2017. július 20., csütörtök, Illés napja
Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/velemeny/peldakep-e-meg-nyugat-1859416/

Példakép-e még a Nyugat?

Ma már nyilvánvaló, hogy az Európai Unió századunk második felére eliszlámosodik

Még világgazdasági-kutatós koromban, vala­mikor az 1980-as években egy intézeti vitán félénken utaltam Oswald Spenglerre és A Nyugat alkonyára. Igazgatónk, Bognár akadémikus bosszúsan leintett: – Hol van az még? Ma határozottan úgy érzem, hogy ez az idő eljött. A nyugati civilizáció felbecsülhetetlen értékeket hozott létre. Ilyen a demokrácia fékekkel és ellensúlyokkal kiegészített rendszere és a hatalmi ágak megosztásán alapuló jogállam.

Vagy a Nyugat-Európában kialakított szociális piacgazdaság, amely közjavakként kezeli az oktatást és az egészségügyet, és a társadalmi-gazdasági optimum elérése érdekében a környezet terhelésével mint externális költségekkel számol, és működteti azt az intézményrendszert, amely a piacot igazságossá és hatékonnyá teszi. Ezek nélkül a szabad­piac a szabadrablás színtere. Mindezzel együtt Nyugat-Európa ma már nem tartozik a világ vezető térségei közé.

A múlt század utolsó évtizedeiben nagyot változott a világ. Az élvonalba kerültek azok az országok, amelyek felzárkózásukat az állam igen aktív gazdasági tevékenységének köszönhették, és politikai rendszerüket az autokratizmus – egyfajta korlátozott demokrácia – jellemzi. Először Dél-Korea, majd a délkelet-ázsiai kis tigrisek, és végül Kína. Ezzel megdőlni látszott Mancur Olsonnak, az intézményi közgazdaságtan neves képviselőjének azon tétele, hogy a gazdaság sikeres működésének legfontosabb feltétele a szabadság és az egyéni jogok széles körű biztosítása.

Félreértés ne essék, a harmadik világ dinamikusan fejlődő, felzárkózó országait ebből a szempontból nem tartom követendőnek. A kínai vagy az indiai gazdaság (de említhetjük a többi felemelkedő országot is) sikerének egyik összetevője mind a munkaerő, mind a természeti környezet brutális kizsákmányolása és kihasználása volt.

Ehhez nyilvánvalóan korlá­tozni kellett az emberi jogokat. Miközben Nyugat-Európa világgazdasági előnye sokáig az a képessége volt, hogy a szociális piacgazdaság keretében jó állapotban tartotta és állandóan képezte munkaerejét, továbbá ugyanezen intézmények a társadalmi konszenzus formálásának keretéül szolgáltak, az ázsiai vadkapitalizmus a jogok korlátozásával sikeresebbnek bizonyult. A feltörekvőknek ezeket a jogtalanul szerzett előnyeit ki lehetett volna egyenlíteni a nemzetközi kereskedelemnek egy olyan korrigáló mechanizmusával, amely vámokkal töri le az ázsiaiaknak a hiányzó szociálpolitikai és környezetvédelmi intézkedésekből fakadó előnyeit.

Ehhez azonban az Amerikai Egyesült Államok támogatására lett volna szükség, de mivel az USA e vitában inkább az ázsiaiak­hoz áll közelebb, Nyugat-Európa világgazdasági pozíciója egyre romlik. A másik tényező, ami az ázsiaiak felzárkózását lehetővé tette, az állam aktív gazdasági szerepe: tulajdonosként, irányítóként és fejlesztőként, a hazai piac védelmét szem előtt tartva. Ezek már tanulságul szolgálhatnak számunkra.

Nemrégiben Jakab András és Urbán László szerkesztésében Hegymenet címmel vaskos tanulmánykötet jelent meg az Osiris Kiadónál azzal a kifejezett céllal, hogy „számba vegye a magyar társadalom és politika előtt álló fontos kihívásokat és megoldási javaslatokat is körvonalazzon”. A tanulmányok egyértelmű igazodási pontja Nyugat-Európa: minden bajunkat – úgy a jelenben, mint az első világháború utáni történelmünkben – azzal magyarázzák, hogy nem követjük az európai fejlődés útját.

Nevezetesen, hogy még mindig nem történt meg a polgárosodás, nem alakult ki Magyarországon az a széles tulajdonosi réteg, amely a politikai stabilitás és egyben a mindenkori kormányzat kontrolljának az alapja. Ez súlyos egyoldalúság, nemcsak azt nem veszi figyelembe, hogy a harmadik világbeli országok felemelkedése nem a nyugati modellek mintájára történt, hanem azt sem, hogy magán az Európai Unión belül sem megy végbe a felzárkózás!

A déli periféria országai ugyanis csak nagyon-nagyon lassan közelednek a centrumhoz, a 2008–2009-es válság pedig még a korábbi csekély felzárkózásukat is elemésztette. Felzárkózás valójában csak Írország és Finnország esetében történt, de ezek jellemzően nem a periféria országai. A kiegyenlítődésnek intézményi korlátai vannak: az egységes piac úgy van megalkotva, hogy résztvevői számára tilos mindenféle állami támogatás és hazai piacvédelem.

És most nézzük, mi a helyzet térségünkkel, a kelet-európai perifériával. 1995 és 2012 között a három balti ország érte el a legnagyobb mértékű felzárkózást: 29–33 százalékkal kerültek közelebb a fejlett országok GDP/főben mért átlagához. Utánuk Szlovákia következik 25,7 és Lengyelország 22 százalékkal. Bulgária, Magyarország és Románia 14-15 százalékkal került közelebb az átlaghoz, Csehország és Szlovénia felzárkózási mutatója 10 százalék alatti volt. Ezeket az adatokat nehéz értékelni, mert itt nemcsak az uniós csatlakozás hatása játszik közre (ami különben is csak 2004-ben volt).

Hazánk lecsúszásában például jelentős szerepe van a többi kelet-közép-európai országéhoz képest lényegesen nagyobb eladósodásnak, és annak, hogy jelentős piaci reformokra került sor már a rendszerváltás előtt is, míg a többieknél ez a hajtóerő csak 1990 után jelentkezett.

Szívesen vettem volna, ha a két tucatból legalább egy tanulmány azt vizsgálja meg, hogy miért sikerül – legalábbis látszólag – a szlovákoknak, a lengyeleknek és a baltiaknak az, ami nekünk nem. De a gazdasági felzárkózás témájával foglalkozó mindkét tanulmány historizál: a Nyugattól való elhajlás történelmi bűnét tárgyalja. Orbán Krisztián – sekélyes történelmi és gazdaságtörténeti tájékozottsága alapján – olyan közös jellegzetességeket vél felfedezni a Horthy-rendszer, a Kádár-éra, a rendszerváltás első két évtizede, majd a nemzeti együttműködés rendszere (ner) között, amelyek sem nem közösek, sem nem jellemzők (legalábbis a négyből háromra).

Mellár Tamás a hazai gazdaságpolitikai vitákban a népi–urbánus ellentét újraéledését véli felfedezni. Ebben van valami, de interpretálása elhibázott. E történelmi szembenállásban haza vagy haladás összeütközését látja. Illyés Gyula, Németh László, Erdei Ferenc forog a sírjában. A vita ugyanis nem arról szólt, hogy haladjunk-e, avagy nem, hanem hogy milyen pályán haladjunk: másoljuk Nyugat-Európát, vagy pedig egy saját utat kövessünk? Helyzetértékelése szerint a magyar kormányok a hatalom megtartása érdekében lemondanak a modernizációról és kisajátítják a piac és a demokrácia intézményeit.

A gazdasági felzárkózás mellett hazánk második legnagyobb feladatának a nemzeti identitás megőrzését tartom. Aki osztja ezt a nézetet, annak súlyos kétségei vannak, hogy vajon ez megvalósítható-e, ha Nyugat-Európát tartjuk követendő mintának. Ma már nyilvánvaló, hogy Nyugat-Európa századunk második felére eliszlámosodik. Értékrendje – ez súlyos állítás, de a valóságot tükrözi – degenerálódott. Az önfeladás, az idegen kultúráknak való behódolás és demográfiai hanyatlás jellemzi, életfenntartó reflexei már alig működnek.

A magyar kormánynak tehát egy olyan integrációs közösségben kell céljait követni, amelyben a gazdasági felzárkózást intézményi korlátok akadályozzák, nemzeti identitásunk megőrzése pedig veszélyben forog, miközben ezeréves történelmünk szervesen Európához köt. Ebben a helyzetben a családpolitikai erőfeszítések, a sikeres felzárkózást megvalósító országok gazdaságpolitikája egyes elemeinek az alkalmazása, a keleti külgazdasági és külpolitikai nyitás nem deviancia és letérés a normális útról, nem diktatúraépítés, hanem elismerésre méltó, bátor útkeresés.

A szerző közgazdász és társadalomkutató

Kiemelt

A kapitány kijelölte a férfi kajaknégyeseket a vb-re

500 méteren az Európa-bajnokságon aranyérmes egység, míg 1000 méteren a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel alkotta csapathajó indul.

Poszt-trauma

TGM porig alázta a Momentumot

A ballib megmondóember lerajzolta őket, majd összetépte.

Dobtak egy hátast

És hol vannak még Hosszú Katinkáék?!

A térkép, ami minden szónál többet mond a migránsmentőkről

Georg Spöttle tette közzé.

Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak

Nála is betelt a pohár.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!