Ilyen megkérdőjelezhetetlen igazság, hogy Németországnak szüksége van az úgymond menekültekre, mert szakmunkásgondjai vannak. Igaz, némileg bezavar az idilli bevándorlósóvárgó összképbe, hogy a benyomuló tömegek túlnyomó része analfabéta, vagyis nem csupán szak-, de betanított munkára is alkalmatlan. Ám ha valaki unortodox kíváncsisággal van megverve, arra is rájöhet, hogy a Niebelungok földjén majdnem hárommilliós a munkanélküliség. Vagyis talány, mire alapítják, hogy úgy kell a németeknek az új munkáskéz, mint sivatagi vándornak a forrásvíz.
Ahol 6,5 százalékos a munkanélküliségi ráta, ott kizárható a krónikus munkaerőhiány. No persze, ha atomfizikusokból vagy okleveles vegyészmérnökökből lenne kínzó hiátus a germán iparban és éppen ezt orvosolhatnák az Európába jövő magasan képzett szakemberek, mindjárt érthetőbb lenne az illegális bevándorlók utáni ácsingózás.
De nem ez a helyzet. Akik idecsörtetnek, döntő többségükben nem a műveltségben, hanem az erőszakos követelőzésben járnak az élen. Adódik a kérdés: vajon miért nem a nagyszámú németországi álláskeresőt szeretné a kormányzat lehetőséghez juttatni? Nem valószínű, hogy tömegesen tagadnák meg a munkát, arra való hivatkozással, hogy méltóságukon aluli, ha pénzkereső tevékenységre kell adni a fejüket. A migránsokkal szemben ráadásul van egy felbecsülhetetlen előnyük: bírják a német nyelvet és nem kell őket sem a nőkkel való helyes bánásmódra szakosodott kurzusokra beiratni, sem alapfokú állampolgári ismeretek elsajátítására rávenni. Ez akkor is így van, ha a népesség 6,5 százalékát kitevő munkanélküli rétegnek jelentős hányada maga is migrációs hátterű.
Kétségtelen: nem lehet felvenni utánuk uniós támogatásokat, képzési alapok pénzeit. S nem lehet miattuk építkezésekbe ölni a költségvetési összegeket, hogy elég komfortos szállásokhoz, táborokhoz, rekvirált magánlakásokhoz juttassák őket. Hogy miért oly kívánatos Berlinnek mégis a munkaalkalom után kevéssé kapdosó megélhetési migránsok siserehadát sztárolni? Józan menekültvédő ésszel is kikövetkeztethető: a bérek letörésére. Nem kell szakszervezeti szakértőnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: az olcsó menekült-munkaerő fenyegetése féken és sakkban tarthatja a magasabb kereseteket követelőket. A multik gond nélkül csökkenthetik a fizetéseket, hisz nem kell félniük attól, hogy a durcás dolgozók sztrájkba lépnének. A megacégek zsarolási potenciálja az egekbe emelkedhet.
A másik nagy illúzió a menekültek számának állítólagos csökkentéséhez fűződik. Angela Merkel mindenféle szigorításokat jelentett be a kölni tömeges szexuális terror, a megerőszakolós szatíresemények utáni általános felháborodás nyomán. Sokan fellélegeztek: végre sarkára állt a kancellár asszony és bekeményít, feladva a migránsédesgető kommunikációt. Csak hát ezekben az állítólagos szigorításos irgumburgumokban nincsen sok új. Csupán meg kell nézni a régebbi nyilatkozatait: eddig is beszélt arról a német kabinet feje, hogy a gazdasági bevándorlókat vissza kell irányítani és nem kaphat mindenki menedékjogot. A kommunikációs trükk ott van, hogy egy beszéden, interjún belül mindig mindennek az ellenkezőjét is sejteti olyan kitételekkel, hogy emberségesen kell bánni a menekültekkel és nagy nyereségei Németországnak. Persze minden migráns a hívogatott kategóriába sorolja magát, akire a kedvezések és nem a szigorítások vonatkoznak.
Mindezekhez képest határozott visszalépés a mostani, szigorításnak feltüntetett változás. Hisz már szó sincs arról, hogy a megélhetési bevándorlók, a nem szírek, egyebek nem nyerhetnek bebocsátást. Pusztán az a kikötés, hogy aki bűncselekményt követett el, azt kitoloncolhatják az országból. Vagyis még akkor is csak egy meglebegtetett szankció, nem evidencia. De hát miként vetődhet fel egyáltalán, hogy aki nőket erőszakol meg, foszt, rabol ki, ver össze, az megkaphatja bármikor is a menedékjogot, majdan a német állampolgárságot és nem úgy rúgják át a határon, hogy a lába sem éri a földet? Az is elhangzott: csak azokat utasítanák ki, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.
Eszerint aki nem nagyon erőszakolt, csak egy kicsikét, s eltett azért közben egy-két apróságot, pénztárcát, mobiltelefont az áldozat értéktárgyai közül, az talán mégis részesülhet a Willkommenskultur áldásaiból és fészket rakhat Goethe és Schiller hazájában? Amennyiben már most betervezik az egymillió migránst, és eleve nekik adományozzák a menekült titulust, akkor nincs miről beszélni, mert ezzel zárójelbe teszik a migránsáradat lassítására vonatkozó fogadkozásokat.
Ha Széchenyi István élne, most azon munkálkodna, hogy el lehessen mondani: Európa nem volt, hanem lesz. Félő viszont, hogy úgy vélekedne: Németország nem lesz, hanem volt. Márpedig ha Európa vezető államát veszély fenyegeti, az az egész unió jövőjét alááshatja.