Ismert, hogy Alexander Van der Bellen lett a világon az első zöldpárti köztársasági elnök az osztrák államfőválasztás második fordulójának eredményeként.
A levélszavazók, főleg a bécsi választók billentették át a mérleg nyelvét Van der Bellen oldalára, akit május 22-én este a szabadságpárti Norbert Hofer még csaknem 3 százalékponttal előzött meg. Ám végül 0,60 százalékponttal, egészen pontosan 31 ezer szavazattal mégiscsak a riválisa kapott többet. Hofer eredménye 49,7 százalék lett, a győztes Van der Bellen 50,3 százalékkal nyert.
A részvétel több mint 72 százalékos volt, ami abszolút számban 4 643 154 leadott szavazatot jelent. A levélszavazók száma igencsak magas volt: 766 076 így leadott szavazatból 746 110 volt érvényes, de elvileg több mint 900 ezren lettek volna jogosultak a postai szavazásra a második fordulóban. Az első fordulóban ez még csak 543 129 volt, amiből 534 774-et ítélt érvényesnek a szavazatszámláló bizottság.
A második fordulóban ehhez képest még hozzácsapódott – egyelőre elemzésre váró módon – 211 336 szavazat, ami nemcsak azért érdekes, mert Van der Bellen hátránya 144 ezer szavazat volt, hanem azért is, mert a levélszavazás módszere is furcsaságnak és eddig egyedülállónak számít az osztrák államfőválasztások történetében. Különösen fontos ez a kérdés akkor, amikor egy sorsdöntő helyzetben, a migránsválság közepette olyan politikai aréna választ elnököt, amelyiknek a választópolgárai 40 százalékban migránshátterű vagy első generációs bevándorló. Miért is elképzelhetetlen mondjuk az, hogy a német nyelvi nehézséggel küzdő albán, török, kurd, afgán és egyéb muszlim kisebbségek állampolgársággal bíró tagjai egyszer csak tömegesen gondolják úgy Ausztria nagyvárosaiban, hogy ők márpedig levélben fognak szavazni, méghozzá tömegesen?
A levélben való választást az osztrák alkotmány 26. szakaszának 2007. júliusi módosítása tette lehetővé.
A szabályozás kimondja, hogy bármely osztrák állampolgár kérheti személyesen vagy írásban (levélben, online, internetes úton) ezt a választási lehetőséget az illetékes önkormányzatnál. Írásban legkésőbb négy, személyesen két nappal a választások előtt igényelheti a levélben szavazó az ehhez szükséges választási kártyát és a szavazói dokumentációt. Ez tehát tartalmaz egyrészt egy választási szavazólapot, amelyen a kiválasztott jelöltre szavazhat, másrészt egy választási kártyát és egy biztonsági zárral ellátott borítékot. A németnyelv-tudás ezek kitöltéséhez elengedhetetlen, hogy a voksot majd érvényesnek ismerje el a választási bizottság. Mindennek korántsem egyszerű voltát jól mutatja, hogy 19 966 levél érvénytelen szavazatot tartalmazott a rossz, értelmezhetetlen vagy hibás kitöltés miatt. Ez illusztrálja, hogy bizony korántsem lehet egyszerűnek mondani e szavazási módot, különösen nem a nyelvi nehézségekkel küzdők számára.
De azért is érdekes a levélszavazók óriási száma, mert a hozzá fűzött másik kritériumnak, a „könnyebbség” hangoztatott elvének sem felel meg a levélszavazás intézménye. Sőt a választótól nagyobb aktivitást igényel, mert a választás napján történő voksolással ellentétben nem egyszeri, hanem kétszeri, két forduló esetén minimum háromszori, de inkább négyszeri aktivitást igényel a szavazólap leadása. Egyszer az önkormányzatnál kell a választói aktivitását bizonyítania a szavazni akarónak, másodszor pedig el kell ballagnia a postára, hogy leadja a voksát, vagy annak eljuttatni, akit megbíz ennek a postai leadásával. A postai úton való szavazás érvényességének feltétele, hogy az előírások értelmében kitöltött és aláírt, borítékban lezárt szavazólap legkésőbb a választás napján 17 óráig az illetékes körzeti választási irodába beérkezzen, de a szavazó leadhatja személyesen vagy egy megbízott harmadik személy által is – és ettől kezdve érdekessé válik a kérdés.
Persze akkor máris igaznak bizonyul a könnyebbség elve, ha valakik házhoz mennek a levélért, netán még a kitöltésében is segítséget nyújtanak a kedves választópolgárnak. Itt válik érthetővé, hogy milyen előnyszerzésről beszélünk akkor, amikor a hagyományos mozgósítás mellett a levélszavazók aktivizálásának és a szavazatuk lehívásának „tudásáról” beszélünk. Ne legyen félreértés, nem valamiféle csalás sejtetése ez, hanem csupán rávilágítás arra a tényre, hogy a levélszavazatok a választópolgárok új listázását teszik lehetővé, és ez egyben új területe a pártok aktivizálási, érintkezési és aktivista hadsereg-mozgatási versenyének.
Hogy ez Van der Bellen kapcsán szinte biztosan megtörtént, az nem is a rá leadott voksok számából és ezek területi eloszlásából látszik, mert ezek önmagukban nem bizonyítanák, hogy külön aktivizálás, felkeresés és szervezett vokslehívás is történt a kampánycsapata részéről. Azonban a levélszavazók arányának az első és második forduló közötti megugrása okkal vezet e következtetésre. Az első fordulóhoz képest ugyanis 211 336-tal több választó vált aktívvá a második fordulóban. Hirtelen ennyivel többen lettek, akik „akadályoztatva” voltak a választáson való részvételben, de nagyon is aktívvá váltak az önkormányzatoknál és a postákon. Vagy helyettük aktívvá váltak olyanok, akik segítséget tudtak nyújtani nekik akár a szavazólapok kitöltésében, akár azok postázásában.
Érdekes lenne megvizsgálni, hogy voltak-e tömeges postázások a levélszavazatok kapcsán. Érdekes lenne tudni, hogy milyen aktivitást mutattak a szocialistákhoz bekötött muszlim szervezetek. Hogyan gyűjtötték szavazataikat a migránspárti Van der Bellen mellett és a migránsellenes Hofer ellen? De hogy az új szocialista kancellár üzent nekik, az biztos. Leginkább azzal, hogy – Ausztria történetében először – migráns gyökerű muszlim államtitkárt nevezett ki kabinetjébe, méghozzá a korábban mozgósításban jeleskedő Sozialistischen Jugend Österreich szervezet fiatal jogásznőjét, Muna Duzdart. Érdekes lenne tudni, hogy milyen választói listák álltak rendelkezésre a levélszavazókról a pártoknál. Hofer eredményéből nem úgy tűnik, mintha rendelkeztek volna ilyennel.
Ám Van der Bellen az első fordulóban is, amikor csak 21 százalékot szerzett és messze lemaradt Hofertől, érdekes módon a levélszavazatokban verte az ekkor még jelentősen vezető FPÖ-s jelöltet a maga 150 042 szavazatával. Csakhogy a kettejük közti különbség a második fordulóban szinte aránytalanul megnőtt az országos eredmények kiegyenlítettsége mellett. Mindezt csak a szociológiai és mechanikus támogatói eredmény összeadódásával magyarázni nem lehet. Ehhez pluszszervezettség is kellett. Ha ugyanis Van der Bellen nagyjából az első fordulóhoz hasonló arányban, csak nagyobb abszolút számmal veri csak Hofert, akkor Hofer maradt volna az élen. Csakhogy Van der Bellen mozgósítása elképesztő eredményt hozott: összesen 310 462 szavazattal kapott többet az első fordulóhoz képest a levélszavazók közül, és összesen 460 404 levélszavazattal végül nemcsak hogy ledolgozta a 144 ezer szavazat hátrányát, hanem a plusz 211 336 aktivizált levélszavazó legnagyobb részét rávette, hogy őt támogassa, így nyert mindössze 31 ezer szavazattal.
Két következtetést lehet levonni. Egy: a több mint 40 százaléknyi migránshátterű választó simán eldöntheti már most bármely osztrák választás kimenetelét kulturális intézményeik, vallási közösségeik szervezettsége által, amennyiben valamelyik párt átlagon felül képes aktivizálni őket. Márpedig ez ma szerte Európában a baloldali és liberális pártok részéről a multikulturalizmust és liberális bevándorlást hirdető programjaikkal nagyon is lehetséges.
Kettő: Van der Bellen furcsa győzelme arra is rávilágít, hogy éles pártversenyben a levélszavazatok megszervezése és lehívása bizony sorsdöntő jelentőségűvé válhat egy ország életében. Ugyanakkor az éles verseny felveti a választások tisztaságának a betarthatóságát is a levélszavazatok kapcsán. Nem beszéltünk arról, hogy milyen visszaéléseket tesz lehetővé egy ilyen rendszer, amennyiben az adatok kapuőre korántsem tartja be a tisztességes, legális demokratikus verseny kritériumait, és burkolt vagy nyílt, ámde titkolt eszközökkel – a kormányrúd birtokában – az államhatalmat állítja előnyszerzésének középpontjába és a választásokat a hatalmon maradás érdekében.
A szerzők politológusok