2017. november 24., péntek, Emma napja
Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/velemeny/merkel-es-macron-kozos-taktikaja-2169505/

Merkel és Macron közös taktikája

A németországi kampány elmúltával keményebb hangnem várható kvótaügyben is
Nemhiába beszélnek sokan Európában „Merkron”-ról, azaz Merkel német kancellár és Macron francia elnök sajátos összefonódásáról. Ennek alapja, hogy a két politikus következetesen és elszántan a globális világrend, a kozmopolitizmus és egy szuperföderális, nemzetek feletti Európai Unió elkötelezett híve, valamint mindketten erőteljesen támogatják a migrá­ciót mint Európa „nagy lehetőségét.”

Ebbéli szándékukat azonban a jelenlegi politikai korszakban nem teszik teljesen egyértelművé, azt is mondhatnánk, hogy ködösítenek, illetve időnként egyes nyilatkozataikban azt a látszatot keltik, mintha az ő irányzatukkal és világképükkel szemben állókkal értenének – legalábbis részben – egyet. Ezért a mostani fellépéseik sok tekintetben megtévesztők – de ez tudatos taktika a részükről.

Egyfelől ugyanis tisztában vannak azzal, hogy elképzeléseikkel, vízióikkal – amelyek az általuk is képviselt globális elit elképzelései és víziói – nemcsak a közép- és kelet-euró­pai, hanem a dél-, illetve észak-európai országok kormányai, illetve politikusai sem értenek mindenben egyet, különös tekintettel a migráció által sújtott országokra, mint Olaszország, Spanyolország vagy Ausztria. De időnként még a francia–német tandemhez legközelebb álló északi országokon belül is – lásd például Dánia – megszólalnak hangok, amelyek a schengeni és a belső határok szigorúbb őrizetének szükségességét vetik fel és hoznak intézkedéseket ebben az irányban. Nem beszélve az európai állampolgárok millióiról, akik kifejezetten elutasítják az ellenőrizetlen és illegális migrációáradatot, amely jelenlegi életüket, kultúrájukat és identitásukat veszélyezteti.

Éppen ezért mindketten tudják, hogy valós céljaikhoz óvatos lépésekkel, óvatos nyilatkozatokkal kell közelíteni, hiszen világossá vált, hogy a szép új világrendet, a kevert vallású, iszlamizált, multietnikus és multikulturális Eurábiát egyik napról a másikra nem lehet lenyomni az európaiak torkán. Ezért beszélnek Európai Egyesült Államok helyett egyelőre „gazdasági és monetáris konvergenciáról, illetve az adóügyi és szociális politikák konvergenciájáról” (Macron), ezért szólnak a migránsok kapcsán „szolidaritásról”, „erkölcsi kötelességről” és „humanizmusról” (Merkel), s ezért hangsúlyozzák mindketten az iszlamista terrorizmus elleni küzdelem fontosságát.

Ugyanakkor még ebben az átmeneti időszakban sem mondják soha azt, hogy az Euró­pába tartó migrációt azonnal és határozott lépésekkel le kell állítani. Mindig arról beszélnek – különösen Merkel –, hogy a migrációt meg kell szervezni, ellenőrzötté kell tenni, irányítani kell a folyamatot. Tehát nem a migráció leállításáról, hanem megszervezéséről van szó. És ez érthető is, hiszen mindketten abban hisznek, hogy Európa jövőjét a főként iszlám vallású migránsok betelepítése és remélt integrálása (aminek nyoma sincs) biztosíthatja.

Csökken Nyugat-Európában a népesség, s jelentős munkanélküliség van? A válasz: migráció, más etnikumok és vallási csoportok betelepítése. Hogy esetleg család- és gyermekbarát kormányzati lépésekkel támogassák a gyermekek születését, az európai, keresztény gyökerű népesség növekedését, mint Magyarországon? Ez szóba sem jöhet, mert a globális koncepció egészen más: jöjjön létre egy kozmopolita világtársadalom, amelyben nem szempont egy nemzet, sőt már egy kontinens identitásának sem a megőrzése.

A migránsok többet érnek Európa számára, mint az arany – mondta nemrég Martin Schulz, Angela Merkel kihívója egyik beszédében. Az izgága, szókimondó Schulz nyíltabban beszél a globális elképzelésekről, mint Merkel és Macron. S éppen itt van a másik ok, amiért Merkel kancellár asszony „nem bontja ki a valóság minden részletét”: ez pedig a közelgő német parlamenti választás. Bár sokszor kissé unalmas elemzői fordulatnak tartom egyes politikusok megnyilvánulásait szimplán a közelgő választásokra visszavezetni, de ebben az esetben ez valóban meghatározó.

Angela Merkel, aki a közvélemény-kutatási eredményeket – főként önmagával kapcsolatban – úgy bújja, mint más a ponyvaregényeket és a bulvársajtót, pontosan tudja, hogy a választások biztos megnyeréséhez arra van szüksége, hogy tompítsa, semlegesítse a német polgárok sokaságának migráció­val kapcsolatos félelmeit és ellenérzéseit. Ennek megfelelően a szokásos nyár végi sajtótájékoztatóján, illetve nemrég a Merkel–Schulz televíziós kampányvitában (vagy inkább kampánybeszélgetésben) az „ide is egy kicsit, oda is egy kicsit” taktika rá nagyon jellemző mantráját adta elő, amelyben egyfelől nem határolódott el a 2015. őszi döntésétől, amelyben lényegében véve a nemzetközi törvényeket felrúgva hívott be minden szíriai menekültet és migránst, másfelől viszont hangsúlyozta, hogy a gazdasági menekülteket vissza kell küldeni hazájukba, és egyébként is helyben, a kibocsátó országokban kell kezelni a válságjelenségeket. Ez az „egyfelől-másfelől” politika nagyon feltűnő, de mégis bejön az átlag német választók sokaságánál, mert ezt Merkel kancellár szokásos „megfontoltságával” azonosítják.

Azonban jobb, ha tisztában vagyunk vele: nekünk, magyaroknak a német választások nem jelentenek igazi választást. Egy globalista (Merkel) és egy még globalistább (Martin Schulz) küzd meg egymással; s bár az igaz, hogy Schulz Merkelnél is nyíltabb híve az euró­pai szuperföderáció létrejöttének és az „aranyat érő” migránsok minél nagyobb tömegű Európába telepítésének, de ez nem jelenti azt, hogy a merkeli politika számunkra a megoldás. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha Merkel szeptember 24-én megnyeri a választásokat, és újra ő alakít kormányt, akkor a mostani, kampánynak szóló visszafogottsága, középutassága nagyon gyorsan megszűnik, s nagy erővel fogja követelni a kvóták végrehajtását, illetve Macronnal párban nekilátnak az európai „konvergencia” (vagyis szuperföderáció, tagállami szuverenitások elvesztésével) végrehajtásához.

Ne legyenek tehát illúzióink Merkellel kapcsolatban: mint meggyőződéses globalista – aki nem kis szerepet játszik a német nemzeti identitás háttérbe szorulásában –, a választás után keményebb és harciasabb arcát fogja megmutatni, s ez számunkra nem sok jóval kecsegtet. De Emmanuel Macronnal kapcsolatban sem lehetnek illúzióink – ha egyáltalán voltak valaha. A francia államfő elképesztő magabiztossággal állt bele a nemzetközi politikába, az egyik esetben Donald Trumpot, a másik esetben Vlagyimir Putyint oktatta ki arról, hogy mi lenne a helyes magatartás a környezetvédelemmel vagy Ukrajnával kapcsolatban.

Honnan eredhet egy 39 éves, politikában alig jártas pénzügyi szakértőtől ez a fölényesség, ami abszolút nem tekinthető természetesnek még a hagyományos francia gloire (dicsőség)-ből eredő beképzeltséget is beleszámítva? Ne legyen kétségünk, Macron azért lehet ilyen magabiztos, sőt arrogáns, mert igen nagy erők állnak mögötte: a globális pénzügyi elit (hiszen a Rotschild-bankházban nevelkedett). Így könnyű…

A francia elnök közép- és kelet-európai körútja magáért beszélt: „elfelejtett” ellátogatni Lengyelországra és Magyarországra, s ezzel már-már szemtelenül látványos módon kívánja megbontani a V4-ek egyelőre stabil egységét, hogy ezzel az uniós „konvergencia” útjában álló országokat félresöpörje. „Szolidáris” magatartás, nem is vitás.
De még világosabban fogalmazott hazája diplomáciai követei előtt. Arról beszélt, hogy „többformájú Európát kell elgondolnunk, messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének, nem akadályoztatva azon államok által, amelyek nem erre vágynak. Nekik is jogukban áll lassabban vagy kevésbé messze haladni.”

Feltűnő mondatok. Emmanuel Macron vindikálta a jogot magának arra, hogy megmondja, mi a haladás – természetesen a szuperföderáció, az iszlamizált Eurábia, egy kozmopolita világrend. A többieknek pedig „joguk van” lemaradni, alárendeltté válni. Micsoda álságos, álliberális, elitista duma! Ez lenne a tagállamok egyenrangúságát sugalló európai értékrend? Emmanuel Macron veszélyes ember. Magyar összevetésben leginkább Bajnai Gordonhoz hasonlítanám, hiszen mindkettőjük mögött a globális elit állt és áll. Macron viszont nagypályás, egy európai nagyhatalom vezetője, s ezért jelent nagy kihívást: képesnek érzi magát Európa önsorsromboló átalakítására. Angela Merkel visszafogottabb, mérsékeltebb politikus, tárgyalni is lehet vele, de az irányvonaluk megegyezik.

A szerző politológus

Hirdetés

Kiemelt

Európa Liga: Szalai piros lappal „tért vissza”, a Hoffenheim kiesett

A közel három hónapos kényszerpihenő után visszatért magyar válogatott labdarúgó csapata, a Hoffenheim 3-1-re kikapott a Braga vendégeként.

Poszt-trauma

Feledy Péter a közmédiát ekézte

„Pitibb”, de a mindennapi életet befolyásoló dolgok hiányoznak

Vona legújabb fordulata

Mikor füllent a Jobbik elnöke?

Dollármilliókat áldozott a legénység kiképzésére Soros György

Szemináriumok, tanfolyamok, közvélemény-formálás.

Árulkodó kép Kennedyről

Örökkévalóság fekete keretben.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!