Kelly M. Greenhill, az amerikai Tufts University professzora még az európai migránsválság kirobbanása előtt, 2008-ban tette közzé tudományos kutatásainak eredményét arról, hogy a tömeges migráció miként működtethető az egyes államok kívülről jövő politikai, gazdasági befolyásolásának fegyvereként. A genfi menekültügyi konvenció aláírása óta világszerte több mint ötven ilyen esetet tárt fel, megállapítva, hogy ezek nagy többségében a generált migráció hatékony kényszerítő eszköznek bizonyult.
A módszer lényege az, hogy a kikényszerítendő érdeket úgy érvényesíti a vonakodó célország(ok)ban, hogy megfenyegeti vagy ténylegesen túlterheli a bevándorlók mesterségesen generált nagy létszámú beáramlásával az(oka)t. Az így kialakított, destabilizáló válsághelyzet kihasználásával nyílik meg a lehetőség a külső politikai, gazdasági befolyás realizálására a tanulmány által „provokátoroknak” nevezett olyan szereplők segítségével, akik ösztönzik és támogatják, adott esetben szervezik is a tömeges migrációt, valamint az „opportunisták” közreműködésével, akik valamilyen közvetlen anyagi vagy politikai előny reményében kollaborálnak.
Mindkét kategóriában találkozhatunk kormányokkal, politikai pártokkal, NGO-kal, médiával egyaránt. Ezek tevékenysége révén a mesterségesen előidézett krízishelyzet konszolidálása olyan feltételrendszerbe szorul, amely végül a célérdek megvalósulását eredményezi.
A jelenlegi európai migránsválságban is jól felismerhetők ennek a modellnek a vonásai, gondoljunk csak az egyes európai kormányok, az EU szervei, a jogvédő és más civil szervezetek, valamint egyes hazai ellenzéki politikai pártok és politikusaik tevékenységére és az azokat népszerűsíteni igyekvő európai sajtóaktivitásra.
Amíg azonban a tudományos dolgozat közel tíz évvel ezelőtt főként államok közötti befolyásgyakorlás eszközeként írta körül a fentieket, addig a jelek szerint a migrációs fegyver hatékonyságát ezúttal a globalista, nemzetközi jogalanyisággal nem rendelkező pénzügyi körök is felismerték, és hatékonyan alkalmazzák érdekeik érvényesítésére.
Ezeket az érdekeket – a határok megnyitásának szükségességét a migráció előtt és az állami szuverenitás lebontását – két meghatározó, egymásba illeszkedő, globális gazdasági és társadalmi reformteória általános ideológiai szinten fogalmazza meg: a nyitott határok gazdasági stratégiája és a nyílt társadalom koncepció.
A gazdasági reformelképzelés állítása az, hogy a világgazdaság fejlődésének mindeddig kihasználatlan lehetőségét jelenti a korlátlan migráció, amely a kibocsátó és a fogadó országok számára is előnyös, amennyiben az utóbbiak rászorulnak a bevándorlók alacsony bérezésű munkájára, míg az előbbiek számára jelentős bevételt jelentenek a migránsok által hazaküldött pénzek.
Erre az elméletre 2014 márciusában a Soros György által alapított Project Syndicate nevű portálon egy bizonyos Peter Sutherland, volt EU-biztos, jelenleg az ENSZ főtitkárának migrációs külön képviselője (akinek személyéről az alábbiakban még lesz szó) másodmagával egy kiáltványszerű esszében hívta fel a figyelmet. Sutherland – aki egyáltalán nem mellesleg húsz éven át a nemzetközi pénzügyi nyomásgyakorlás globális fellegvárának számító Goldman Sachs szolgálatában állt úgy is mint annak elnöke – egy konferencián hangsúlyozta, hogy az üzleti világ számára „különösen kedves” az EU nyitott határainak megteremtésére irányuló politika.
A migráció akadálytalanná tétele érdekében azóta is minden fórumon a nemzeti szuverenitás minél gyorsabb leépítését követeli, mert meggyőződése szerint a nemzeti szuverenitás egy illúzió, avagy az ő kifejezése szerint „shibboleth”, amit el kell tüntetni. A tisztségviselő által használt héber eredetű kifejezés jelöl minden olyan kulturális, tradicionális és vallási mintát, identitást, amely egyes embercsoportokat, nemzeteket egymástól megkülönböztet. A gazdasági migránsokat túlélő harcosoknak nevezte ebben a folyamatban, akik Európa jövőjét jelentik.
Szinte szó szerint egyeznek ezek a kijelentések azzal, amit Ivan Krastev, a Soros György eszmei hálózatához tartozó Liberális Stratégiák Központjának elnöke fejtett ki a CEU-n megtartott tavalyi előadásában. Tervei szerint a migráció lesz a „XXI. század forradalma az egyén számára”, és ezáltal az „etnikai eltűnés eszméje” a jövő fő erejévé válik annak a globális társadalmi reformelképzelésnek a megvalósulásához, amit nyílt társadalom néven ismerhetünk mint Soros György vezérideológiáját.
A nyílt társadalom konkrét és határozott politikai program az államba szerveződött, erős kohéziójú társadalmi berendezkedések lebontására. Olyan ideológia megvalósítása érdekében, amelynek célja, hogy az embereket mint individuumokat, személyes szabadságuk megteremtésének illúziójával kecsegtetve, az emberi méltóságból és a társadalmi közösségből fakadó morális felelősségrendszer helyett egy ismeretlen, átláthatatlan, manipulatív és fogyasztásalapú globális függés alá helyezze.
Ennek megfelelően a nyílt társadalom elmélete deklaráltan ellenségként tartja számon a szilárd identitású társadalommal rendelkező szuverén államokat, formálisan pedig az azokat vezető kormányokat és politikusokat, így például a magyar kormányt. Egy DC Leaks által kiszivárogtatott e-mailben például a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatába tartozó szervezet egyik munkatársa azt rögzítette, hogy Sutherland személyén keresztül a „színfalak mögötti elitszinten” van módjuk befolyásolni a politikát.
Minthogy az európai társadalmak közgondolkodásának morális alapjai meghatározó részben a keresztény hagyományokon nyugszanak, így a migrációs áradat kényszerítő ereje szempontjából rendkívül nagy jelentőséggel bír, ha a fenti két szekuláris reformteória számára kedvező hozzáállás a Vatikán bevándorlási politikájában is megjelenik. A puszta tények kedvéért itt kanyarodjunk vissza
Sutherland úr személyéhez. A már ismertetett nemzetközi pénzügyi és politikai pozícióin kívül egyúttal benne tisztelhetjük a Kereskedelmi Világszervezet alapító-elnökét is, és 2014-ig találkozhattunk vele (illetve mi nem találkozhattunk vele) a Bilderberg-csoport kormányzó testületében. Ezenkívül közel tíz éven át betöltötte a David Rockefeller által alapított Trilaterális Bizottság tiszteletbeli elnöki pozícióját.
A „shibboleth” miatt aggódó, egyébként a médiában gyakorló katolikusként bemutatott Sutherland volt az, aki a röviddel XVI. Benedek pápa lemondását követően napvilágra került vatikáni pénzügyi botrány alkalmából sietve Rómába érkezett, hogy a szükséges intézkedésekre vonatkozó tanácsaival zárt ajtók mögött segítse a Szentszék financiális viszonyait úgymond rendbe tenni. Emellett a Vatikán vagyonkezelő szervének öttagú szaktanácsadó testületébe is bekerült, vagyis Ferenc pápa egyik legbizalmasabb gazdasági tanácsadójáról van szó.
Mindezek mellett beszédes körülmény, hogy Sutherland 2015-től az idei esztendőig, tehát a tömeges európai bevándorlási krízis tombolása idején, annak a Nemzetközi Katolikus Migrációs Bizottságnak az elnökeként is tevékenykedett, amely a Szentszék által befogadott hivatalos egyházi intézményként működik közre a Vatikán bevándorlási stratégiájának kialakításában, szervezésében és végrehajtásában.
Sutherland egy vitanapon azon meggyőződésének adott hangot, hogy kulcsfontosságú tényező a nemzeti szintű politikai vezetés felelőssége a migrációs helyzet kezelésében. Sajátos demokráciafelfogásról tanúbizonyságot téve viszont azt látta problémának, hogy egyes vezető politikusok vonakodnak a bevándorlás előnyeiről beszélni, mert az teljesen szembemenne a választói közmegegyezéssel a bevándorlás következményeiről. Egyúttal sajnálattal állapította meg, hogy ilyen helyzet kezelésére nem rendelkeznek varázspálcával.
Vagyis számukra a migrációs fegyver egyetlen esetben bizonyul hatástalannak: ha a célország lakosságának többsége nem mulasztja el kifejezni az akaratát a külső befolyásolási kísérlettel szemben, és az akaratának érvényesítését az általa megbízott hiteles politikai vezetés megingathatatlanul felvállalja.
A szerző ügyvéd, Európa-jogi szakjogász