2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja
Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/velemeny/miklos-k-radvanyi-levelet-megirta-2532025/

Miklós K. Radványi levelét megírta

A frász jött rám, amikor megláttam a Népszava tegnapi címlapját – konzervatív össztűz a magyar kormányfőre, példátlan hangú levél Amerikából –, már kezdtem azt hinni, ismét néhai Teller Ede intézett Budapestre dörgedelmes sorokat. De nyugi, nem ő volt az. Hanem Miklós K. Radványi írt nyílt levelet Orbán Viktornak, mégpedig, hm, egy blogon. Eddig úgy tudtam, a blog azoknak a fóruma, akik nem jutnak érdemi felülethez, de – tudatlanságomat belátva – egy ilyen fontos szerző esetében most felül kell vizsgálnom álláspontomat.

Mégis, megnyugvásomba zavaró érzés vegyült, olyasféle, mint amikor Deutsch Tamás Thomas O. Melia világon létéről értesült, nevezetesen: mégis, ki a jó tündér az a Miklós K. Radványi? (A napokban Melia is adott a Népszavának egy sebnyalogatós – seb, bével – interjút.)

Az 1996-os elnökválasztás óta követem foglalkozásszerűen az amerikai politikát, ideértve a magyar–amerikai kapcsolatokat is. Három éven át Washingtonban tapostam a Közép-Európával, Magyarországgal foglalkozó fórumokat, de Radványi nevével nem találkoztam. László Szőcs emlékszik Charles Gatira, Kurt Volkerre, István Földesire, Frank Koszorúsra, Max Telekire, Anna Stumpfra és mindazokra, akik rendszeresen részt vettek ezeken az eseményeken; még arra is, hogy olykor Éva Baloghgal, Miklós Harasztival is keresztezték egymást az útjaink. A mindenkori washingtoni magyar diplomatákról nem is beszélve.

De Miklós K. Radványira őszintén nem emlékszem, ahogyan a kutatóintézetére, a Frontiers of Freedomra (A Szabadság Határai) sem. A nevüket sem hallottam. Az én hibám, tájékozatlanságom megfellebbezhetetlen bizonyítéka ez.

Miután emiatt kicsinyke ponttá szégyelltem magam, nekiveselkedtem Miklós K. Radványi sorainak. Szerinte Orbán Viktor az Európai Unió politikai prostituáltjává vált, és látványosan nyitott Vlagyimir Putyin orosz elnök felé, hogy igazolja saját diktatórikus rezsimjét. Nárcizmusából és megalomániájából kiindulva Orbán eltávolodott Magyarország és Európa politikai, társadalmi és erkölcsi ideáljaitól. Radványi szerint Orbán beteg egója despotikus jellegű és morálisan kiüresedett államért kiált. Kemény szavak!

Én – vállalva a csengőfrászt, a cenzúrát és a diktatúra ütlegét, tekintet nélkül eltartottjaimra, akiktől ezúton is elnézést kérek – mégis ki merem mondani: bárkit lehet bírálni, Miklós K. Radványinak is joga van a véleményéhez, és bármikor szívesen látom egy kávéra a Lurdy Házban, hogy eszmét cseréljünk!

Az internetről egy tisztességben megráncosodott arc néz vissza rám: optimistán nézek a találkozó elébe.
Nem is erről van itt és most valójában szó. Hanem a szerkesztési elvről. Arról, hogy nem tolunk fel a címlapra egy teljesen másodlagos jelentőségű véleményírást, amely még megfelelő fórumot sem talált magának arra, hogy közöljék. Ráadásul teljes terjedelmében, mintha legalábbis Tatjána váltott volna újabb levelet Anyeginnel.

Annyival talán minden lap tartozik, ha másnak nem, a saját olvasóközönségének, hogy nem vezeti tudatosan vakvágányra. És nem kapaszkodik bele abba a ténybe, hogy Washington belvárosában egymást érik az ilyen vagy olyan kutatóintézetek, ahol – szó szerint – mindenre és mindennek az ellenkezőjére van ember. Ha a szükség úgy hozza. Olyanok is vannak természetesen, akik – milyen furcsa és különös – a magyar kormánnyal értenek egyet.

Ennek jegyében írt nemrég levelet Rex Tillerson külügyminiszternek három amerikai kongresszusi képviselő, Dennis Ross, Andy Harris és Mike Coffmann.

Washingtonban alapvetően két részre osztják a világot: azokra, akik a probléma és azokra, akik a megoldás részei. A világ problémás részének ma a tágabb értelemben vett Közel-Kelet, a Távol-Kelet (Észak-Korea), Latin-Amerika egyes részei, illetve Afrika bizonyos országai számítanak. Kelet-Közép-Európa súlya már nem az, mint 1989 után, a 90-es évek első felében volt. Nem lehet azt állítani, hogy ne lenne a megoldás része – például a térség országai, köztük hazánk is számos erőfeszítést tesz a Közel-Kelet pacifikálására –, de a problémáknak bizonyosan nem a része.

El kell ismerni, valóban arra számítottunk: Donald Trump, az új amerikai elnök mostanra már bizonyosan szakít rá időt, hogy fogadja Orbán Viktort. De ezt is a kontextusában kell nézni: az amerikai diplomácia – legalábbis e sorok írásáig – még annyira sem találta fontosnak Budapestet, hogy új nagykövetet jelöljön Colleen Bell utódjának. Bell asszonnyal január 20-án szállt fel a repülőgép, és minden egyes nappal csökken a remény, hogy az egy év leteltével ismét nagyköveti szintű személy képviselje hazánkban az Egyesült Államokat. Ennyit arról, hogy mekkora, azonnali tűzoltást igénylő problémát jelentünk mi Washingtonban.

Nem pöröltem – félreálltam, letöröltem. Miklós K. Radványival bezárólag még így lettem volna laptársunk tegnapi címlapcikkével. Ám az – olvasóik hiteles tájékoztatását szem előtt tartva – sajnos folytatódott. „Közben Orbán Viktort bírálta a néppárti Mark Rutte holland miniszterelnök is egy fórumon…”, írják, egy második adalékot téve a „konzervatív össztűzhöz”.

Nos, Rutte nem néppárti, hanem liberális, pártja pedig, a VVD a Liberális Internacionálé tagja. Az Euró­pai Parlamentben a flamand Guy Verhofstadtnak, Rutte a Deák tértől egészen a Madách térig hazánkban is igen népszerű nyelv- és elvtársának az irányítása alatt ülnek. Ennyi maradt a konzervatív össztűzből. Egy nagy semmi.

Kiemelt

Boldogságügyi miniszter

Időről időre megjelennek boldogságindexek, amelyek a különböző országok közt állítanak fel rangsort, hogy hol boldogabbak, hol szomorúbbak az emberek. Mi ez utóbbiak közt szereplünk.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!