A pap, aki bevitte a politika mocsarába a híveket… Nyíltan a Fidesz mellett kampányolt a hódmezővásárhelyi plébános… Pár napja efféle címekkel kezdett megkésett petárdázásba a balliberális sajtó. Már csak azért is érdemes a közelmúlt történelmét ismerni, mert az egyházüldöző kommunista uralom szellemi örökösei kicsiben ugyan, de hasonló hangulatú hajszákkal próbálkoznak a papok ellen. Ezt látjuk most a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás kampányának eldurvulásakor.
Hódmezővásárhely ötvenezres lélekszámú város, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szűkebb hazája, ahol utódja, Almási István az itt megszokott fideszes szavazói fölénnyel nyert 2014-ben, ám váratlanul elhunyt. De jó volna megcsípni a történelmi mezőváros polgármesteri székét, álmodja a Márki-Zay Péter mögött felsorakozó egyesült ellenzék, dacára annak, hogy a tíz választókerület minden képviselője fideszes.
A két MSZP-s és a két jobbikos jelölt a kompenzációs elv kegyelméből és persze a tomboló diktatúra miatt ücsörög a testületben. Mondjuk inkább azt, hogy a vásárhelyi gyökeres fordulat reményét a rezsimváltásról álmodozók álmodtatják a helyi segéderőikkel. S mit tesz a politika? – elindítják a „mélyen hívő” Márki-Zay Pétert.
Nem először figyelhetjük meg, hogy a balliberális személyi politikának „mélyen hívő” emberekre van szüksége. És itt most elsősorban nem a DK-vezetővé zsugorodott hajdani MSZP-s miniszterelnökre gondolunk, aki saját bevallása szerint rendszeresen bérmálkozott. Hiszen Gyurcsányról ateista politikai társulatok sosem nyilatkoztatták ki, ismerték fel, hogy „mélyen hívő”.
Ez a különös hitelességi pecsét csak mostanában kezd rácuppanni az arra érdemes személyiségekre. Ilyen „mélyen hívő” a KDNP-ből kilépett Lukácsi Katalin hitoktató, aki a Bibliával próbálja agyoncsapdosni a kormánypárti politikusokat, például mert nem nyitják meg a migránscsapot, pedig ugye a hegyi beszédből ez épp olyan egyenesen következne, mint a genderszemlélet isztambuli egyezményben való felmagasztalása.
Márki-Zay a legeslegfrissebb „mélyen hívő”, nemcsak azért, mert az egyik vásárhelyi katolikus plébánia egyháztanácsának világi elnöke és sokgyermekes családapa, hanem azért is, mivel „a Fideszből kiábrándult” ember. Kereszténynek és jobboldalinak mondott, de lám, nem tud mit csinálni az igazsághoz ragaszkodó hősként, mint hogy összefog a komplett ellenzékkel.
Ez Márki-Zay Péter képlete. És ez a képlet megfejti önmagát Kálmán Olgának a Hír TV-ben, miszerint keresztényként ki kell állnia az üldözöttekért – ez például az ÁSZ-büntetést kapott Jobbik! –, de ki kell állnia a megfélemlítés ellen is, amely az egész várost markában tartja. Ilyeneket állít tüzes hittel: „Vásárhelyen már 2010 előtt is diktatúra volt. A város egyszemélyi ura dönt minden kérdésben. Központi utasítás sejthető abban, ki kap állást és ki nem.” Az adók magasak, virágzik a korrupció, és „a város lakossága minden döntés mögött Lázár Jánost sejti”.
Kálmán Olga ugyan nem csóválja a fejét, de Márki-Zay Péter hebehurgyán magától elismeri: „Ezek természetesen mind mendemondák.” Ő mindenesetre hisz bennük, ezért nyiladozik benne a lehetséges városvezető. A független jelölt a Simicska-médiumban a néző orrára köti, hogy helyzetelemzését osztja az édesanyja is. Bár a mama először visszakérdezett: „Jó-jó, óriási korrupció van, diktatúra épül, de hát akkor kire szavazzak?!” Márki-Zay konyhai közvetítéséből megtudjuk, hogy jelöltünk átvágta a gordiuszi csomót: „Kénytelen voltam ebben a helyzetben kiállni és azt mondani: édesanyám, énrám tessék szavazni!”
A független civil polgármesterjelölt legfontosabb szavai viszont ezek voltak a Hír TV-ben: „Én azt gondolom, hogy ez a rendszer kicsit közelebb van a Rákosi-rendszerhez, és immár nyolc éve tapasztaljuk az áldásait.” Még azt is kinyilatkoztatta: „Ennek a megfélemlítésnek véget kell érnie. És azt gondolom, vagy békésen, választáson fog véget érni, vagy egyéb módon, de ennek a rendszernek vége lesz.” Érezzük, hogy a független, öndefiníciója szerint jobboldali keresztény polgármesterjelölt mintha azonosult volna Konrád György író miniszterelnöknek címzett fenyegetésével, miszerint vigyázzon, nehogy Nicolae Ceausescu sorsára jusson.
Hát ilyen nyilatkozatok, ilyen Márki-zajverések után történt, hogy az egyik hódmezővásárhelyi katolikus templom „hallatott magáról”. Németh László esperes-plébános a nem általa bemutatott vasárnapi mise végeztével civil ruhában megszólalt a hívek előtt, és pár percben elmondta a véleményét az időközi választások tétjéről és Márki-Zay Péterről, utóbbinak különben a nevét sem említve. Az erről készült zugvideót trófeaként mutogatja most a botránysajtó.
Pedig Németh László nem gyűlölködött Márki-Zayjal szemben, a rá vonatkozó legkeményebb templomi megállapítása ez volt: erkölcsi kérdés, hogy az, aki hamisan vádaskodik, és magát kereszténynek vallja, és a közösség megosztásában, egymással szembe állításában vétkes, megbánást, „penitenciát” kellene hogy mutasson. Még annyit mondott róla a templomban: „Ha erre nem képes, akkor nem alkalmas sem egy kisebb egyházi közösség, sem egy városi közösség vezetésére.”
Németh László fő mondanivalója nem a bizonyítatlan érvekkel kormányt szidalmazó jelöltre vonatkozott. Főleg arról merészelt beszélni abban a pár percben, hogy szerinte a második világháború óta a magyar népnek nem voltak olyan vezetői, és a magyar egyháznak nem volt olyan jó helyzete, mint most. Ki mert térni azokra a támogatásokra, amelyek az egyházi szerepvállalást segítik az oktatás, az egészségügy terén, a szociális szférában és a könyvkiadásban.
Kétségtelenül kissé megindultan mondta, de nyilván csak a személyes fösvénysége miatt: „Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdik építeni a harmadik katolikus templomot.” És valóban elhangzott útmutatás is, bizonyára csupán szervilis hálából: „Amikor ekkora beruházások történnek, amikor 500 millió forintot kapott a katolikus általános iskola, az emberek ezeket a tényeket megismerve tudnak helyesen dönteni.”
A hódmezővásárhelyi esperes-plébános elleni sajtó- és médiaágálások fő iránya: po-li-ti-zál a pap. Függetlenül attól, hogy a templomban alapvetően mi az evangélium reménységében megtisztulni és megerősödni szeretünk, föltehetjük a kérdést: még a templom falai között sem szabad szólni az egyház, vagyis a hívő emberek érdekéről? Láttuk Gyurcsány idején, hogyan gáncsolta az MSZP–SZDSZ-kormány az egyházi iskolák és kórházak újjáéledésének folyamatát.
Ne volna jó hír és megfontolandó a szavazásos döntés szempontjából, hogy Hódmezővásárhelyen és az országban évek óta végre újraépül mindaz, amit éppen a Rákosi- meg a Kádár-rendszerben romboltak le? Hitélet, iskolák, különféle egyéb szolgálatok, amelyeket az egyházak bizonyítottan magas színvonalon, a szeretet pótolhatatlan hozzáadott értékével tudnak végezni? Politizál néha a pap, és ez undorító? Tényleg? És amikor Beer Miklós katolikus püspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök hozzászólhat kormánykritikusan a migránsokkal kapcsolatos közbeszédhez, az rendben van? Ha pedig egy „klerikális” nem a mi nótánkat fújja, akkor lekeverjük?
Több szándék ér össze akkor, amikor nem is lekevernék, de már-már megsemmisítenék a jobbközép kormánnyal a választópolgárok többségéhez hasonlóan rokonszenvező papokat. A keresztény értékvilág elutasítói nyilván nem biztosak abban, hogy meg tudják fordítani a hódmezővásárhelyi időközi választás várható kimenetelét, ezért talán beérnék a katolikusok leszalámizásával is. Vagy legalább azzal, hogy ők, akik Orbánék megfélemlítő politikájáról papolnak, megfélemlítsék a papokat. Az sem volt régen, amikor a pufajkát épp csak levető Horn Gyula egykori miniszterelnök megvádolta a papokat azzal, hogy még a gyóntatószékben is a Fidesz mellett kampányolnak. Igaz, akkor még csak jegyzetfüzetről volt szó, ma meg már okostelefonnal is lehet butaságokkal próbálkozni.
A szerző újságíró