ország a másiknál. Azért, mert jobb a munkakultúra? Inkább bővelkedik nyersanyagokban és energiahordozókban? Vagy rátermettebb az adott ország vezetője vagy elitje? Persze mindegyik magyarázatban van igazság, de azért van egy pénzszivattyúzási lehetőség is. Erre ugyan kevesen gondolnak magyarázatként, de történelmileg vizsgálva a fejleményeket, bizony meg kell állapítanunk: feltett kérdéseinkre ez lehet az egyik legfontosabb magyarázat, illetve válasz.
Egy ország felemelkedése mindig izgalmas történet. Több oka is lehet. Az egyik például egy fontos nyersanyag vagy energiaforrás – erre látunk példát az arab országok esetében, amelyek mesés meggazdagodása minden bizonnyal sosem jöhetett volna létre, ha nem a világ talán legnagyobb és leggazdagabb olajmezője fölött helyezkednek el. Ám van ellentétes példa is, mégpedig Japán.
A felkelő nap országának ugyanis jószerivel nincsenek nyersanyagai, mégis olyan több évtizedes sikertörténetet produkált (akárcsak a finnek), melyek révén közepes fejlettségűből szinte a világ leggazdagabb országává tudott válni. De megfordítva a dolgot: az óriási arany- és ezüstkinccsel rendelkező dél-amerikai térség sem a felfedezések időszakában, sem pedig azóta nem tudott igazán kiemelkedni.
A munkakultúra fontossága viszont nem kérdőjelezhető meg. Volt olyan világhírű tudós (Max Weber), aki magának a kapitalizmusnak és az ezzel járó meggazdagodásnak a legfőbb titkát a protestáns etikában, azaz a reformáció terjedésében és néhány országban (Hollandia, Svájc, Nagy-Britannia) történő meggyökeresedésében látta. Jómagam is tapasztaltam ezt az Egyesült Államokban, mikor az ottani szervezett programom (képzésem) alkalmából maguk az amerikaiak tulajdonították sikerük egyik legfontosabb bázisának azt, hogy ők a protestáns értékekre alapozták országuk működését, szellemiségét.
Megfigyelhető, hogy egy-egy uralkodó vagy az adott korszak sajátosságaihoz és a kulturális háttérhez jól illeszkedő vezetési modell jelentős sikert tudott az adott régiónak vagy országnak adni. De az bizton állítható, hogy a már egyszer citált sikerország, Svájc államformája és közjogi-hatalmi berendezkedése is komoly feltétele volt szinte egyedülálló státusának. Svájc ugyanis immár sok évszázada képes folyamatosan fenntartani pozícióját a világ legfejlettebb országai között. Ennek a protestáns hagyományokon és az adekvát politikai intézményrendszeren, valamint azon túl, hogy kimaradtak a világháborús pusztításokból, vélhetően még más okai is lehettek. S itt, ezen a ponton értünk el a pénzszivattyúk témaköréhez.
Svájc ugyanis köztudomásúan a piszkos pénzek paradicsoma, menhelye.
A pénz pedig pénzt szül. Az alpesi ország sikereinek egyik fő oka a híresen jó bankrendszere, abban pedig a mostanáig megőrzött banktitka. Úgy is mondhatnánk, hogy a ma annyira elterjedt és szidott offshore-paradicsomok világának korai felfedezője volt, hiszen már a nácik előtt, de utána is talán a legfontosabb vagyonmegőrzője volt a világ diktátorai vagyonának és a gengsztervilág óriási pénzeinek is.
A pénzszivattyúban a lényeg az, hogy egy adott országban fellelt vagy előállított értékek, vagyonok lerakatává, felhasználójává egy másik ország válik. Ennek legeklatánsabb példái a gyarmatosítások voltak, hiszen a középkorban a spanyolok és a portugálok, majd pedig a hollandok és az angolok is óriási kincseket raboltak el és kizsákmányolták az elmaradott és leigázott földrészek lakóit – elsősorban Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Közismert példa ezekből a sok évszázados angol birodalom létrejötte és működése, ahol a legnagyobb „energiaforrás” a fennhatóságuk alatt lévő észak-amerikai földrész mellett az óriási India volt.
A pénzszivattyúk alkalmazásának totális módja a gyarmatosítás, fejlett és közvetett megoldása pedig a politikai-hatalmi-pénzügyi nyomásgyakorlás. Egy birodalomnak ugyanis nem a demokrácia (még ha annak is mondja magát), hanem az uralkodás megtartása, meghosszabbítása a célja. Ehhez viszont jólétre, hatalmának megőrzésére pedig folyamatos tőkeinjekciókra van szüksége. Ez utóbbi nem csak látványosan történhet: árfolyamok, pénzkibocsátási monopóliumok, eladósítási megoldások mellett nemzetközi szervezetek révén elért ráhatások is az eszközei lehetnek.
Magyarország ma azért sem tartozik a világ igazán fejlett országai közé, mert évszázadokon keresztül volt elszenvedője a török, majd a Habsburg és a szovjet pénz- és vagyonkiszivattyúzásnak. Az Árpád-korban viszont a nem magyarok lakta területekből (például a perszonálunióban lévő horvát bánságból) származott előnyünk, de az egyik legfényesebb időszakunk, a kiegyezést követő öt évtized is ilyen volt, amikor az akkor soknemzetiségű lakosságból a magyar és az ország központi régiója profitált a legjobban.
Pénzszivattyúk manapság is nagy számban vannak. Ezek egy része jól azonosítható, a másik része kevéssé (sok az áttét, a szereplő, bonyolultak a hálózatok), s van, ami egyáltalán nem érzékelhető. Óriási pénzek mozognak jórészt láthatatlanul. Az amerikai dollár ma az egyedüli világvaluta, s míg a dollárbankók és a számlapénz nagyobbik része szerte a világban cirkulál, addig dollárkibocsátási joga csak a Fednek, vagyis az amerikai jegybanknak van. Így elég csak a kibocsátási haszonra vagy a dollár árfolyamának manipulálási lehetőségére utalni.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár