A napokban zajlott le a Római Magyar Akadémián Alberto Mondadori 1957-ben Szeretet és harag éneke Magyarországért címmel írt, tizenegy énekből álló költeményének a bemutatója, amelyet a Magyar Pen Club jelentetett meg Szkárosi Endre fordításában. Ennek kapcsán érdemes felhívni a figyelmet a magyar forradalom olasz irodalmi visszhangjára és a két nemzet közötti évszázados barátságra.
A most bemutatott mű szerzője a Mondadori kiadó alapítójának a fia volt, aki már a háború előtt is többször járt Magyarországon (ő volt A Pál utcai fiúk Mario Monicelli által 1935-ben forgatott filmváltozatának dramaturgja), az ötvenes években több neves kis kiadó főszerkesztőjeként Edmund Husserl, Karl Jaspers, Levi-Strauss, Jean-Paul Sartre és sok más európai modern gondolkodó műveit jelentette meg olasz nyelven. Több verskötete is megjelent, ezek között 1959-ben a Canto d’ira e d’amore per l’Ungheria, amely 28 év késéssel jelent meg magyar nyelven. Azért nem 58 évet írtunk, mert az első 30 év nem számítható be, hiszen arra senki sem gondolhatott, hogy egy olyan mű, amelyben Kádár Jánost véreskezű gyilkosnak nevezik, a rendszerváltás előtt megjelentethető lett volna.
De az utolsó 28 év fáj annak, aki már a magyar forradalom negyvenedik évfordulójához közeledve, majd azt követően többször is javasolta, hogy mindenképpen meg kellene jelentetni a külföldi írók, köztük az olasz költők és prózaírók magyar forradalomról és véres leveréséről írt verseit, esszéit. Annak emlegetése, hogy Albert Camus megszervezte a nyugat-európai írók tiltakozását a forradalom előkészítése vádjával bebörtönzött kommunista írók megmentéséért, nem helyettesíti az ’56-ról szóló irodalmi alkotásokat, köztük Vasco Pratolini írásait vagy Pier Paolo Pasolini verseit.
Sajnos máig nem adták ki a XX. századi olasz irodalom egyik legjelentősebb képviselőjének, az olasz kommunista pártból József Attilával szinte egy időben és ugyanazon okból kizárt Ignazio Silonénak a tiltakozását sem, amelyet még 1956 decemberében jelentetett meg egy francia lapban a magyar forradalom védelmében, válaszul Jean-Paul Sartre magyar forradalmat és forradalmárokat becsmérlő írása cáfolataként, és később Budapesti lecke címen, olasz tanulmány formájában jelent meg a Vészkijárat című (Uscita di sicurezza, 1965) kötetben, amely máig vár magyar fordításra és megjelentetésre. Ugyanakkor más olasz írók regényes történeteit megjelentették a magyar kiadók, legutóbb 2016-ban Roberto Ruspanti A pesti vonat című regényét.
Éppen ezért most örülnünk kell, hogy az igényes és érdeklődő magyar közönség 58 év után megismerheti Alberto Mondadori Magyarországról írt énekét. Igaz, a mű nem tartozik a XX. századi olasz költészet remekei közé, ugyanakkor a magyar művelődéstörténet szempontjából igen érdekes, mert a Dies irae mintájára formált költemény egyszerre fejezi ki csodálatát a magyar fiatalok és munkások hősi harca iránt és gyászolja a holtakat, siratja a megkínzottakat.
Miközben az Olasz Kommunista Párt vezetői gyalázták a magyar „ellenforradalmárokat”, majd egymillió baloldali érzelmű szavazó, köztük sok neves politikus és értelmiségi fordult szembe a Palmiro Togliatti vezette párttal. Alberto Mondadori költeményében átkozza a gyilkosokat, és név szerint kéri számon a már halott és még élő kommunista költőktől, hogy miként vállalható egy olyan eszme, amelynek nevében leigáznak népeket és meggyilkolnak embereket, akik a szabadságukért harcoltak.
Szkárosi Endre szép fordításában veretesen szólal meg Csepel és Miskolc gyárainak segélykiáltása Mondadori versében. A megalázott, a világháború után tizenegy évvel újból szétrombolt Budapest a költőt a XX. századi nagy tragédiáira, a spanyol polgárháború alatt elpusztult városokra, Bilbaóra, Guernicára emlékezteti, és megvallja csodálatát és szeretetét Magyarország iránt: „Szeretlek benneteket, / magyar vidékek / hasonlók vagytok Lombardiához és Emiliához / Calabria akár a Kárpátok / a Duna homokos partjai akár a szőke Teveréé, / a búzatermő Maremma akár a Puszta / reménytelen szerelemmel nézlek benneteket, / magyar vidékek.”
Ezeket a magyar forradalom után írt műveket, Ignazio Silone vallomáskötetét, Alberto Mondadori poémáját vagy a magyar származású neves olasz költő, Tomaso Kemény Erdély aranypora címmel magyarul 2010-ben kiadott művét ismernie kell a magyar olvasónak, hogy megértse, hogy az olasz nép szereti és becsüli a magyarokat, akkor is, amikor a történelem viharai vagy a napi politikai érdekek miatt nem mindig állunk ugyanazon az oldalon. Mint az I. világháború idején vagy a hidegháború évtizedei alatt, és ha néha haragszunk is egymásra, sosem voltunk vagy leszünk ellenségek. Erről szól a Szeretet és harag éneke Magyarországért.
Ezt kell tudatosítani a magyar és olasz olvasó emberekben, ezért kell biztosítani, hogy ne kelljen két emberöltőn át várni az egymásról szóló művek lefordítására, közös értékeink bemutatására. Arra is szükség van, hogy a magyar és olasz egyetemeken tanulják egymás nyelvét és kultúráját a fiatal értelmiségiek, hogy megismerhessék a másik nemzet történelmét, kultúráját, az ott élők igazi problémáit. Hogy továbbra is elmondhassuk, akárcsak lengyel barátaink esetében: olasz, magyar – két jó barát.
A szerző a Római Egyetem emeritus professora