A Menedék Egyesület által rendezett beszélgetésen vettem részt néhány hete. A beszélgetéssorozatban a szervezők minden hónapban egy-egy migrációval foglalkozó, ámde különbözőképpen gondolkodó szakembert „faggatnak” az aktuális helyzettel kapcsolatos álláspontjáról. A három és fél órás beszélgetés nagyon jól sikerült, sok dologban sikerült egyetérteni, több témában pedig a kedélyes egyet nem értés állapotában maradtunk. Az eseményről a 444.hu is beszámolt egy egész korrekt cikkben. Persze, hogy az öröm ne lehessen teljes, sikerült a viszonylag fair beszámolónak olyan címet adni, ami nettó hazugság, miszerint az a vélemény jött ki a beszélgetésből, hogy jogilag értelmetlen a kvótás népszavazás. Sebaj, legalább aki veszi a fáradságot, és elolvassa a cikket, az meglát valamit abból, hogy a jelenlegi európai helyzetben a migrációval kapcsolatos közpolitikai döntéseknek és kommunikációnak miért kell szükségszerűen olyannak lennie, amelyet néhányan a magyar kormány vonatkozásában kritizálnak. Ennek a kissé küldetéstudatos ízű sikernek a lehetősége pedig fontosabb, mint hogy egy félrevezető címadással foglalkozni kellene.
A téma kapcsán sok pozitív visszajelzés érkezett, aztán elült a dolog. De valaki nem hagyta, hogy ez így maradjon. Kollégáim hívták fel a figyelmet, hogy ez a hamis címadás Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke számára hivatkozási alappá vált mind a sajtóban, mind a parlamentben egyaránt. A képviselő ugyanis azzal turnézik egy ideje, hogy lám-lám, még a Századvég elemzői is azt mondják, hogy jogilag nem értelmes a kvótás népszavazás. Egyébként is szándékoztam erről a témáról írni – köszönöm Fodor Gábornak az áttételes noszogatást –, legalább talán egyúttal sikerül rendet is tenni a fejekben. Úgyhogy vegyük akkor végig, hogy mi is a helyzet a népszavazással.
A mostanra már a Kúria által jóváhagyott és az Országgyűlés által elrendelt népszavazási kérdés így szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
Kiindulópontként el kell ismernünk, jogilag nem lehetett egyszerű meghatározni, hogy pontosan milyen kérdés kerüljön a választópolgárok elé. Paradox módon mindez annak ellenére igaz, hogy közben mindenki számára nyilvánvaló a cél: a kvóta, illetőleg annak elutasítása.
A megfogalmazott kérdést éppen ezért sok szempontból támadták. A jogi vitákat a Kúria döntése zárta le jogerősen. A kezdetektől látszódott, hogy azok a kritikák, amelyek az alaptörvénybe vagy nemzetközi szerződésbe ütközés miatt támadták a kérdést, vagy úgy foglaltak állást, hogy a kérdés valójában az EU-ból való kilépésről szól, nem állják meg a helyüket. Emellett ugyanakkor természetes az, hogy mivel mind a menekültügy, mind a bevándorlás az úgynevezett megosztott uniós hatáskörök közé tartozik, ahol a tagállamok és az unió párhuzamosan rendelkezik jogalkotási jogosítványokkal, nem egyszerű olyan kérdést feltenni, ahol egyértelmű, hogy az eredmény hogyan érinti ezt az osztott hatáskört, s hogy a parlamentnek ezáltal milyen jogalkotási kötelezettsége keletkezhet.
Merthogy a népszavazási kérdés egyértelműségére vonatkozó alkotmányos követelmény kétirányú: a választópolgár számára sem lehet a kérdés megtévesztő, illetve mindenkinek értenie kell, hogy mire adja le szavazatát és annak milyen következménye lehet, továbbá az Országgyűlésnek is tudnia kell, hogy a népszavazás eredményének végrehajtása során milyen szabályalkotási kötelezettsége van. Ez a kétirányú követelmény ugyanakkor sok esetben egymásnak ellentmondó: ami egyértelmű az állampolgárnak, az nem feltétlenül az a jogalkotónak. S ugyanez fordítva. Ilyen esetekben pedig egyensúlyozni kell, ahogy arra a Kúria is utal: „A népszavazásra tett kérdés egyértelműsége körében […] kettős követelmény érvényesül. Egyrészt a kérdésnek jogilag értelmezhető és pontos fogalmakat kell használnia, másrészt pedig a választópolgárok számára is megérthetőnek és egyértelműnek kell minősülnie. A két követelmény között egyensúlyt kell teremteni, ami egyes kérdések esetében meglehetősen összetett kérelmezői feladat.” Az ezzel kapcsolatos dilemmát a bíróság eldöntötte, s úgy foglalt állást, hogy a kérdés jól egyensúlyoz a két, egymásnak ellentmondó követelmény között.
Ennél a jogi vitánál sokkal fontosabb azonban, hogy a kvótáról szóló népszavazási kérdésnek elsősorban európai politikai jelentősége van. A magyar referendum ugyanis politikai értelemben az idei év európai népszavazási láncolatába illeszkedik. Áprilisban Hollandia szavazott az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodásról, júniusban pedig Nagy-Britannia dönt az uniós tagság fenntartásáról vagy elutasításáról. Ezeket a népszavazásokat követi ősszel a magyar kvótaügyi referendum.
Jól látható, hogy bár a szavazások témája eltérő (a holland egy külpolitikai tárgyú kérdés, a brit magáról a tagságról szól, a magyar pedig egy szakpolitikai ügyet ölel fel), de valójában mind ugyanazt hivatottak szimbolizálni, illetve ugyanazon politikai áramlatnak a kifejezői. Annak az áramlatnak, amelyik azt üzeni, hogy az Európa jövőjével kapcsolatos közös gondolkodásnak nem lehet többé az egyetlen és kizárólagos vezérfonala a nemzetek feletti, föderatív Európa mindenhatóságában hívő struktúra.
Az európai integráció története ugyanis éppen arról szól, hogy a tagállamok vezetői nem valamilyen utópia vagy ideológia, hanem a józan ész és a praktikum által vezérelve rendszeres időközönként (amelyet a szerződésmódosítások jeleznek) úgy döntöttek, hogy bizonyos területeken könnyebb együttműködve közös sikert elérni, mint külön-külön. Más területeken viszont ugyanilyen érvek mentén a nemzeti hatáskörök fenntartása, vagyis az együttműködés mellőzése és a nemzeti kompetenciák továbbvitele mellett döntöttek. Ez a patikamérlegen zajló gondos és komoly intellektuális munka, illetve józanságot és racionalitást igénylő tevékenység eddig mindig az európai projekt javára vált.
Ma úgy tűnik, hogy a helyzet megváltozott, a józan mérlegelés képessége elveszni látszik, s helyét átveszi az utópiákon és hamis ideákon alapuló irracionalitás. Olyan kérdésekben akar az unió együttműködést kikényszeríteni, amelyekben ez nem lehetséges, és olyan területeken tagadja a kooperáció fontosságát, amelyeken külön-külön az egyes európai nemzetek bizonyosan nem tudnak sikert elérni. Ez a végzetes és káros politizálás pedig csak egy ilyen népszavazás-sorozattal állítható meg. Csak így, a holland, a brit és a magyar recepttel lehet az európai gondolkodást újra lehozni a földre, majd a megfelelő irányba terelni.
Ezért kulcsfontosságú politikai szempontból a magyar referendum. És valóban, ez sokkal fontosabb, mint a népszavazás eredményéből következő belpolitikai jogalkotási kötelezettség.
Ami nem jelenti azt, hogy olyan tartalma ne lenne. Csak hogy egy példát ajánljak a 2018-as választásokat követően nyilván kormányzásra készülő Fodor Gábornak is: érvényes és eredményes népszavazás esetén egy hatalomra kerülő – az extrém példa kedvéért – liberális kormány sem tudna az Országgyűlés hozzájárulása nélkül az Európai Unió Tanácsában a kötelező betelepítési kvóta mellett érvelni és szavazni. Aztán ez a fenti jogi kötőerő nehogy váratlanul érje a „leendő liberális miniszterelnököt”. Mert az felettébb kellemetlen. Úgyhogy már csak ezért is, hivatkozni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
A szerző a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója