A tizedik évforduló kapcsán a felvételeket hallgatva újra és újra a zsákmányával kérkedő tolvaj képe lebeg szemünk előtt, aki nem félvén a lebukástól, kocsmai stílusban dicsekszik tettéről a többi szakmabéli előtt. Amikor pedig megjelennek a zsandárok, váltig állítja, hogy nem hordott nála tisztességesebb embert hátán a föld, sőt, bűnével igazából csak a rendszer visszásságára akart rámutatni.
Bármilyen csábító is ez a kép, s bármilyen narcisztikus is Gyurcsány, az őszödi beszéd nem csak a 2006-os választási győzelemtől megittasodott, egykori KISZ-titkár önelégült kérkedése. Ez is benne van, de ennél többről szól. Gyurcsány pontosan tudta, hogy kiknek köszönheti a 2006-os sikerét. Tudta, kik segítették hatalomra, kik várnak hálát tőle.
A „trükkök százai” és a „világpiac pénzbősége” eufemisztikus utalás a nagyon is konkrét pénzügyi körökre, akik lábujjhegyen várták 2006 tavaszán, hogy még magasabb fokozatra kapcsolják a Magyarországra kötött pénzügyi szivattyúkat. Gyurcsány természetesen azzal is tisztában volt, hogy az MSZP-frakció nem lesz boldog a gigantikus méretű megszorításoktól. Bokros neoliberális megszorítócsomagja miatt egyszer már elveszítették a hatalmat, semmi kedvük nem volt újabb éveket ellenzékben tölteni.
Gyurcsány ismerte a sajátjait. Tudta, hogy megalkuvók, gyávák és reménytelenül ötlettelenek. Joggal gondolhatta tehát, hogy a lerohanás taktikájával sikert érhet el, és a megfélemlített frakciótagok mukkanni se mernek majd. Nem is mertek: a felvétel tanúsága szerint a beszédet néma, döbbent csend fogadta.
A miniszterelnök okkal hihette, hogy taktikája sikerre vezet, és képes lesz végrehajtani a mögötte álló pénzügyi körök követeléseit. Azzal a megkönnyebbült érzéssel utazhatott vissza a kádári nosztalgiát árasztó egykori pártüdülőből, hogy minden rendben van.
Ma már tudjuk, hogy nem így lett. A beszéd napvilágra kerülése után Gyurcsány megoldhatatlan feladattal találta szembe magát. Bár stratégiailag a legkifizetődőbb az lett volna, ha a kialakuló feszültség első hullámaira visszalép, ezzel mentve a menthetőt, ezt azonban nem tehette.
A hatalomvágy ugyan elég magyarázat arra, miért kapaszkodott még három évig görcsösen a székébe, de a mögötte álló tőkéscsoportok sem engedték volna lemondani megbízható kijáróemberüket, hiszen benne látták a személyi garanciáját, hogy hozzájuthatnak ahhoz a busás profithoz, amiért 2006 előtt kisegítették a szocialista rezsimet.
Ne feledjük, a koncepciótlan és gyors leépülést előidéző szocialista–szabad demokrata kormányzás hatására az ország már 2006-ban a csőd szélén táncolt, és félő volt, hogy a nagy szabadrablás Gyurcsány bukásával ellehetetlenül.
Hogy mit várhattak a Gyurcsány mögött álló pénzügyi körök a 2006-os szocialista kormányzástól, azt a félbemaradt intézkedések irányából nagyjából sejthetjük. Az állami hátszéllel kiterjesztett, nyakló nélküli devizahitelezés felpörgetését, a két utolsó állami kézben maradt nagy rendszer, az oktatás és az egészségügy privatizációját, PPP-programokon keresztül köztartozások felhalmozását. Ha Gyurcsány a mögöttes pénzügyi körök elképzeléseit sikerre viszi, gyakorlatilag semmilyen eszköz nem maradt volna a kezünkben a magyar állam szuverenitásának biztosítására, és életfogytig a hitelezők foglyai maradunk.
Az őszödi beszéd felidézésekor általában két dolgon botránkozunk meg: az útszéli hangnemen és a cinizmusba csomagolt hazugságon. Van azonban egy ennél is keményebb mondanivalója, amely szűk körben elmondott hadüzenet volt a magyar társadalomnak. Ebben a kontextusban érthetjük meg az őszödi beszéd valódi üzenetét.
Mindenkinek tudomásul kellett vennie, hogy az elkövetkező évek a Gyurcsányt a miniszterelnöki székbe segítő nemzetközi pénzügyi körök kiszolgálásáról fognak szólni. Ha van valami, amiben őszinte volt Gyurcsány Ferenc, akkor az ez: kíméletlen durvasággal üzente meg párt- és frakciótársainak, hogy a következő években csúcsra fogja járatni az úgynevezett neoliberális kormányzati politikát. Kezdődik a végkiárusítás.
Mire a társadalom többsége pontosan megértette, mit is jelent Gyurcsány „nyugatos”, „európai” politikája, már késő volt. A befektetők érdekeinek biztosítása végett lovat váltottak, és Bajnai vezetésével a show még közel egy évig folytatódott.
Tíz év távlatában, a bukott miniszterelnök politikai szürrealizmus műfajában induló értékelését megnézve, kijelenthetjük: Gyurcsány nem tanult és nem felejtett semmit, hiszen mögötte máig ugyanazok állnak, akik egy évtizeddel ezelőtt is. Raszkolnyikovként vissza-visszatérve az általa elkövetett politikai merénylet színhelyére emlékeztet bennünket arra, hogy mit is várhat tőle Magyarország.
Gyurcsány – a politikai trash műfajának megteremtője – friss videójában árulásról beszél. Terápiás gyakorlatának szemlélése közben azért ne felejtsük el, hogy az igazi árulás az, amikor valaki hatalmi ambícióit mindenek fölé helyezve külföldi erők zsoldjába szegődik. Így vált május 26-a a politikai árulás nemzeti gyásznapjává.
A szerző a Századvég Alapítvány vezető elemzője