Gyakran hallani arról, mennyi hasonlóság és párhuzamosság van a két ország politikai fejlődésében. Budapesten, Varsóban is markáns jobbközép, nemzeti és keresztény kormány van hatalmon. Magyarországot 2010-től folyamatosan támadták Brüsszelből alkotmányozó reformjai és médiatörvénye miatt, sőt kötelezettségszegési eljárást is indítottak ellene. Most úgy látszik, a lengyelekre vár hasonló politikai tortúra, és jól jöhetnek a harcot sikeresen megvívó magyarok tapasztalatai, tanácsai.
Nem érdemes hosszabban belebonyolódnunk a lengyel történésekbe, hiszen tele van vele a napi sajtó. A PiS-nek nincs alkotmányozó többsége, tehát nem tudja az alkotmányt ugyanúgy megváltoztatni. Hogy mégis ejtünk róla egy-két mondatot, az azért fontos, mert az ellenzéki oldalon – Magyarországon is – most is gyakori az összemosás, a maszatolás, a csúsztatás, a tények és történések elferdítése. Az előző parlament még az októberi választások előtt két hónappal – az akkor kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) többségével – alkotmánymódosítást fogadott el.
Ellene azonban senki sem tiltakozott az EU fővárosában. Ennek alapján választott a még kormányzó erők többsége által uralt régi parlament öt új alkotmánybírót, noha kettőnek még le sem járt a mandátuma. Az új köztársasági elnök az alkotmányellenességre hivatkozva kinevezésüket nem írta alá, amire viszont a választásokat elvesztő erők a demokrácia megsértését hangoztatták és utcai tüntetésekkel válaszoltak.
A korábban megválasztott bírák mandátumát az új parlamenti ciklusban a PiS-többségű szejm egy újabb törvénymódosítás révén érvénytelenítette, és múlt hét szerdán öt új bírót választott meg helyettük. Közülük a törvényesség betartására nagyon is ügyelő Andrzej Duda köztársasági elnök négyet már be is iktatott hivatalába, az ötödiket pedig napokon belül be fogja, ahogy lejár a következő mandátum. Mindehhez tegyük még hozzá, hogy a 15 tagú lengyel alkotmánybíróság tagjait kilenc évre választja meg a szejm, az államfő iktatja be őket hivatalukba. Az alkotmánybíróság jelenlegi 15 tagja közül 10-et a PO kormányzása idején választottak meg, s csak mindössze ötöt az új PiS-kormány idején.
Érdemes lenne hosszabb okfejtésbe bonyolódni arról, hogy hol téved az EU-s sajtó többsége, amikor például az új lengyel kormányt elmarasztalja a politikai hatalom koncentrálása miatt, a brüsszeli tiltakozás az alkotmánybíróság és a médiatörvény vonatkozásában különösen élesen jelentkezik.
Sorolhatnánk a tárgyi tévedéseket és csúsztatásokat, de beszélhetnénk a ma már állandósulni látszó kettős mércéről is, arról, hogy korábban a másik oldal hasonló lépéseket tett. Tudjuk, minden kormányváltás után kicserélődnek a média főszereplői, sőt az új erő változásokat hajt végre a médiaegyensúlyban is. Ez lényegében azt jelenti, hogy ha a baloldal győz, akkor a korábbi egyensúlytalanság még inkább fokozódik, ha a jobboldal győz, akkor az valamelyest csökken. (Ez nem csak Lengyelországban volt-van így.) A régiónkban lezajló változásokat mindig sajátos hangorkán kíséri a baloldalról. Tapasztalatból tudjuk, hogy a politikai „vörös akolban” elég egy bárány farkát meghúzni, pillanatok alatt az összes juh bégetni kezd. Sőt, hangjuk Brüsszelig is elhallatszik, ahol most lengyelellenes hadjárat szervezésébe kezdtek.
Mi most a problémát egy másik oldaláról szeretnénk megvilágítani, arról, amelyről eddig szinte semennyi szó nem esett, de megítélésünk szerint közelebb visz a régiónkban zajló politika megértéséhez. A „nyugati elemzők” számára megemészthetetlen problémát jelent, hogy a közép-európai országok sikeres politikusai gyakran átnyúlnak a demokrácia új intézményein, és közvetlenül a néphez szólnak, annak véleményét kérik ki, vagy arra hivatkoznak.
Ha egy ilyen kérdéshez hozzányúlnak, akkor a számukra legegyszerűbb utat választják, populizmusra hivatkozva, ami az ő szóhasználatukban „demokráciaellenes” csúfság. Az évszázados múlttal rendelkező nyugati demokráciák jogrendszereiben és intézményeiben az emberek általában megbíznak, hiszen ennyi idő alatt stabilitásukkal a rendszer kiszámítható pilléreivé váltak. Ők ugyanis a stabil nyugati demokráciákban azt tapasztalják, hogy politikusaik – Camerontól Merkelig – egy fontosabb döntés meghozatalakor a jogrendszerre, a törvényekre hivatkoznak. Tehetik, hiszen referenciájuk egy olyan rendszer, mely az ottani polgárok kollektív memóriájában nagy presztízsű és feltétlenül közös tekintélynek örvendő szisztéma, s így erősíti a demokráciát, a törvényességet és a stabilitást.
A közép-európai új demokráciák esetében viszont nagyon alacsony az intézményi bizalom, s helyette az interperszonális bizalmi kapcsolatok magasak, vagyis az emberek önmagukban, családjukban és nemzetükben bíznak, mely megvédi őket, ha kell. A közszféra helyett inkább a privát szféra nyújt nekik értéket és tartós orientálódási pontot. Ennek oka, hogy a demokratikus intézmények formái, jogi keretei, tartalma, értékképviselete a stabil Nyugat-Európától egy kicsit keletebbre túlságosan gyakran változik, ezáltal kiszámíthatatlanná válik, képtelen tartósan bizalmi tőkét fölhalmozni (többek között jogrendszer, oktatási rendszer, médiaszabályozás).
Addig például a család és az azokat integráló nemzet makacsul tartósnak bizonyult, dacolt múlt idők viharaival, régen is, most is menekülést, védelmet ad, ha kell, akkor a mindenkori hatalom túlkapásaival szemben is. Ezért is oly gyakori, hogy Közép-Európában egy politikus a népre hivatkozik, vagy valamilyen formában kikéri annak véleményét, hiszen így nő mondandójának hitelessége is, és komoly esélye van, hogy politikai legitimációja erősödik, népszerűsége emelkedik, és a következő választáson is sikeresen szerepelhet.
Bármilyen heves is lesz a brüsszeli lengyelellenes hadjárat, a magyarok esetétől eltérően a lengyeleknél nem várható, hogy az EU parlamentje elítélje őket, mert a lengyel ellenzéki képviselők ehhez nem fognak asszisztálni, ők soha nem szavaznának a hazájuk ellen.
Ha Lengyelországban nem a jobboldal nyeri a választásokat, akkor is fajsúlyosak a lengyel érdekeket képviselők, mert ott az emberek magukat elsősorban lengyeleknek érzik, s csak azután baloldaliaknak. Ha Magyarországon a baloldal nyeri a választásokat, akkor a lengyelekhez képest az egyik nagy különbséget az jelenti, hogy nálunk a kormányba nem kerülnek be a lengyelekhez mérhető hazafik.
De kívánjuk, hogy évtizedünkben e kérdés se vetődjék fel többet!
(A szerző egyetemi tanár, tudományos tanácsadó)