A régióban túl sok probléma máig megoldatlan maradt. Az egyesülést követően a mezőgazdaságban, a hajógyártásban és halászatban nagyszámú munkahely szűnt meg és számos gazdasági ágazat csak részben volt képes lábra állni, a nagy fellendülés elmaradt. Csak kevés új vállalat települt az inkább falusias, mintsem nagyvárosi régiókkal jellemezhető tartományba. Nem véletlen, hogy a tartományban a demográfiai helyzet és az országos átlagot meghaladó magas munkanélküliség az egyik legnagyobb probléma. A tartomány lakossága az egyesülést követő elvándorlás következtében 1,9 millióról 1,6 millióra csökkent. Itt a legnagyobb a fiatalkorú munkanélküliek és a tanulmányaikat megszakító fiatalok száma, és a német tartományok között itt a legkisebb a migránsok száma, ami cseppet sem akadályozta meg, hogy a tartományi politika kérdései helyett az országos menekültpolitika és a belső biztonság legyen a mindent felülíró kérdés a választási kampányban.
A berlini köztársaságban az 1,3 millió választót – a németországi választásra jogosultak két százalékát – felölelő tartomány országos reprezentativitásában aligha versenyezhet olyan nagyszámú lakossággal rendelkező tartományokkal, mint Bajorország és Észak-Rajna–Vesztfália, ám a tartományi választások szimbolikájában annál inkább. A történelem iróniája, hogy a választások egybeestek azzal a nappal, amelyen 2015-ben Merkel döntése nyomán megnyílt a német határ és ez utat nyitott a máig vitatott és bírált kontrollálatlan bevándorlásnak. Egy év múlva, 2017 szeptemberében a szövetségi köztársaságban országos parlamenti választásokra kerül sor, és ezért minden tartományi választás elkerülhetetlenül a merkeli menekültpolitika vizsgája is.
A tartományi választásoknak további különleges szimbolikus értéket kölcsönzött az a tény, hogy a választásokra egy olyan időpontban került sor, amikor Angela Merkel menekültpolitikája soha nem volt annyira vitatott és a kancellár asszony népszerűsége soha nem volt annyira alacsony.
A tartományi választások és az egyéni népszerűség
Egy szeptember 1-jén nyilvánosságra hozott felmérés szerint Merkel népszerűsége 45 százalékra csökkent, és ez öt év óta a legrosszabb eredmény. A megkérdezettek 51 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem látná szívesen, ha Merkel 2017 őszén negyedik hivatali idejét is megkezdhetné. Más közvélemény-kutatások azt jelezték, hogy a lakosság mintegy kétharmada elégedetlen a kancellár menekültpolitikájával. Merkel személyének azért is nagy jelentősége volt, mert Mecklenburg–Elő-Pomerániában, pontosan Rügen és Greifswald térségében van a választókörzete, ahol a 2013. évi parlamenti választásokon az akkor még töretlen népszerűségével a szavazatok 56,2 százalékával közvetlen mandátumot szerezhetett magának.
A Mecklenburg–Elő-Pomerániában tartott választások azt a márciusi tartományi választások során megismert trendet erősítették, miszerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) fő ellenfele nem annyira a szociáldemokrata SPD, mint inkább az Alternatíva Németországért (AfD), amely bírálatát az „egyetlen politikai kartellnek” tekintett régi politikai elit egészével szemben fogalmazta meg.
Kiderült, hogy Merkel számára az „aszimmetrikus mobilizációnak” eddig sokszor bevált módszere nem járt sikerrel, amely céljaiban a saját választóinak mozgósításán, míg a politikai ellenfél témáinak átvételén és választóinak elaltatásán alapul. A tartományi választásokon a 20,8 százalékot elérő AfD mozgósítási képessége felülmúlta a CDU-ét. Az AfD képes volt arra, hogy az eddig nem választók 34 százalékát, az egykori SPD-választók 17, a CDU-választók 15, a Baloldalra voksolóknak pedig a 12 százalékát megnyerje a maga ügyének, sőt a szélsőséges jobboldali Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) választói táborának 16 százaléka is az AfD-t erősítette, és ebben nem kis szerepe volt, hogy a betiltás határán lévő párt 3 százalékos teljesítményével (2011: 6 százalék) tíz év után kiesett a tartományi parlamentből.
Bár a szociáldemokraták esetében rosszabb eredménnyel számoltak, a tartományi választások eredményeit a közvélemény-kutató intézetek szeizmográfjai viszonylag pontosan előre jelezték. A prognózisok szerint nem volt kétséges, hogy az AfD Szász-Anhalt után ebben a keleti tartományban is helyből, a nullapontról a néppártokra jellemző nagyságrendet éri el (20,8 százalék). Az AfD az idei négy tartományi választásból négyben sikert könyvelhet el. A tartományi választások nagy vesztese Merkel pártja, a CDU lett, amely az SPD és az AfD után először a párt történetében a szavazatok 19 százalékával (2011: 23 százalék) csak a harmadik legerősebb párt az új tartományi parlamentben.
Az SPD márciusi szász-anhalti és baden-württembergi veszteségei után most a CDU-nak is tapasztalnia kell a néppártok erózióját, ám ennél többről van szó. A tartományi választások megerősítették, hogy az uniótól jobbra kialakult egy olyan jobboldali potenciál, amelyet a menekültpolitika hibáival terhes nagykoalíciós pártok, elsősorban a CDU nem volt képes integrálni. Lorenz Caffier, a tartomány CDU-vezetője hiába kísérelte meg, hogy pártja központi törekvéseivel szemben a burkatilalom és a kettős állampolgárság megszüntetésének jelszavát tűzze zászlajára.
Az országos szintű menekültpolitika társadalmi bírálata, az ansbachi és a würzburgi merényletek egyaránt az AfD választási eszköztárát erősítették. A CDU választási kampányának hitelességét gyengítette, hogy az elfogadott két menedékpolitikai csomag és az integrációs törvény ellenére a „Wir schaffen das!” narratíva egyéves évfordulójakor a kialakult helyzetért Merkel személyes felelőssége került előtérbe. Ezen az sem segített, hogy Merkel a választási kampányban bírálta a német kormány menekültpolitikáját, sőt arról is beszélt, hogy 2015 többé nem ismétlődhet meg. Ezzel együtt személyes felelősségének kérdését ezúttal sem érintette, sőt továbbra is kiállt a menekültválság elmélyüléséhez vezető 2015. szeptemberi döntése mellett.
Visszaesett a baloldal, változások a Bundesratban
A tartományi választások nagy vesztesei a baloldali pártok. A Zöldek 4,8 százalékos eredményükkel be sem kerültek a parlamentbe (2011: 8,7 százalék). A kommunista utódpárti hagyományokkal rendelkező Baloldal (Die Linke), a „Kelet néppártja” 5,2 százalékot vesztett és 13,2 százalékos eredményével történelmének egyik legnagyobb veszteségét könyvelhette el (2011: 18,4 százalék). A választások relatív győztese a szociáldemokrata párt, az SPD lett, amely 2011 évi eredményéhez képest (35,6 százalék) a választásokon elért 30,6 százalékos eredményével nagyobb szavazatveszteséget mondhatott magáénak, mint a CDU. Az SPD mégis képes megőrizni kormányhatalmát és teljesítménye mégis figyelemre méltó, mert a közvélemény-kutatások szerint hónapokkal a választások előtt a párt még 22 százalékon, a CDU után a második helyen állt.
A felületes megfigyelőnek úgy tűnik, hogy a választásoknak a német parlament felsőházán belüli erőviszonyokra nincs különösebb hatása, mivel a 69 szavazattal rendelkező Bundesratban Mecklenburg–Elő-Pomeránia esetében mindössze három szavazat forgott kockán. Ám ha folyamatában vizsgáljuk a tartományi választásokat, úgy világos, hogy ebben a 2017. szeptemberig tartó törvényhozási ciklusban még két választásra kerül sor, szeptember 18-án Berlinben, majd 2017 májusában Észak-Rajna–Vesztfáliában. A berlini képviselőház és az észak-rajna–vesztfáliai tartományi parlament esetében már négy és hat szavazatról van szó, amely Mecklenburg–Elő-Pomerániával együtt már tizenhárom szavazatot jelent abban a Bundesratban, ahol harmincöt kell az abszolút, és negyvenhat szavazat a kétharmados többséghez. A tartományi választások súlyát növeli, hogy évtizedek után a nagykoalíció helyzete már messze van attól, amit világos többségi viszonyoknak lehetne nevezni.
A választások után: nagykoalíció újratöltve
A tartományi választások eredményei alapján a szociáldemokrata vezetésű SPD–CDU-nagykoalíció tovább folytathatja a munkáját. A 71 tagú schwerini parlamentben ugyanis 36 mandátum jelenti az abszolút többséget és ehhez a 26 mandátumot szerzett SPD-nek és a 16 mandátummal rendelkező CDU-nak megvan a kényelmes többsége. Ám mindez nem feledtetheti a tényt, hogy az AfD a szövetségi köztársaság 16 tartománya közül immáron a kilencedik tartományi parlamentnek is a tagja lesz és a 2016. szeptember 18-án sorra kerülő berlini tartományi választásokon az Alternatíva két számjegyű eredménnyel meghódíthatja a német főváros képviselőházát is. A nagy pártok számára döntő stratégiai kérdés, hogy a jövőben miként viszonyuljanak az AfD-hez, míg az AfD fő feladata, hogy miként képes protestpártból szakpolitikai kompetenciával rendelkező néppárttá válni.
Merkel helyzete saját nagykoalícióján belül mind kényesebb. A Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a merkeli politika korrekcióját követeli és Merkel esetleges kancellárjelöltségének kérdésében csak tavasszal alakítja ki az álláspontját. Sigmar Gabriel, az SPD vezetője élesen bírálja a „megcsináljuk” merkeli céloptimizmusát, és hiányolja azoknak az előfeltételeknek a meghatározását és megvalósítását, amelyek a menekültpolitika sikeréhez elengedhetetlenek lennének. Egy évvel a parlamenti választások előtt a nagy kérdés, hogy a CDU decemberi pártkongresszusa újra Merkelt választja-e a párt elnökének, amely a gyakorlat szerint a kancellárjelöltségét is maga után vonná.
Merkel ma még alternatíva nélküli, de a választások után még kevésbé népszerű politikus.
A szerző egyetemi tanár