Európa a világ egyik leggazdagabb, legszabadabb térsége. Az európai emberek tehetsége és kitartó szorgalma tette ilyenné. Óriási gazdasági, társadalmi és kulturális erő. Az elmúlt évszázadokban a világban zajló változások élén járva megmutatta, micsoda hallatlan, bámulatra méltó teljesítményekre képes.
Az elmúlt száz évben pedig az európai népek saját tragédiájukból tanulva felszámolták azokat az akadályokat is, amelyek korábban a kontinens teljes potenciáljának a kibontakozását akadályozták, lerázták magukról a nemzetiszocialista és a kommunista totalitárius diktatúrákat, kiépítették a jogállamot, a demokráciát, és közben lassan, lépésről lépésre megtanultak egymással is tartós békében élni, közös ügyeiket egyre szorosabb szövetségbe tömörülve rendezni. Ezek történelmi léptékű, világraszóló sikerek.
Ma Európa mégis bajban van.
Európa legfőbb baja ma az, hogy elveszítette az önbizalmát, mert megcsappant a polgárok bizalma az európai közös cselekvés hatékonysága iránt.
Az integráció vezetői túl sokáig és túl sokat foglalkoztak az európai intézményrendszer építgetésével, az abban való ideológiai és gyakorlati pozíciófoglalással, a tagországok szuverenitásának csendes, lopakodó nyesegetésével, és túl kevés figyelem maradt magukra az európai polgárokra, akikért elvben azt létrehozták. Ezért van az, hogy ha ma hátranéznek, jóval kevesebb támogatót látnak ott, mint e folyamat kezdete óta bármikor.
Az unió mindig inkább arra volt büszke, hogy a rengeteg eltérő érdek ellenére, kompromisszumokkal, kölcsönös engedményekkel menedzselni tudta a kontinens közös ügyeit, és sosem a gyors, határozott cselekvés volt a fő jellemzője.
Ehhez képest ma az az uralkodó érzés, hogy miközben napi szinten az unió még elvégzi a rutinfeladatokat, de a rendszerszintű, nagy problémákkal képtelen a gépezet elboldogulni. Háromhavonta találkoznak a tagországok vezetői, de a közös szekér egyre sűrűbben megakadva megy csak, és hogy előre-e, abban legfeljebb reménykedhetünk.
A fontos dolgok elvégzésére képtelen. Legyen az az euróválság, a tömeges népvándorlás, a határaink közelében történő katonai agresszió, saját maga összetartása (brexit), vagy akár egy új világkereskedelmi, globális fejlesztési rendszer kialakításának a kérdése, hiányoznak a stratégiai válaszok, a cselekvés rendre lebénul. Az a világ és az itt élő európai polgárok nagyon határozott benyomása, hogy az unió rendre késedelmesen és gyengén reagál az őt ért kihívásokra.
Mások, külső hatalmak, multinacionális gazdasági konglomerátumok, globális hedge-fundok, civilnek nevezett, együgyű, agresszív lobbiérdekeket megjelenítő, világot behálózó szervezetek, elfogult, saját agendával rendelkező hitelminősítők vagy éppen médiamogulok, a határokon felülemelkedő szervezett bűnözői csoportok, ember- és kábítószercsempészek jelölik ki az irányokat. Mi pedig csak reagálunk, kullogunk utánuk vagy tehetetlenül nézzük, amíg mások lehagynak minket.
Európa elveszítette a saját és a világ ügyeiben a vezetés, az iránymutatás képességét.
Mindehhez járul a globális bizonytalanság a politikai elitek iránt, a hagyományos értelemben vett politikai stabilitás megszűnése, a politikai cselekvőképesség rendszerszerű szétmállása mind a nemzeti, mind a nemzetközi szinteken.
Ahhoz, hogy megőrizhessük az eddig elért nagy vívmányokat, ahhoz, hogy az európai nemzetek közötti együttműködés új erőre kapjon, változásra van szükség! Nagy változásra. Semmi nem maradhat a régiben.
Persze a változás sosem könnyű. Ráadásul a szélesebb értelemben vett Nyugat-Európa és a több mint egy évtizede az unióhoz csatlakozott Kelet- és Közép-Európa népeinek elmúlt évtizedekben szerzett tapasztalatai egymás antagonisztikus ellentétei. A Nyugat a hatvanéves stabilitás és töretlen fejlődés, a Kelet a bizonytalanság, a folytonos válság, az állandó kiútkeresés élményét raktározta el a kollektív tudatalattijában.
Ez magyarázza azt, hogy a stabilitás jegyében miért ragaszkodik a Nyugat körömszakadtáig a régi, ma már gyakran lejárt szavatosságú megoldásokhoz, vagy ahhoz a gondolathoz, hogy a kis változtatgatás, kozmetikázás is elegendő lesz az alkalmazkodáshoz, nem kell mindent felforgatni, és azt is, hogy a Kelet miért nyitottabb, és néha kalandornak tűnő módon készebb a kísérletezésre, az új megoldások tesztelésére, a frissességét és fogyaszthatóságát elvesztett avítt receptek újakkal való lecserélésére.
Első és ma a legfontosabb feladat a polgárok támogatásának a visszaszerzése az európai projekt sikeréhez és a politikai stabilitáshoz. A bizalmatlanság politikai. Politikai eszközökkel kell és lehet azt megszüntetni is. A modern politika legfontosabb instrumentumai az emberek és az intézmények közötti közvetítést ellátni hivatott politikai pártok.
Kereszténydemokrata, konzervatív, nemzeti és polgári elkötelezettségű pártok bábáskodtak a mai Európai Unió megszületésekor is, és ugyanezek az erők máig Európa irányításának legfőbb motorjai. Ezért a többieknél sokkal nagyobb a mi felelősségünk.
Az Európai Néppárt sok évtizedes története során mindig a győztesek pártja volt. Azért lehetett a győztesek pártja, mert nevéhez híven az elvont, életidegen, a cselekvést kalodába záró ideológiák ellenében mindig a nép pártján volt, a manapság a főáramú liberális médiában oly gyakran kinevetett, kigúnyolt, lenézett politikailag gyakran inkorrekt, őszinte populusé.
Nem is olyan régen a néppárthoz tartozó vezetők irányították a tagországok jelentős részét és az uniót. Ma viszont már kevesebb néppárti miniszterelnök ül az uniós asztalnál, mint öt éve. Pártjai – az Fidesz és a ciprusi tagpárt kivételével – koalícióban, gyakran nagykoalícióban vagy éppen kisebbségben kormányoznak. A többség ellenzékben. Egyre több kompromisszumos engedményt kénytelenek tenni, egyre többet kell feladniuk a jobbközép elveikből.
Vesztes, csak nagyítóval látható, jelentéktelen ellenzéki pártok nem lesznek képesek a nagy néppárti eszmék végigvitelére. Megdöbbenve látjuk, hogyan szűkül, zsugorodik egyre kisebbre a néppárti centrumpolitizálás terepe, bal- és jobboldali, minden felelősség nélkül szövegelő, gátlásokat nem ismerő erők hogyan hasítanak ki egyre nagyobb csoportokat az egykori jobbközép szavazótáborból, és közben hogyan kötözik a pártokat politikailag korrekt szellemi kényszerzubbonyba a riválisok a zöldek, a szocialisták és a liberálisok, vagy éppen a pár órás hírciklusokra silányodott sajtó.
Ezt a rossz tendenciát vissza kell fordítani! Vissza kell szerezni az emberek szívét. A néppárt logójának közepén a szív van, a Fidesz az első demokratikus választásokon a Hallgass a szívedre! jelszóval indult. Sosem szabad feladni, hogy a jobboldal európai pártjai nem csupán racionális megoldásokat ajánlanak, de az emberek számára fontos értékek a nemzet, a család, a szeretet, a hit és a hűség pártja is.
Az Európai Néppárt, annak tagpártjai feladata a bizalom, a biztonság, a siker európai és nemzeti várainak az újraépítése. De ezt csak akkor tudja megcsinálni, ha maga is megújul. Az emberekre odafigyelő, új politikára van az Európai Néppártnak is szüksége. Az új politikát stabil fundamentumokra, hosszú évtizedek az emberekkel és a valósággal való kapcsolataink gazdag tapasztalataira tudja építeni.
Meggyőződésem, hogy a sikeres, új európai politika csak sikeres nemzeti teljesítményeken alapulhat. Mi, magyarok, a válságból sikerrel kilábaló Magyarország ahelyett, hogy az európai baloldal pofozóbábujaként szolgál, úttörő gyakorlataival másoknak is példát mutathat. A kiküzdött, kikísérletezett magyar modell másoknak is segíthet az előrelépésben.
A munkaalapú társadalom, a folytonos függésben tartó segélyek helyett munkát adó politika, a válság terheinek igazságos elosztását célzó közteherviselés modellje, a rezsicsökkentés, a polgárokat az adósrabszolgaságból kiszabadító állami segítség, a gyermekvállalás és otthonteremtés kormányzati támogatása, a jövő eladósításának, felélésének a megállítása, a polgárokat nehéz és fontos ügyekben is folyton megkérdező nemzeti konzultáció, a szólás szabadságának polkorrekt tabuktól mentes garantálása, Európa erős nemzetekre építésének történelemben kipróbált eszméje, a nemzeti alkotmányos identitások védelme, a határok és a törvényesség határozott védelme, a közös európai polgári, nemzeti, keresztény hagyományok tisztelete a sikeres magyar politika építőkockái.
A Nyugaton oly népszerű, gyakran gyarmati lenézéssel kísért, polkorrekt kioktatók megszokott testtartásával szemben mi nem kérjük senkitől azt, hogy minket másoljanak. Legfeljebb annyit mondunk csendesen, hogy talán érdemes a bennünket ért hallatlan gyalázkodások és hazugságok mesterségesen és tudatosan keltett füstfüggönye mögé benézni, és ott olyasmit fognak látni, amiből mások is tanulhatnak. Mi kitapostuk az utat. Nem állítjuk, hogy könnyű vagy vidám lett volna.
A sikeres, erejére és öntudatára ébredő Magyarország példája segítheti európai barátait is a válságból kilábalni, segíthet visszaszerezni irántuk a polgárok támogatását. Mi, magyarok, megdolgoztunk ezért, és ezért optimistán azt valljuk, hogy igenis menthető az emberiség egyik legfontosabb politikai vívmánya, a ma oly sok irányból veszélyeztetett többségi demokrácia és szabadság.
A szerző néppárti európai parlamenti képviselő