A két új paksi blokk megépítésének hazai ellenzői a keleti, orosz nyitást bírálják, és nap nap után telekürtölik a hazai sajtó erre fogékony részét az úgymond növekvő Oroszország-függőség veszélyével. Valójában Magyarország a világ országainak döntő többségéhez hasonlóan pragmatikus gazdasági érdekekből indul ki, amikor kiegyensúlyozott viszonyra törekszik Moszkvával. Az oroszfüggőség növekedésére vonatkozó pártpolitikai érdekek és a választási kampányszempontok által motivált ellenzéki vádak éppúgy alaptalanok, mint a Paks II beruházás elleni kirohanások. Az ellenzéki állításoknak ugyanis épp az ellenkezőjük igaz.
A tények makacs dolgok, amelyekkel ezúttal is hadilábon állnak az oroszfüggőséget vizionálók és médiatámogatóik. Két okból is botorság ma Magyarországon az orosz befolyás növekedéséről beszélni. Egyrészt azért, mert ez egyszerűen nem fedi a valóságot, másrészt pedig ha a gazdasági összefüggésekből kiragadjuk az energetikát, Nyugat-Európa és benne Magyarország függősége korántsem azonos, illetve egyoldalú, sokkal inkább kölcsönös, de semmiképpen sem Oroszország által kezdeményezett – nota bene –, Európára erőszakolt dolog. A kölcsönös függőség a gazdaságföldrajzi adottságok következménye, illetve a nyugat-európai és orosz fejlődés eredője – következésképpen az EU és annak vezető tagállama, Németország érdekei által determinált jelenség.
Nézzük, hogy miről is van szó! Oroszország európai uniós exportjában valóban az energiahordozók dominálnak. Az Eurostat adatai szerint tavaly az orosz export jó háromnegyedét változatlanul a földgáz és a kőolaj tette ki. Az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül évente 55 milliárd köbméter orosz gáz érkezik Európába, de 2019-re az Északi Áramlat 2 vezeték elkészültével ez a kapacitás megduplázódik. Azt, hogy mekkora volumenű üzletről van szó, a résztvevők köre is jelzi. Az Északi Áramlat megvalósítását közvetlenül irányító Nord Stream AG felügyelőbizottságának elnöke Gerhard Schröder volt német kancellár. A Gazprom orosz gázipari óriás mellett az üzletben olyan gigászok tűnnek fel, mint a holland–brit Shell, a német E.On és a BASF/Wintershall, az osztrák OMV és a francia Engie (korábbi nevén a GDF Suez). Lényegében az új vezeték kiépítésével Oroszország kiiktatja Ukrajnát a gáztranzitból, és egyetlen útvonalra tereli az Európának szánt orosz gázszállítmányok 80 százalékát, amelyet az úgynevezett magállamok kapnak. (A Nyugat Ukrajna-politikája külön elemzés tárgya lehetne, de maradjunk mostani témánknál, az energetikai kérdéseknél.)
Az orosz gáz nyolcvan százalékát Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Belgium használja fel. Akkor ezen országok miniszterelnökei egytől egyig Putyin engedelmes kesztyűbábjai és szorgalmas tanítványai? Ugye mennyire nevetségesek az ilyen vádak? A közép-európai államok, köztük Magyarország gázigénye az EU-keresletnek csupán 12 százaléka. A Gazprom nyugati exportjának egyharmada kerül Németországba.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Gazprom részesedése Európa gázszükségletének a fedezésében 20 év alatt egynegyedről egyharmadra emelkedett. A Gazprom 2016-ban rekordmennyiségű, 179 milliárd köbméter földgázt szállított Európába, az idei évben pedig időarányosan már 10 százalékkal felette jár a 2016. évi rekordnak, azaz 2017-ben ismét újabb gázszállítási rekord születhet. Az Északi Áramlat 2-vel Oroszország valóban domináns helyzetbe kerül a német piacon, mert részesedése több mint 60 százalékra emelkedik, ám az Európai Parlament néhány liberális és zöldképviselőjét leszámítva mégsem kongatja senki a vészharangot. Vajon miért?
Vegyük sorra ismét a konok tényeket. Az energiahatékonysági intézkedéseknek, a házak szigetelésének, illetve a megújuló energiaforrások térnyerésének következtében elvileg csökkennie kellene ugyan Nyugaton és Németországban is a gázigénynek, azonban utóbbi országban nemhogy csökkenne, éppen hogy folyamatosan növekszik a kereslet. Miközben Németországban például a túltolt és túltámogatott időjárásfüggő megújulók, a nap- és a szélerőművek a beépített teljesítmény 46 százalékát adják, az összes áramtermelésnek azonban csak 21 százaléka jut a szél- és naperőművekre. Eközben masszívan növekszik a gázerőművek termelése. Tavaly már 46 százalékkal több áramot termeltek, mint 2015-ben. Minél több megújuló kerül ugyanis a rendszerbe, annál több kiegyenlítőkapacitásra, azaz gázerőműre van szükség. Mindez azonban csak az érem egyik oldala.
Nézzük meg a másik oldalt is, az egyszerűség kedvéért megint csak az EU vezető hatalma, Németország és Oroszország példáján keresztül. Közismert, hogy Németország Oroszország 3. legfontosabb kereskedelmi partnere, csak Kína és Hollandia előzi meg a sorban. Az orosz export háromnegyedét adó energiahordozók mellett a fémipar, illetve a vegyipar képviselteti magát. A forgalom minden évben jelentős orosz többlettel zárul, ami az orosz állam működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges. Másrészt – és ez is változatlan tendencia, illetve Moszkva nagy szívfájdalma – túlontúl nagy az orosz exporton belül a feldolgozatlan termékek aránya.
Az orosz feldolgozóipar fejlesztéséhez viszont jórészt nyugati technológia szükséges. Ha több gázt exportál Oroszország, több nyugati, mindenekelőtt német árut, illetve technológiát tud vásárolni. A német exportból származó bevételek mellett munkahelyek jönnek létre a németeknél. Ez egy kölcsönös függő helyzet, interdepencia, amelyben Oroszország inkább kitett a cserearányromlásnak, amikor az import árak növekedése nagyobb, mint az exportáraké. Az energiahordozók árának ingadozása ezért inkább teszi sebezhetővé az orosz gazdaságot, mint az uniós gazdaságokat. Ugyanakkor a többi nyugat-európai ország számára is rendkívül fontos Oroszország, mint felvevőpiac. Ezért is van az, hogy a Moszkva elleni nyugati embargó dacára mindenki, a franciák, az olaszok és a többiek is igyekeznek külön alkukat kötni Oroszországgal, és erősíteni saját pozícióikat, amiben megint csak nincs semmi meglepő. Abban sem semmi meglepő, hogy Magyarország is gazdaságilag kölcsönösen előnyös és kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik Oroszországgal. Mert ez az érdeke.
Bármiféle, az energetikai függőség növekedésére vonatkozó állítás végképp alaptalan Magyarország vonatkozásában. A téma felmelegítése nem több, mint tisztán politikai hátterű hangulatkeltés és hisztéria, amelynek oka részben a Paks II építése körüli érdeksérelem, illetve a már folyó hazai választási kampány. Vegyük megint csak sorra a tényeket. Magyarország gázfüggősége sehogy sem növekszik, épp ellenkezőleg. A fogyasztás évek óta töretlenül csökken, a január 7-i rekordhidegben elfogyasztott 69 millió köbméter is jócskán elmaradt a 2006-os, 90 millió köbméteres napi csúcstól. Paks II sehogy sem növeli az energetikai függőséget. Éppen ellenkezőleg – csökkenti.
A fűtőanyag vonatkozásában, ahogy eddig is, legalább kétéves lesz a tartalék. Ráadásul a vonatkozó szerződés alapján más gyártótól is be lehet szerezni majd Paks II-höz a fűtőanyagot. Az orosz hitel bármikor előtörleszthető, a Roszatom ráadásul fix összegért vállalta a munkát. Nyilván más is szívesen építene új atomerőművet, de aligha lehet bárkinek is kételye, hogy Magyarország jól döntött, amikor a jól bevált orosz technológia mellett tette le a garast. Pakson olyan 3+ generációs, jelenleg a világon a legkorszerűbbnek számító, VVER–1200 típusú blokkok fognak épülni, amelyhez hasonló már üzemel a novovoronyezsi atomerőműben.
Egy utolsó gondolat: Magyarország tekintetében az igazi függőség a villamosenergia-import rendkívül magas részaránya, amely egyes időszakokban már eléri a több mint 50 százalékos értéket is. Friss adat: május 3-án délelőtt 10 óra 40 perc körül 2142 megawatt volt az import, azaz közel 40 százalék. Éppen ezért rendkívül fontos a két új paksi blokk megépítése mellett a további erőművi kapacitások kiépítése. Hol van itt az oroszfüggőség?
A szerző energetikai mérnök, okleveles gépészmérnök