A köznapi ember hajlamos mindenekelőtt a menekültellátásra fordított kiadásokra tekinteni. A menekültállomáson egy fő naponta 4300 forintba, plusz havi 8000 forint zsebpénzbe kerül. Az adott országba kiosztott menekült számára először jön a nyelvtanulás és a szakmai készségek megtanulása, egyes esetekben csak megújítása (ha nem volt szakmája, akkor mondjuk egy gyorstalpaló képzés elvégzése). De mi van ezek után? Elmegy-e dolgozni az illető, kap-e munkát? Hol és kivel lakik?
Nézzük sorjában! A gondok ott kezdődnek, hogy a migránsok csak lassan kerülnek a munka frontjára. Még az egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzdő Németországban is ez a helyzet. A német szövetségi munkaügyi ügynökség tapasztatai szerint a migránsok foglalkoztatottsági szintje az ötödik évben 50 százalékos és a tizenötödik évre emelkedik csak 70 százalékra.
A másik gond a lakhatással van. Ha az ember nem egy kis faluban keres bérbe vehető lakást, havonta legalább 60 ezer, de a nagyobb városokban 100-120 ezer forint is elmegy egy közepes szintű lakás bérleti díjára. A migránsoknak nálunk erre nem maradna elég pénzük: egyrészt túlnyomórészt fizikai munkakörben tudnának csak elhelyezkedni az alacsonyabb képzettség és a hiányzó magyar nyelvtudás miatt, másrészt az, aki finanszírozta az útjukat, valószínűleg elvárja a pénzbeli honorálást.
És ott van a harmadik nagy tétel, a családegyesítés. Általában a család követi a migránst – legyen az testvér, feleség, gyerek vagy egyéb közeli rokon. A család miatt nem albérletet keresnek, hanem egy egész lakást.
Az alábbiak húszéves időszakra mutatják be a fontosabb kiadásokat; a számítás során feltételeztem, hogy egy átlagos migráns a hatodik évben jut munkához. Azaz nyelvtudása és megújított képesítése birtokában még négy évig keresi az első munkahelyét. Azt követően viszont folyamatosan dolgozik. A nyelvtanulásra 360 órát vettem figyelembe, a szakmai ismeretek kiigazítására további egy évet. Azt feltételeztem, hogy a második évtől megérkezik a család, egy feleség és két gyerek, utóbbiak ekkor, mondjuk, 2 és 4 évesek. A család lakást bérel. Ekkorra a férj már tud magyarul, és a család többi tagja is egy évig nyelvet tanul.
A család érkezésétől a munkába állásig feltételezhetően kétféle segélyt kapnának. Egyrészt létfenntartási segélyt, másrészt a lakásuk bérleti díjának megfelelő összeget. Együttesen a jövedelmük akkora lenne, mint egy két felnőttből és két gyerekből álló magyar család létminimuma. Ez havi 260 ezer forint, amiben benne lenne a lakbértámogatásuk is, vagyis a lakbér megfizetése felett havi 180 ezer forintjuk maradna megélhetésre.
A hatodik év végén munkát kap az átlagos bevándorlónk. Fizikai munkát, amivel nettó 120 ezer forinthoz jut. Ebből nem telik a lakásbérlésre, így az államtól erre továbbra is ugyanakkora támogatást kap. A gyerekek iskolába, óvodába járnak, ami évenként egyenként 700 ezer forintjába kerül a magyar államnak. Az egyik gyerek felső fokon továbbtanul, a másik szakmát szerez. Az asszony kitanul egy szakmát (lehet, hogy még jó lesz valamire alapon), de nem biztos, hogy munkába is áll.
Nézzük meg, mi adódik hosszú távon a fent leírt esetben. A közvetlenül elköltött állami kiadás 75 millió forintra jön ki egy migránsra (a családjával együtt) húsz év alatt. Ennek a kiadásnak 24 százalékát teszi ki a lakástámogatás, 12 százalékát a munkához jutás előtti segélyek, 30 százalékát a gyerekek tanulása, 9 százalékát a menekülttáborbeli kiadások, a nyelv és a szakma elsajátítása, 20 százalékát pedig az egészségügyi és szociális jellegű kiadások (köztük a családi pótlék). A feltétezéseim inkább optimistának (a munkára találás tekintetében), illetve szűkmarkúnak (a segélyeket illetően) tekinthetők. Ha ezeken egy kicsit változtatunk (hosszabb munkakeresési idő és nagyvonalúbb magyar állam), akkor már 83 millióra ugrik a közvetlenül egy migránsra elköltött összeg.
A csak a költségeket említő módszeremmel szemben felhozható az a kritika, hogy a húsz év után a két felnevelt gyerek nálunk fog dolgozni és adózni. Ez az érvelés azonban nem állja meg a helyét. Két ok miatt sem. Ha a magyar államnak lenne pénze, hogy a fiatal magyar párok lakbérét kifizesse, akkor könnyen visszacsábítható lenne hasonló számú kint dolgozó magyar fiatal, akiknek a gyerekei ekkor magyar iskolába járnának és így magyar adófizetőkké válnának, hiszen nem Németországban, Angliában stb. nevelkednének.
A migránsok azok elől vennék el a munkát, akik gyengébben képzettek. Minden befogadott egy alacsonyabban képzett magyar fiatalt szoríthat ki. A roma felzárkóztatási programot akadályozhatja a migránsok bejövetele. Csupán emiatt jó néhány ezerrel több lenne az olyan a fiatal két évtized múlva, aki azért idegenkedik a munkától, mert nem látta azt a mintát, hogy a szülei munkába járnak.
Azaz összességében a felnevelt fiatalok tekintetében az mondható: amit nyernénk a réven, azt elveszítenénk a vámon. De ugyanez lenne az eredmény akkor is, ha a kiadásokkal azt akarná valaki szembeállítani, hogy migránsunk 14 évi keresete után az államnak adó- és járulékbevétele adódik. Ez igaz, csakhogy ha ilyen juttatással (a lakbér megfizetése) Nyugatra távozott magyarokat hazacsábítanánk, fajlagosan kétszer-háromszor akkora lenne az állami bevétel.
Említést kell tenni arról, ha a németek szelektálnak a migránsok közül, akkor a kisebb országok számára már csak a kevésbé képzettek és gyengébben motiváltak maradnának. Fontos hangsúlyozni, hogy a fentiek nem számszerűsítették azt, hogy számottevőek a közvetett költségek, amelyek a nagyobb biztonsági, járványügyi stb. kockázatokkal járnak. Ezekkel együtt bizonyára a 90 millió forintot is meghaladja az az összeg, ami Magyarországot terhelné egy bevándorló befogadása esetén.
Meg kell jegyezni, hogy a magyar fizikai dolgozók béreibe nincs beépülve a lakhatás költsége. Másrészt a munkanélküli segélyezés általános rendszere nem tenné lehetővé azt, hogy egy migráns az első munkahelyét csak több év alatt találja meg. A kivételezett státus megadása komoly ellenérzésekhez vezetne az ilyenben nem részesülő magyar állampolgárokban, ami ezzel alááshatja a rendszer egészét.
De a másik út is veszélyes: ha nem biztosítják a kivételezett helyzetet, akkor az illegális tevékenységek felé orientálódna a beérkezett migránsok zöme.
A szerző közgazdász