Gyenge ellenfélből mártírt faragni nem hasznos dolog. Főként, ha ugyanazzal a mozdulattal egy fontos nemzeti intézmény presztízsét is lejtőre lökik. Nem előnyös egy minden szempontból sikeres időszakban átadni a kezdeményezés lehetőségét egy amúgy témahiányban szenvedő vagy csak lejárt lemezeket pörgető ellenzéknek. Nem kedvező az egymástól elzárkózó ellenzéki pártokat közös platformra hozni, választóikban a közös fellépés szükségességének gondolatát erősíteni.
A közbeszéd ma nem csak arról szól, hogy a legendás magyar pesszimizmus oszlani látszik. Nem csak arról, hogy az Eurostat (még csak nem is valamely kormányközeli politológiai intézet!) novemberi adatfelvétele szerint a magyar gazdaság helyzetét immár a magyarok fele pozitívan ítélte meg, s ezzel hosszú idő után először többségbe kerültek az optimisták, némileg felülmúlva az uniós átlagot is (miközben 2012-ben ez az arány még csupán tíz százalék volt).
Szintén a megkérdezettek fele jónak látja munkaerőpiaci pozícióját, és csak minden harmadik magyar aggódik a munkahelye miatt. Jó pénzügyi helyzetéről 53 százalék számolt be, miközben öt-hat évvel ezelőtt még 70 százalékos volt a rossz pénzügyi pozícióról számot adók tábora.
Nemcsak arról beszélnek az emberek, hogy az Orbán Viktor számára a Ceausescu házaspár agyonlövését vizionáló (talán kívánó) Konrád György elveszítette a józan eszét, politikai ítélőképességét vagy emberi tartása maradékát, esetleg mindezeket együtt, hanem arról, hogy az ellenzéki pártok anyagi kivéreztetésével Orbán Viktor Rákosi Mátyás nyomdokaiba szegődött.
Orbán Viktor miniszterelnök a CSU évnyitó tanácskozásán, majd ezzel összefüggésben a legnagyobb, többmilliós példányszámú német napilapban is közérthetően és hatásosan kifejthette az álláspontját politikájának sarkpontjairól, illetve világos érvekkel megválaszolta a vele szemben felvetődő kritikákat. Oly sikeresen tette ezt, hogy a német olvasóközönség már-már irigykedve tekint a magyarokra, akiknek miniszterelnöke „még józan eszénél van”, „minden józan ember szívéből szól”, s kiáll szavazói mellett.
Egy ilyen lendületet nem jó megtörni arról szóló hírekkel, hogy „a kormánypárt a befolyása alá vont számvevőszék” segítségével a választási kampány küszöbén anyagilag próbálja ellehetetleníteni riválisait. Akkor sem jó helyzet ez, ha egyenként kimutatható e híresztelések minden állításának valótlansága. A látszat, Kósáné Kovács Magda emlékezetes mondásával összhangban, fontos politikai hatóerő, különösen ha nagy érdekek és jól kidolgozott rutinok segítik valóságnak gondolni és mutatni.
Hiába nyilatkozza azt Szigetvári Viktor, az MSZP egykori kampányfőnöke, Bajnai Gordon miniszterelnök volt kabinetfőnöke, az ellenzéki Együtt vezetője is, hogy a Jobbik tisztességtelenül bérelt plakáthelyeket, amivel törvényt sértett; hiába írja elő a párttörvény, hogy ilyenkor, hatósági megkeresés esetén kiváltképpen, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kötelessége a tiltott, nem pénzbeli támogatás mértékének megállapítása, hiába került ez a rendelkezés a párttörvénybe éppen a pártok politikai függetlenségének garantálása érdekében („államigazgatási szerv a párt gazdasági-pénzügyi ellenőrzésére nem jogosult”); hiába, hogy kétharmados párttörvény írja elő, a tiltott vagyoni hozzájárulás értékét tizenöt napon belül be kell fizetni, késedelem esetén azt adók módjára kell behajtani, s a párt költségvetési támogatását ugyanennyivel csökkenteni – a jogi finomságokat nem ismerő nagyközönség hajlamos hitelt adni annak a híresztelésnek, hogy a kormány, sőt Orbán Viktor személyes kézivezérlése alapján az ÁSZ büntette meg az ellenzéki pártokat.
Az ÁSZ nem büntet meg senkit, nem lévén hatóság, hanem az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve; a szabálytalanul gazdálkodó pártok magukat büntetik, a törvény erejénél fogva. Az ÁSZ csak kiszámolja a szabálytalan támogatás mértékét. Észszerűen aligha vonható kétségbe, hogy az ehhez szükséges pénzügyi szakértelem a legjobb eséllyel e szervezetnél található meg.
Eléggé rossz fényt vet egy (vagy több) parlamenti pártra, a törvényhozás egyik letéteményesére, ha közel négy év alatt sem tűnik fel neki, hogy a működésére vonatkozó törvény megszigorodott, éppen a népakarat védelmében megtiltva, hogy erős gazdasági szereplők anyagi juttatásokkal, átláthatatlan módon vonják befolyásuk alá őket. S mivel e rendelkezés négy éve hatályos, nem több ócska demagógiánál, amikor az ellenzéki pártok a Fidesz 2010 előtti plakátkampányára mutogatnak. Akkoriban még szabad volt a vásár. Ma nem. Ilyen egyszerű.
Ez a szigorítás ráadásul garantáltan nem a Jobbik ellen született, hiszen a párt mai informális támogatója, Simicska Lajos 2013–2014-ben még a kormánypárttal a legnagyobb egyetértésben építette a kapitalizmust. Nem is kifogásolta senki ezt a rendelkezést, egészen addig, amíg a gyakorlatban is alkalmazni nem kezdték.
Mégpedig nem politikai leszámolás céljából, hanem az ÁSZ ismeretes ellenőrzési tervei alapján. A törvény szerint ugyanis az Állami Számvevőszék kétévenként ellenőrzi azoknak a pártoknak a gazdálkodását, amelyek a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesültek.
Az ellenőrzési tervek készítésekor még senki sem tudta, hogy a Jobbik trükkös, ámde szabálytalan módszerekkel indít plakátkampányt. S a Jobbik sem számolt azzal, hogy ezzel óvatlanul bekanyarodik az ÁSZ tervezetten mozgó úthengere elé. Amelynek nincs módja fékezni vagy kitérni, mennie kell előre az útján.
A józan politikai számítás és a demokratikus rendszer megóvásának kötelezettsége is azt diktálja, hogy valamit tenni kellene. Nem egyszerű a helyzet. A törvények szerint a számvevőszéket senki, az Országgyűlés sem utasíthatja. De a működését szabályozó törvényt sem lehet óvatlanul egy szituációra igazítani.
E törvény nem véletlenül írja elő, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai bíróság vagy más hatóság előtt nem támadhatók meg. Ez függetlenségének lényegi biztosítéka, amit nem szabad pillanatnyi politikai célszerűségből megpiszkálni. Az azonban kétségkívül igaz, hogy aggályos ezt a nemzeti intézményt olyan helyzetbe hozni, hogy törvény szabta működése jogorvoslati lehetőség nélkül padlóra küldhessen akár a polgárok ötödének támogatását is elnyerni képes pártot, magyarán szándékolatlanul, de lehetetlenné tegye milliónyi polgártársunk számára politikai akaratának adekvát kinyilvánítását.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ajánlata, amely szerint a fizetési kötelezettséget fél évre jegelik, a legsúlyosabb problémát kezeli, lehetővé téve a parlamenti választások zavartalan lebonyolítását. Ez a megoldás igazából még az ellenzék konstruktivitását sem igényli. Mert erről persze szó sincs, a javaslatra semmilyen pozitív visszajelzés nem érkezett. Ez elgondolkodtató, és arra vall, hogy az ellenzék lyukas garast sem ad a saját győzelméért.
Mert ha bízna benne, elégedett lehetne a fegyverszüneti ajánlattal; győzelmét követően ugyanis már nyilván nem kellene anyagi ellehetetlenüléstől tartania. Az elzárkózás ellenére is az ajánlat szellemében kellene eljárni, mert a választások zavartalansága elemi nemzeti érdek, másrészt a kormányzati konstruktivitás a diktatúrapropaganda élét is elveszi.
Mindamellett középtávon érdemes lenne felvetni a probléma érdemi megoldását, a párttörvény vonatkozó rendelkezésének áttekintését is, célszerűen ötpárti egyeztetés keretében. Olyan megoldást kellene közösen találni, amellyel a számvevőszék értékmegállapítása nem hozza a törvény erejével működésbe a pénzelvonó és büntető rendelkezéseket, hanem az ÁSZ az ügyészségnél vagy bíróságnál kezdeményezne eljárást, ha a pártok nem volnának hajlandók önként befizetni a jogosulatlan támogatás megállapított összegét.
Mindez együttesen az ellenzéki pártokat arra ösztönözhetné, hogy végre az ország jövőjével kezdjenek foglalkozni, s az ezzel kapcsolatos elképzeléseikről is ejtsenek néhány szót. Ami már önmagában is jót tenne a hazai demokráciának.
A szerző újságíró